Juliana trail a szomszédban

Vágólapra másolva!
2020.02.11. 20:08
A közeli Szlovéniában, a Triglav Nemzeti Parkban mindennemű túrázási tapasztalat nélkül lehet a tizenhat szakaszból álló, összefüggő túraútvonalon kirándulni, amely nem utolsósorban zarándokútvonal is.

A tél végének közeledtével érdemes készülni a tavaszi kirándulásokra is. A közeli Szlovéniában számos szép túra várja a látogatókat. Az egyik ilyen újdonság a közép-szlovéniai Triglav Nemzeti Parkban található Juliana trail, amely első hallásra ijesztő lehet a maga 270 kilométeres távjával.

A túra hivatalosan 2019 októberében nyitotta meg virtuális kapuit a látogatók előtt, az összesen tizenhat szakaszból álló útvonalat természetesen több részletben is lehet tetjesíteni. Egy szakasz hossza átlagosan tizenhét kilométer, amelyre az ajánlott menetidő öt óra.

 

 

A legtöbb magashegyi túrával ellentétben a Juliana trail előnye, hogy egyáltalán nem tartalmaz technikás alpesi mászóútvonalat, amelyen olyan extra felszerelésre lehet szüksége a túrázónak, mint például a beülő, a bukósisak vagy a karabiner. A Juliana trail ugyanis extrém hosszúsága ellenére könnyen sétálható erdészeti útvonalakon keresztül halad. A vonalvezetésnek köszönhetően a kezdőbb túrázóknak is maradéktalan élményt nyújt a kirándulás. A gyalogtúra során az Alpok egyik legszebb részén úgy csodálhatjuk a panorámát, hogy keresztülhaladunk a legérintetlenebb részeken is. Miközben a természet olyan csodáival is találkozhatunk az út során, mint a Bledi-tó vagy éppen a türkizkék Soca folyó eredése a híres síparadicsom, Bovec település közelében.

A Juliana trailt nem titkoltan zarándokútvonalnak jelölték ki, így az utóbbi időben egyre több zarándok kedvencévé vált. A hivatalos kiindulási pont a lenyűgöző természeti adottságú Kranjska Gora, amely télen sícentrumként működik, nyáron pedig a kirándulók egyik kedvenc úti célja Szlovéniában.

 

Túrázási tapasztalatot sem igényel, mivel nem visz az útvonal extrém magashegyi láncos, köteles szakaszokra, így védőfelszerelés nélkül is útra lehet kelni.


Semmilyen kötelezően előírt felszerelés sincs előírva, ajánlott viszont a túracipő vagy bakancs viselése, a megfelelő méretű hátizsák, sapka, napszemüveg, esőkabát, túrabot, legalább egy liter folyadék tárolására alkalmas kulacs, tartalék étel, telefon, térkép és tájoló.

További információk a slovenia.info oldalán olvasható.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Jégkorong: javítottak a szlovénok, újabb román vereség a divíziós vb-n

Jégkorong
2024.04.30. 15:10

A „négyévszakos” Szlovénia: látványos vízesések a szomszédban

Csupasport
2024.01.13. 11:10

Mielőtt hosszabb túrára megyünk, kötelező betörni az új túracipőt

Csupasport
2023.11.18. 10:51

Egy jó talpbetéttel messzebbre túrázhatunk

Csupasport
2023.11.16. 10:55

Itt a bizonyíték, kerekesszékben is lehet túrázni – videó!

Csupasport
2023.11.12. 19:59

Túra alatt csak mértékkel az alkohollal!

Csupasport
2023.09.14. 10:25

Közeledik az ősz, túrázáshoz kell a fejlámpa – de milyet válasszunk?

Csupasport
2023.09.01. 09:29

Örök szabály a túrázáshoz: végy egy jó túrazoknit!

Csupasport
2023.08.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik