Fuss, tekerj, túrázz márciusban is!

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2020.02.29. 10:49
Megérkezett a tavasz, egyre több sporteseményt rendeznek meg a szabadban, szóval lehet válogatni bőségesen. Eseménynaptárunk folyamatosan frissül, érdemes többször visszatérni az oldalra!

A koronavírus-fertőzés továbbterjedésének megelőzése érdekében március 11-én a magyar kormány és az operatív törzs döntése értelmében meghatározatlan ideig az ötszáz főnél nagyobb kültéri sportrendezvények elmaradnak. A pontos tájékozódás érdekében a részletekről az érintettek minden esetben érdeklődjenek az esemény szervezőjénél!

 

Futás

Március 1., vasárnap – Budaörs

Wadkanz Trail Tavasz – Terepfutóverseny, amelyen az eltévedés kizárható, mert végig szalagozva lesz a pálya, kezdőknek és hegyimenőknek egyaránt remek választás! Az élmény mellett quados elsősegély-szolgálat, zene, jó hangulat és a célban háromféle választható ebéd várja a futókat.

 

Kajakozás, kenuzás

Március 1., vasárnap – Hévíz

Egynapos vízitúra stabil kenuban vagy tengeri kajakban. A szervezők indulás előtt rövid, de alapos sportoktatást, baleset-megelőzési, illetve természetvédelmi tájékoztatót tartanak, úszótudás nélkül a mentőmellény viselése kötelező. Találkozó 10.30-kor a Castrum kemping melletti parkolóban, vízre szállás 11.45-kor. A Hévíz-patak hozzávetőlegesen 10 kilométer hosszú, pihenőkkel együtt a táv könnyedén teljesíthető 2-3 óra alatt. Kikötés után a szervezők meleg teát, forralt bort kínálnak, de a program a hajók lemosásával, összepakolásával fejeződik be. Kezdő és haladó kajakosok két-, míg a profik egyszemélyes hajókban evezhetnek. Részvételi díj túrakenuval felnőtteknek 5900, gyermekeknek 14 éves korig 4900 forint, míg kajak esetében egységesen 6900 forint. Az ár tartalmazza a szervezést, az oktatást, a felszerelések használatát, a sofőrtranszfert, a teát és a forralt bort, illetve a belépőt a nemzeti park területére. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.

 

Túrázás

Március 1., vasárnap – Detk

Tavaszváró kalandozás a Mátraalján, indulás a fővárosból, a BOK-csarnoktól 8.30-kor. Detken amolyan kirándulás jelleggel borkóstolás, illetve egyéb helyi termékek megtekintése is szerepel a programban, majd irány a kisnánai vár, illetve Abasár, ahol Aba Sámuel egykori pincéjében is lehet bolyongani. Az időjárás függvényében kitérő Aldebrőre a különleges faszobrok településére, esetleg Markazra a patkolttojás-kiállításra. A program tervezett zárása 17.30 óra.

 

Futás

Március 1., vasárnap – Gánt

Gánt Trail – A negyedszer esedékes megméretés igazi különlegességnek számít a gánti bauxitbányában. 13 és 25 kilométeres távokra lehet jelentkezni, minden befutó lángost kap, a távok női és férfi győzteseit futócipővel jutalmazzák.

 

Kajakozás

Március 1., vasárnap – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között. A táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és a felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a nemzeti park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Túrázás

Március 1., vasárnap – Budapest

Tematikus, kutyás kirándulássorozat és gyakorlás Rózsa Péter kutyaoktatóval. Találkozópont 10 órakor a Szilassy út 10. szám előtt, közel a Zugligeti út és a Béla király út kereszteződéséhez. A túra hossza csupán 5 kilométer (a végpont ezúttal a Tündérszikla), de közben a kutya oktatása kerül főszerepbe – ezúttal a lábhoz igazodás és a láb melletti séta lesz a téma.

 

SUP-ozás

Március 1., vasárnap – Hévíz

Téli SUP-ozás a Hévíz-patakon, hozzávetőlegesen 10 kilométeres távon. Találkozó 9.30 és 10 óra között a Hévíz-patak zsilipjénél. Természetesen lesz evezéselmélet, de egy kis evezési tapasztalat azért ajánlott, kezdők ezúttal ne jelentkezzenek! A túrát 10-20 résztvevővel tartják meg, téli időjárásnak megfelelő öltözék, váltóruha és vízálló táska az értékeknek mindenképpen ajánlott. Regisztráció a [email protected] e-mail címen, részvételi díj 12 ezer forint, amely tartalmazza a túravezetés, a deszka- és evezőbérlés, a mentőmellény, illetve a túraengedély díját. Saját deszkával érkezőknek csak 7 ezer forintot kell fizetni.

 

Futás

Március 1., vasárnap – Leányfalu

A Pilis és a Visegrádi-hegység ritkábban járt szurdokai és kilátópontjai a Hétvályús-forrás emelkedőjével, ez mind megtekinthető a Hello Vörös-kő Trailre, a Hello Pap-rét Trailre vagy a Hello Fellegvár Trailre nevezéssel – mindez együtt a Hello Pilis Trail.

 

 

Futás

Március 4., szerda – Budapest

Krokodilfutás by night! Közösségi élmény 19 órai indulással, mintegy tíz kilométer megtételével. A mezőny együtt fut, ezúttal a Vasas Jégcentrum előtti parkolótól.

 

Futás

Március 5–8., csütörtök-vasárnap – Siófok

Spuri Balaton és FélBalaton Szupermaraton – A négynapos kihíváson egyénileg, párosban, valamint két-, három- és négytagú váltóban is teljesíthető a csaknem 196 kilométeres táv. A tókerülés napi szakaszait tetszőlegesen oszthatják el egymás között a résztvevők.

 

Futás

Március 7., szombat – Budapest

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a nemzetközi nőnap alkalmából a Virágfutást. A helyszín továbbra is a Hármashatár-hegyen lévő Határ-nyereg, de az esemény nem verseny, nincs kötelező táv sem, ellenben lesz hat szirom formájú kör a Határ-nyereg körül, amelyekből szabadon választott darabon, szabadon választott sorrendben lehet futni. Minden „szirom” legtávolabbi végén virágok várják a résztvevőket, s ha mind a hat virágot begyűjtik, nagyjából 17 kilométert teljesítettek.

 

Túrázás

Március 7., szombat – Mátrafüred

Ez már a 16. Mátrahegy Teljesítménytúra lesz 10, 20, 30 és 40 kilométeren. Utóbbi két távot kizárólag edzett és tapasztalt túrázóknak ajánlják. Menet közben megtekinthető a Köves-bérc, Galyatető, a Klarissza-csevice vagy a Rákóczi-forrás. A túrázók biztonsága érdekében Parádsasvárról 14 óra, ill. Kékestetőről 17.30 óra után a szervezők senkit sem engednek tovább.

 

Futás

Március 7., szombat – Felsőtárkány

Bükki kilátások – Hard (66 kilométer), fun run (35.5), valamint sprint (14) kategóriában jelentkezhetnek a versenyzők, az útvonal kilencven százalékban erdőben, kijelölt turistaútvonalon halad, az útvonalakat szükség esetén a szervezők jelölik.

 

Túrázás

Március 7., vasárnap – Bükkszentkereszt

Havas Huták elnevezésű teljesítménytúra 15 vagy 25 kilométeren. Rajt és cél a Privát fogadónál, 7.15 és 10.30 között folyamatosan lehet indulni, az útvonal érinti egyebek mellett a Mészárszéket, a Lófő-tisztást, a Hór-völgyet vagy Lillafüredet.

 

Futás

Március 7., szombat – Piliscsaba

Pilis Trail – A terepfutóverseny útvonala Pilis legszebb ösvényein vezet, 50, 25.3 és 10.5 kilométer megtételére lehet vállalkozni. Az útvonal nagyrészt jelzett turistaútvonalon halad, amely térkép segítségével remekül követhető.

 

Kajakozás, kenuzás

Március 7–8., szombat-vasárnap – Hévíz

Egynapos vízitúra stabil kenuban vagy tengeri kajakban. A szervezők indulás előtt rövid, de alapos sportoktatást, baleset-megelőzési, illetve természetvédelmi tájékoztatót tartanak, úszótudás nélkül a mentőmellény viselése kötelező. Találkozó 10.30-kor a Castrum kemping melletti parkolóban, vízre szállás 11.45-kor. A Hévíz-patak hozzávetőlegesen 10 kilométer hosszú, pihenőkkel együtt a táv könnyedén teljesíthető 2-3 óra alatt. Kikötés után a szervezők meleg teát, forralt bort kínálnak, de a program a hajók lemosásával, összepakolásával fejeződik be. Kezdő és haladó kajakosok két-, míg a profik egyszemélyes hajókban evezhetnek. Részvételi díj túrakenuval felnőtteknek 5900, gyermekeknek 14 éves korig 4900 forint, míg kajak esetében egységesen 6900 forint. Az ár tartalmazza a szervezést, az oktatást, a felszerelések használatát, a sofőrtranszfert, a teát és a forralt bort, illetve a belépőt a nemzeti park területére. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.

 

 

Futás

Március 8., vasárnap – Veszprém

Nőnapi jótékonysági futás – Első alkalommal rendezik meg az eseményt, amelyen 5 kilométeres és 500 méteres táv választható. Ezek teljesíthetők futva, sétálva, két keréken, babakocsival, valamint négylábú állattal is, a lényeg a mozgás.

 

Kerékpározás

Március 8., vasárnap – Velence

Nőnapi kerékpártúra, nem csak nőknek. Egy kör 28 kilométer, amely egyszer, kétszer és háromszor is teljesíthető. Egy kör teljesítési ideje két óra. Az útvonal szinte végig aszfaltozott úton halad, nagy része kerékpárút. Az útvonal nincs biztosítva, mindenki tartsa be a KRESZ-t.

 

Futás

Március 8., vasárnap – Budapest

Találkozó 10 órakor a Normafánál egy nőnapi kocogásra, kétszer 2040 méteren, utána levezetésnek jóga. A részvétel ingyenes.

 

Túrázás

Március 8., vasárnap – Budapest

Csúcshegy körül 11/7 – A résztvevők nőnapkor a III. kerületi Csúcshegy környékét járják be, 7 és 11 kilométeres táv teljesíthető. A túra végig jelzett turistaúton halad, a rajtnál minden a távhoz szöveges itinert és térképet adnak.

 

Futás

Március 14., szombat – Pilisszántó

Pilis Vertikál – Az egyetlen taktika, hogy nincs taktika a versenyen, amely során 6.5 kilométeres távot kell teljesíteni, a szintkülönbség 550 méter. Az útvonal olykor aszfalton vezet, de javarészt terepre készüljenek a résztvevők. Az első 250 jelentkező nevezését fogadják el.

 

Túrázás

Március 14., szombat – Kehidakustány

Medvehagymatúra 20/15/10/5 – A rajtnál reggelivel kedveskednek a résztvevőknek, a Deák-kútnál pedig virsli és medvehagymás pogácsa várja őket. A túrán résztvevő kutyákat külön oklevéllel díjazzák.

 

Futás

Március 14., szombat – Csókakő

Ez az első jótékonysági Csókakő Trail, amely a beteg gyermekeket nevelő családokat kívánja segíteni. Futva, sétálva, kutyát sétáltatva vagy akár kutyával futva is teljesíthető a 7, 14 vagy 21 kilométeres táv. Gyermekeknek 400 méteres betétfutamot terveztek a szervezők, illetve mesebusszal várják a kicsiket.

 

Futás

Március 14., vasárnap – Budapest

A Red Hot Run csepeli becsületfutama a BSI Csepeli Futónagykövettel. Mivel a február 23-i eseményre sokan jelezték, hogy nem tudtak részt venni, ezért újabb rendezvény lesz, de ezúttal legfeljebb 30 fő vehet részt az eseményen, a szervezők a nevezési díj (3500 forint) beérkezésének sorrendjében töltik fel a helyeket. Csoportos, családias hangulatú közösségi futás a Kis-Duna-parton, a Daru-dombnál, rajt 9 órakor. A résztvevők az 500 méteres gyermekfutam mellett 3.77, 4.71, 6.25, 7.82 és 10.3 kilométeres távok közül választhatnak.

 

 

Kerékpározás

Március 14., szombat – Budapest

Családi bringatúra a Naplás-tóhoz, indulás 10 órakor a kőbányai Szent László téren lévő templomtól, várható visszaérkezés 15-16 óra körül. A táv 30 kilométer a Szent László tér, Rákospatak-kerékpárút, Naplás-tó, Szilas-patak, Veres Péter-bringaút, Szent László tér útvonalon. Ha az időjárás engedi, a Naplás-tónál piknikezés, mindenki azt ehet, amit magával vitt. A részvétel ingyenes.

 

SUP-ozás

Március 14., szombat – Dunaharaszti

Kezdőknek is ajánlott 2.5-3 órás SUP-túra. Találkozó 13 órakor Dunaharasztiban, a Csónak utca és Kikötő sétány sarkán lévő parkolónál. A deszka bérlése és hozzá tartozó felszerelések 6000 forintba kerülnek, a saját deszkával érkezőknek azonban csak ezer forint a részvételi díj. Úszástudás kötelező! A túrára a [email protected] e-mail címen lehet jelentkezni.

 

Kajakozás, kenuzás

Március 14–15., szombat-vasárnap – Hévíz

Egynapos vízitúra stabil kenuban vagy tengeri kajakban. A szervezők indulás előtt rövid, de alapos sportoktatást, baleset-megelőzési, illetve természetvédelmi tájékoztatót tartanak, úszótudás nélkül a mentőmellény viselése kötelező. Találkozó 10.30-kor a Castrum kemping melletti parkolóban, vízre szállás 11.45-kor. A Hévíz-patak hozzávetőlegesen 10 kilométer hosszú, pihenőkkel együtt a táv könnyedén teljesíthető 2-3 óra alatt. Kikötés után a szervezők meleg teát, forralt bort kínálnak, de a program a hajók lemosásával, összepakolásával fejeződik be. Kezdő és haladó kajakosok két-, míg a profik egyszemélyes hajókban evezhetnek. Részvételi díj túrakenuval felnőtteknek 5900, gyermekeknek 14 éves korig 4900 forint, míg kajak esetében egységesen 6900 forint. Az ár tartalmazza a szervezést, az oktatást, a felszerelések használatát, a sofőrtranszfert, a teát és a forralt bort, illetve a belépőt a nemzeti park területére. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.

 

Futás

Március 15., vasárnap – Budapest

Folytatódik a Krokodil-futás versenysorozat, amely minden hónap harmadik vasárnapján esedékes. A káposztásmegyeri Farkas-erdőben az összesített ranglistaidők alapján a leggyengébb időeredménnyel rendelkező versenyző rajtol legkorábban, s értelemszerűen a legjobb legkésőbb. Rajt és cél az erdő közepén lévő piknikező terület. Természetesen új versenyzők is csatlakozhatnak a mezőnyhöz – hendikeppel.

 

Túrázás

Március 15., vasárnap – Budapest

A Gyermekvasút nyomában 20 – A teljesítménytúra napján a fogaskerekű vágányzára miatt a Gyermekvasút Széchenyi-hegy állomása a Széll Kálmán tér vagy a Déli pályaudvar felől közelíthető meg a legegyszerűbben közösségi közlekedési eszközökkel.

 

Futás

Március 15., vasárnap – Vérteskozma

Erdei, de aszfaltozott úton rendezik a versenyt, amelyen az 5 és 15 kilométeres távra limitált a résztvevők száma, míg az 1 kilométeres örömfutásra regisztráció szükséges. A verseny ideje alatt – az erdőgazdaság engedélyének értelmében – kizárólag rajtszámmal lehet tartózkodni az erdőben. Vérteskozmán nincs térerő, a mobiltelefonok nem működnek.

 

Túrázás

Március 15., vasárnap – Egyházasbást, Szlovákia

Túra a Monosza terjedelmes vulkáni salakkúpjához, réten, erdőn, sziklákon keresztül. Gyülekezés 8 órakor a helyi Pogányvár fogadónál, indulás 9 órakor. A tervezett táv 16 kilométer, mindössze 355 méter szintemelkedéssel.

 

Futás

Március 15., vasárnap – Bicske

Ünnepi maratoni futónap a bicskei tanuszodától 8 és 16 óra között. Rendeznek támogatói (1 km) futást, amelynek nevezési díját a résztvevőkre bízzák a szervezők. Később 10.5, 21 és 42 kilométeres távok közül lehet választani, egyéniben és háromfős csapatokban.
Zsíros kenyér és meleg tea minden futónak jár, eredményhirdetés 15 órától.

 

Kajakozás

Március 15., vasárnap – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd téli szezonzáró, három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között. A táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és a felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a nemzeti park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Futás

Március 15., vasárnap – Jánosháza

Jánosházai félmaraton – A megméretés célja az egészséges életmód megszerettetése, a közös sportolás, a futás népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása amatőröknek és profiknak. Három távra (21.1, 10 és 5 kilométer) lehet jelentkezni.

 

Futás, túrázás

Március 15., vasárnap – Tatabánya

Találkozás 9 órakor a Turul-parkolóban, s bárki csatlakozhat a futókhoz, túrázókhoz. Előbbieknél három, utóbbiaknál hat óra a szontidő, de családdal túrázóknak nyolc óra. Környezetvédelmi rendezvény, vagyis a 21 kilométeres túrázás közben lesz szemétszedési lehetőség is. Nevezésről, útvonalról mindent megtalálni a turultrail.hu weboldalon.

 

Futás

Március 15., vasárnap – Budapest

Idén már a 15. Imre-Lőrinc futóversenyt rendezik meg a pestszentimrei Sportkastélynál. Rajt 10 órakor, s a résztvevők 300 és 700 méter, illetve 2, 3 vagy 8 kilométer közül választhatnak. A futószámok mellett 8000 méteren kerékpáros, babakocsis és handbike versenyt is rendeznek.

 

Futás

Március 21., szombat – Budakalász

A magyar bajnokság 100 kilométeres nyílt futama a 2. PFB-Omszki Ultra 100, amelyet egyéniben nyílt és bajnoki kategóriában is lehet teljesíteni, illetve akár 2-3 tagú csapatokban is. A tó körül kialakított hitelesített pálya hossza 1.695 kilométer, térköves burkolattal, körönkénti frissítéssel.

 

Kerékpározás

Március 21., szombat – Tarcal

Idén ingyenes a Kőfejtő krossz terepkerékpár-verseny, de a szervezők több dobozt is elhelyeznek a helyszínen, s mindenki becsületének megfelelően helyezhet el benne pénzt. Rajt 11 órakor, a pálya vegyesen aszfaltos és földes, egy kör 20 kilométer, 650 méter szintemelkedéssel. A versenyzők két és három kört is teljesíthetnek.

 

Túrázás

Március 21., szombat – Budakeszi

Túra a Budai-hegységben, indulás 8 és 12 óra között a Szépjuhásznétól, menet közben több kilátó is megtekinthető, a táv csupán 10, illetve 20 kilométer, vagyis úgy hat óra több pihenővel egybekötve. Családi nevezés esetén gyermekeknek 6 éves kor alatt, illetve hallás- és látássérültek, valamint kísérőik számára a túra ingyenes.

 

Kajakozás

Március 21., szombat – Dunaharaszti

Szigetszentmiklós több kilométeres lagúnák és védelem alatt álló úszó lápok birodalma a Csepel-szigetnél. Egy vízitúra keretében ezt lehet körbejárni 3-4 órában. A túra gyerekbarát, mert szinte áll a víz, s szakszerű túravezetéssel, tengeri kajakokkal, evezőkkel, mentőmellényekkel várnak a szervezők, mindezt 4000 forintért. Indulás a dunaharaszti hajóállomástól 13 órakor.

 

Futás

Március 21., szombat – Németbánya

A tavalyihoz képest változik a BakonyRUN 5.0 helyszíne, egy kilométerrel hosszabb lesz a pálya is. Az akadályfutó-verseny megmutatja a Bakony legzordabb arcát, a rövid távon ugyanis 15 kemény akadályt kell leküzdeni. A táv 10 kilométer, de legfeljebb 600 fő nevezését fogadják el.

 

 

Futás

Március 22., vasárnap – Szár

A Vértes Terepmaraton versenyt először 2007-ben rendezték meg, időközben volt már madárdalos, havas, jeges, esős, napsütéses esemény is. A távok mindenki számára teljesíthetők, nem technikás terepen kijelölt gyors verseny. Távok: 14.5, 20.9, 39 és 50.6 kilométer, s úgy tartják, ez az a verseny, amelyen a fiúból férfi lesz, a lányok pedig megtanulnak káromkodni.

 

Túrázás

Március 22., vasárnap – Kemence

Kőről kőre a Börzsönyben, mindössze ezer forintos nevezési díj ellenében. A kemencei kisvasút végállomásától 17.2 vagy 40.7 kilométeres túrára lehet indulni, illetve 6 vagy 10 órás természetjárással lehet kalkulálni.

 

Kajakozás

Március 22., vasárnap – Kulcs

A rácalmási szigetvilágban rengeteg kisebb-nagyobb sziget, izgalmas átjárók, elöntött rétek és fás ligetek találhatók – ezt mind megtekintheti kajakból. Indulás Kulcsról 10 órakor, ebédidőben tűzgyújtással egybekötött sütögetésben lehet részünk. majd evezés egészen Dunaújvárosig. A túra családbarát, kisebb-nagyobb gyerekkel is könnyen teljesíthető. A túra elején elmaradhatatlan az oktatás és eligazítás, részvételi díj 6000 forint, amely tartalmazza a teljes felszerelést, a túravezetést és a lebonyolítást.

 

Futás

Március 28., szombat – Gyulakeszi

4. Csobánc Vertical – Gyulakesziből indul a tömegrajt fel a Csobáncra, 1200 méter megtételét követően kezd emelkedni a terep, a tetőig összesen 400 métert. Széles földút vezet a szőlők között, a csúcson pedig lesz tea, víz, gyümölcs és zsíros kenyér, a rajthelyen szintén. A létszámkorlát száz fő.

 

Futás

Március 28., szombat – Terény

A Cserhát terepmaratonit másodszor rendezik meg, a verseny a tavalyihoz hasonló, vagyis a negyedmaratoni egy kör, a félmaratoni két kör, míg a maratoni négy kör. Szintemelkedés mindössze 300 méter. Újdonság a tavalyihoz képest a 3 kilométeres minifutam a legkisebbeknek, illetve a negyedmaratoni távon kutyás indulás is lehetséges.

 

Futás

Március 28., szombat – Székesfehérvár

Lépcsőfutás a Vörösmarty Színház melletti épület, a dr. Koch L. utca 6. szám alatt. A versenyzőknek tíz emeletet kell felfutniuk, egyéni indításos futamban.

 

Kajakozás

Március 28., szombat – Budapest

Evezés a Ráckevei-Duna-ágon, amelyet északon a Kvassay-zsilip, délen a Tassi-zsilip zár le, így szinte állóvízben lehet haladni, könnyű és látványos túra. Indulás délben a Molnár-szigetről északra, a túra időtartama 3-4 óra, részvételi díj 4000 forint, amely tartalmazza a kajakot, a mentőmellényt, az oktatást és a túravezetést.

 

Futás

Március 28., szombat – Baj

Gerecse Tavaszi Terepfutás – Az első 200 nevező kedvezményes áron vehet részt rajta, 10 éves korig a 1.5 kilométeres távon lehet indulni, egyébként 7.5, 15 és 26 kilométeren. Az útvonal terepen vezet a Gerecse-hegységben.

 

Futás

Március 29., vasárnap – Vinye

Az idei terepfutóverseny-sorozat első állomása a Cuha trail. A szervezők maximálták a létszámot 450 főben, így a kormányhatározatnak megfelelően megrendezhető az esemény, a rövidtáv 13.2, a középtáv 18.2, míg a hosszútáv 26.2 kilométer.

 

Túrázás

Március 29., vasárnap – Pilisszántó

Pilisi szirtek elnevezéssel teljesítménytúra 20, 30 vagy 40 kilométeren a pilisszántói Felső kocsmától indulva, s oda visszaérkezve. Reggel 7 és 10 óra között rajtolva útba ejthető egyebek mellett a Boldog Özséb-kilátó, a Trézsi-kút, a Boldogasszony-kápolna vagy a Basina-szikla.

 

 

Futás

Március 29., vasárnap – Visegrád

Pilisi Parkerdő Challenge (SUPerior MTB és terepfutó-sorozat 1.) – A hagyományteremtő hegyikerékpár- és terepfutó-sorozat kétnapos állomásainak szombatján a mountain bike-osoké, vasárnapján a futóké a terep. A 10 kilométeres távot túrázva is lehet teljesíteni. Az idei sorozat négy állomása közül a visegrádi az első.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik