csupasport bannerhátsófüves banner

Rakonczay expedíciójának folytatása a tét

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 15:38
null
Hajója sérülése miatt visszatért a szárazföldre az 5200 kilométeres óceáni SUP-evezésre vállalkozó Rakonczay Gábor, de a világrekorder extrém sportoló nem adta fel álmát.

Rakonczay Gábor szokásához híven extrém és merész kihívást választott, amikor január 25-én, szombaton reggel hét órakor nekivágott az Atlanti-óceánnak a maga által tervezett és épített speciális evezős állószörf (azaz egy SUP), az Old Benoni hátán.



A magyar sportoló az első napon a tengerek egyik legendájával, a 72 esztendős világrekorder óceáni evezőssel, Graham Walterszel (az eddigi legidősebb emberrel, aki szólóban teljesített óceáni evezést) küzdötte le a hullámokat, s az első éjszaka nem is állt meg, a hajóforgalom miatt ugyanis végig ébernek kellett maradnia. A második éjszaka váratlanul, az előrejelzések ellenére jóval erősebb széllökések nehezítették az evezést, s Rakonczay Gábor ekkor érzékelt kisebb becsapódást a tőkesúlynál.



Akkor nem tulajdonított nagyobb jelentőséget az ütközésnek, a harmadik nap reggelén azonban már enyhébb vízszivárgást tapasztalt a tőkesúly irányából.



Átvizsgálva a SUP-ot folytatta útját, százhatvan kilométer megtételét követően azonban erősödött a vízszivárgás. Ekkor műholdas telefonon keresztül konzultált az itthon tartózkodó szakmai csapat tagjaival, majd meghozta a döntést, hogy elővigyázatosságból, a biztonság érdekében visszafordul a Kanári-szigetek irányába. Tekintve, hogy az áramlatok miatt jóval küzdelmesebb munka lett az evezés, Rakonczay Gábor a csapat tagjaitól kért segítséget. Szabó Norbert Ádám – ő három évvel ezelőtt teljesített eredményesen páros óceán-átevezést – és Gábor testvére, Tamás közreműködésével sikerült elérni a Las Palmas kikötőjében állomásozó vitorlás legénységét, és a Légrádi Márk vezette Sunday Morning azonnal útra kelt, majd csaknem tizenkét órás hajózást követően találkoztak is a SUP-ossal.


Ekkor újabb nehéz órák következtek, mivel az erős hullámzás mellett nehezen sikerült a speciálisan épített állószörföt teljes biztonsággal a vitorláshoz kötni.



„Több mint egy órán keresztül küzdöttünk, hogy a SUP-ot a vitorláshoz kössük, majd felszálltam a fedélzetre, és visszaindultunk Pasito Blanco irányába mondta Rakonczay Gábor. – Útközben kétszer másztam vissza ellenőrizni a tőkesúlyt, valamint a beszivárgó víz mennyiségét. Hajnali öt órára értünk vissza a szárazföldre, s addigra bizony már elég jelentős mennyiségű víz folyt be a hajótestbe.”



Az állószörföt időközben kiemelték a vízből, egy-két nap eltelik, mire sikerül alaposan átvizsgálni a sérülés mértékét és javíthatóságát, a magyar extrém sportoló pedig a végeredmény ismeretében konzultál a szakmai stáb tagjaival, s dönt az expedíció folytatásáról.



A folytatás tehát garantálható, mert aki ismeri Rakonczay Gábort, biztos lehet benne: amit egyszer a fejébe vesz, véghez is viszi.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

A magyar válogatott nyolc éremmel zárta a jet-ski Magyar Nagydíjat

Csupasport
2025.08.04. 16:36

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Csupasport
2025.07.12. 19:08

25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Csupasport
2025.07.09. 16:03

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Csupasport
2025.07.06. 18:51

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Több mint százan értek célba az 5. Téli Balaton-átúszáson

Csupasport
2025.03.20. 05:21

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43
Ezek is érdekelhetik