43 évesen is bombaformában Thor felesége

Vágólapra másolva!
2019.12.28. 18:00
Hogyan lehet 43 évesen egy nőnek olyan teste, mint Elsa Patakynak? Az erdélyi felmenőkkel is rendelkező spanyol modell-színésznőnek bizonyára sokan felteszik ezt a kérdést.

Könnyű neki, jó a genetikája, híres, van ideje és pénze edzeni, mellesleg Chris Hemsworth, a világ egyik legismertebb akcióhőse a férje, aki szinte naponta oszt meg edzésvideókat a közösségi oldalán. Körülbelül ezeket a válaszokat mondanák az emberek csípőből, a fent említett kérdésre. Pedig a háromgyerekes, Elsa Patakynak sem könnyű.

„Ha édesanya vagy, akkor számolnod kell azzal, hogy százszor abba kell hagynod az edzést, amikor a gyerekek összevesznek” – idézte a Daily Mail a Halálos iramban-filmek sztárját, aki azt is elárulta, hogy a jóga és a lovaglás a kedvenc elfoglaltságai közé tartoznak. Persze nem csak ennek köszönhető néz ki jól.

A színésznő futással indítja a napot és hetente háromszor-négyszer végez izomerősítő edzéseket.

A mozgás olyannyira az élete része, hogy ha sokat kell kihagynia rosszul érzi magát.

„Ha két hétig nem edzek, akkor ideges leszek, csökken az energiám, nem érzem jól magam – mondta Elsa Pataky, aki azt javasolja a sportolni vágyóknak, hogy kezdjék napi 15-20 perces mozgással az edzéseket. – Ha busszal jár valaki dolgozni, inkább szálljon le hamarabb és sétáljon egy negyedórát. Az ember egy idő után érezni fogja a változást, jobban érzi magát, aztán függő lesz.”

Elsa Pataky és Chris Hemsworth (Fotók: AFP)

A Bosszúállók Thorja, Chris Hemsworth felesége a villámdiétáktól is óva int mindenkit, ő a tudatos étrend híve.

„Nem szeretem a szélsőségeket.

Egy időben divat volt szénhidrátmentesen étkezni, ami szerintem nagy hiba.

A cukrot, az alkoholt és a zsíros ételeket minimálisra kell csökkenti, és olyan ételeket kell fogyasztani hosszú távon, mint például amit a mediterrán étrend is tartalmaz, zöldségeket, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonaféléket” – mondta Elsa Pataky.

Legfrissebb hírek

Íme néhány gól a spanyolok edzéséről

Foci Eb 2024
2024.07.12. 21:19

Arnold Schwarzenegger szerint nem kell aggódnunk a túl sok fehérje miatt

Csupasport
2024.01.07. 19:01

Jay Cutler meglepő trükköt javasol annak, aki jobb akar lenni fekvenyomásban

Csupasport
2023.12.17. 18:25

Az amerikai haditengerész üzenete: Azért edzek mindennap, mert te nem!

Csupasport
2023.12.07. 20:22

Elviselhetetlenül fájt a lába és a csípője is, de megtartott az első helyet

Csupasport
2023.11.22. 20:24

Egy pofa sör futás után? Nem ajánlott, és jó, ha tudjuk, milyen hatása van

Csupasport
2023.11.14. 19:10

Nem minden olyan hatékony, amilyennek látszik: a hét legrosszabb kondigép

Csupasport
2023.11.13. 18:50

Motivációs tippek, hogy télen se menjen el a kedvünk az edzéstől

Csupasport
2023.11.11. 14:03
Ezek is érdekelhetik