Tiricz Irén futás helyett csak szurkolhat

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.10.26. 20:46
November elsején Piros 85. Sérülés miatt kihagyja a versenyt Tiricz Irén, mert a Pireneusokban futva nemrég megsérült a térde, nézőként azonban ott lesz a terepfutós túrán.

Piros 85, a női címvédő nélkül.

Bizony, a hét közepén biztossá vált, hogy a legutóbbi három kiírást egyaránt pályacsúccsal megnyerő Tiricz Irén nem áll rajthoz az egyik legnépszerűbb terepfutóversenyen, amely egyben teljesítménytúra is.


Jön: Futóarcok!


November közepén jelenik meg Futóarcok könyvünk, amely több mint harminc magyar szabadidős futót hoz közelebb az olvasóhoz. Nagyinterjúban mutatjuk be Tiricz Irént is, aki beszél stresszes, cigizős időszakáról, a brutális költözésről, a hatalmas skóciai esésről és természetesen a Piros 85 sikereiről is.


 

„Terveztem az indulást, reménykedtem is benne, de ki kellett mondanom, hogy sajnos nem tudok indulni – mondta érdeklődésünkre Tiricz Irén. – Három hete voltam a Pireneusokban egy kilencvennégy kilométeres versenyen, azóta fáj a térdem. Csak síkon és csak rövideket tudok futni, így hiába neveztem, nem tudok rajthoz állni.”

Ami a Pireneusokat illeti, Tiricz Irén elmondta, a sok sérülés miatt nem túl jó állapotban vágott neki a 6000 méter szintkülönbségű viadalnak, amelyet 14 óra alatt teljesített – a negyedik helyen végzett, ami abból a szempontból csalódás, hogy gyomorproblémák miatt nem tudta kihozni magából a maximumot. Viszont ahhoz képest, hogy csak kikacsintásnak indult a megméretés, annyira élvezte, hogy a jövőben is szerepelnek a tervei között hasonló viadalok.

De térjünk vissza a Piros85-höz, amelyet nemcsak háromszor nyert meg három pályacsúccsal, hanem a nők között a három legjobb idő is az ő nevéhez fűződik – legutóbb 8:17:01 órás idővel diadalmaskodott.

„Rengeteg verseny van, de a Piros 85 az egyik legnagyobb presztízsű, ráadásul az útvonala is különleges – mondta Tiricz Irén. – Nagyon fontos, hogy nem szabad elsietni az elejét, Dobogókőig úgymond túl kell élni egyenletes szép tempóban, csak utána lehet úgy igazán belehúzni. A második fele egyébként is sokkal jobban futható az útvonalnak. A Piros 85 legszebb és legnehezebb része a Kevély és Dobogókő. Előbbi megfogja az embert, már csak ezért is nehéz elfutni – sokan mégis megteszik. Oda kell figyelni.”

Fotók: Tumbász Hédi

A 2019-es évvel kapcsolatban elmondta, messze nem úgy sikerült, ahogy gondolta. A korábbi tervekkel ellentétben újra pénzügyi területen dolgozna, egyúttal reméli, végre letudta a sérüléseket, és jövőre fényes lehet a folytatás.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik