Idősebbek súlyproblémái

Vágólapra másolva!
2019.09.24. 09:37
Idősebb korban az emberek hajlamosabbak az elhízásra, de az okokról egyelőre vitatkoznak a szakértők. A szervezet lassabb zsírlebontását illetően a svédek és a németek álláspontja eltérő.

Rengeteg tényezőtől függ, mennyit mutat valaki alatt a mérleg, vagy mekkora a hasa. Ezek egyike a zsíranyagcsere. Az osztrák Der Standard összeállításában svéd kutatókat idézett, akik többek között rámutattak, idős korban lankad a zsíranyagcsere, nehezebben bontjuk le az elraktározott zsírt. A témáról szóló tanulmány a Nature Medicine elnevezésű tudományos magazinban jelent meg.

Rossz hír azoknak, akik szentül hiszik, hogy rendszeres sportolással megelőzhetik, hogy vénségükre felszedjenek néhány pluszkilót. Német kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, ne higgyünk el mindent a svéd orvosoknak – vagy legalábbis kezeljük fenntartásokkal a leírtakat, és ne hajítsuk máris sarokba a tornacipőt és az edzőfelszerelést.

Szervezetünk zsírsejtekben – úgynevezett adipocitákban – raktározzák el a zsírt, amelyet azonban szervezetünk folyamatosan lebont, s helyette mindig újabb adagot raktároz el. A stockholmi egyetem orvosai 54 páciensen vizsgálták, milyen gyors a lebontás. A tesztalanyok zsírszöveteiből tizenhárom esztendő alatt kétszer vettek mintát, s a C14-es, illetve C12-es izotópok arányát vizsgálták.

Kiderült, hogy időseknél a zsírlebontás csakugyan lassabb, és cseppet sem függ attól, hogy valaki közben felszedett-e kilókat, vagy megőrizte a súlyát, esetleg még fogyott is. Azok a tesztalanyok, akik nem csökkentették kalóriabevitelüket, a vizsgált időszakban csaknem húsz százalékkal magasabb testtömegértéket mértek. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a rendszeres sport, hanem a tudatos táplálkozás is fontos.

 

Nagy a vita német és svéd orvosok között az időskori túlsúlyosságról.

 

Az esseni idősgondozó osztályvezető főorvosa, Helmut Frohnhofen a svédek cikkét olvasva arra a következtetésre jutott, hogy az csak egy feltételezés, mivel mellőzi az érvekkel és vizsgálatokkal alátámasztott bizonyítást.

„Érdekes témát feszeget, ugyanakkor rendkívül kevés tesztalannyal igyekszik megerősíteni igazát.”

A német szakember inkább arra irányítja a figyelmet, hogy az elhízás nem csak a biológiai tényezőktől függ.

„Részben genetikai, részben életvitelbeli okai is vannak. Hogyha idős korban valaki mozgásában korlátozott, s ezért nem tud sportolni, súlyát elsősorban a megfelelő táplálkozással tarthatja kordában.”

Helmut Wallrafen, az öregséggel foglalkozó orvostudományok szakértője elmondta, a túlsúly az idősgondozás területén nem jelent témát.

„Hogyha az emberek öreg fejjel felszednek kicsit, az inkább esztétikai, mintsem orvosi gondot jelent. Sokkal nagyobb probléma, hogy az emberek többsége idős korukban inkább alultápláltságban szenvednek.”

Legfrissebb hírek

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Jánó Zétény útja Grazon és Salzburgon keresztül vezethet egy elit bajnokságba

Légiósok
2025.03.14. 08:43

Rodríguez Pedro: Az én teljesítményem mit sem ért volna, ha nem nyerünk

Kézilabda
2025.01.24. 08:52

Chema Rodríguez: Számunkra ez olyan volt, mint egy döntő!

Kézilabda
2025.01.23. 22:51

Fazekas Gergő: A magyar szívvel sikerült legyőzni az osztrákokat

Kézilabda
2025.01.23. 22:41

„Sipos és Ligetvári a példaképeim, mentálisan lesz megterhelő nekem a magyarok elleni meccs”

Kézilabda
2025.01.23. 09:05
Ezek is érdekelhetik