Budapesten járt a BMX freestyle krémje

Mint ismert, ötven világváros közül Budapest nyerte az Utcai Sportok Világjátékának (World Urban Games) rendezési jogát, olyan városokat megelőzve, mint Barcelona, Tokió és Los Angeles. A szeptember 13. és 15. között megrendezett, három napig tartó extrémsport és zenei fesztiválon olyan sportágakban bonyolítottak le versenyeket, mint az inline görkorcsolya, a parkour (szabadfutás), a breaktánc, a 3x3-as kosárlabda, a repülőkorong és a BMX freestyle, de az eseményre kilátogatók az ergométerrel és a lézerlövészetes futással (laser-run) is megismerkedhettek.
A flasztersportokat az amatőrök ki is próbálhatták, amire a dél-pesti Nagyvásártér 10 helyszínre osztott csarnoka tökéletes helyszínnek bizonyult.
A vasárnap BMX freestyle-döntőre – amelyre teljesen megtelt a lelátó – nem jutott be magyar versenyző, ám Szepesi Tibornak, a hazai szakág egyik legsikeresebb képviselőjének így is felejthetetlen élmény volt, hogy testközelből láthatta a világ legnevesebb BMX-eseit.

Pénteken a magyar BMX-esek előselejtezőket vívtak egymás ellen az elődöntőbe (Top 24) jutásért, ahova mindössze egy magyar versenyző juthatott be. A vasárnapi döntőbe azonban már ő sem kvalifikálta magát.
„Annyira erős volt a profi mezőny, hogy magyar versenyzőnek lehetetlen lett volna bekerülnie a döntőbe, ahol már csak tizenketten csaptak össze az első helyért. Egyetlen magyar bringásnak, Jósa Dánielnek sikerült a top huszonnégybe kerülnie. A rutinos BMX-es nem ijedt meg a nagy nevektől, ám az egyik körben lecsúszott a lába a pedálról, így csak egy jó kört tudott teljesíteni – mesélte Szepesi Tibor. – Én az első, biztonsági körben olyan erős tempót mentem, hogy a második kör végére – amely a kvalifikáció szempontjából volt fontos – teljesen kiment belőlem az erő, így nem maradt esélyem a továbbjutásra.”
A kitűnően előkészített, a nézők számára is könnyen belátható pálya azonban a versenyzőknek nehézségeket is rejtegetett.
Utcai Sportok Világjátéka, szeptember 13-15., Budapest
Férfi BMX freestyle-döntő:
1. Brandon Loupos (Ausztrália)
2. Logan Martin (Ausztrália)
3. Justin Dowell (Egyesült Államok)
Női BMX freestyle-döntő:
1. Hanna Roberst (Egyesült Államok)
2. Minato Oike (Japán)
3. Lizsurley Villegas Serna (Kolumbia)
Ilyen belső nézetből egy BMX Freestyle verseny:

A BMX-es Molnár Noémi harmadik a sanghaji világkupán

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Így válasszunk bringás gyerekülést!







