Jóga a Citadellán: folytatása következik

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 09:52
Mintegy ezerötszázan vettek részt a Jógázz a Citadellán! elnevezésű rendezvényen, és ismerkedtek meg a hazánkban is egyre népszerűbb életforma rejtelmeivel. A szervezők már gondolkodnak a folytatáson.

Remekül sikerült a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén meghirdetett „Jógázz a Citadellán!” elnevezésű rendezvény. A tapasztalt és kevésbé tapasztalt érdeklődők megismerkedhettek a különböző jógairányzatokkal, az egyszerre öt helyszínen zajló eseményen különböző iskolákat és irányzatokat mutattak be. A legnagyobb érdeklődés természetesen a Citadellán szervezett szabadtéri csoportos jógát övezte.

„Nagyon jól sikerült az esemény, úgy tudom, összesen körülbelül ezerötszázan vettek részt a különböző programokon. A Citadellán szervezett rendezvények tele voltak, de a Jóga Pikniken tartott előadások, szakmai beszélgetések és workshopok iránt is nagy volt az érdeklődés – mondta Képes Andrea jógaoktató, a rendezvény egyik főszervezője a Csupasportnak. – Idén Budapest Európa sportfővárosa, nagy öröm volt számunkra, hogy egy teljes napot kapott a jóga, és óriási megtiszteltetés, hogy ennek keretében a Testnevelési Egyetem minket, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolát kérte fel társrendezőnek. Ráadásul minderre egy igencsak impozáns helyszínen került sor. Ami engem illet, eleinte a Pikniken tartottam előadásokat arról, hogy mire jó a jóga, később a Citadellán tartottam órát. Családok is részt vettek a rendezvényen, és úgy láttam, hogy többen voltak, akik először jógáztak, vagyis sokakkal sikerült megismertetni ezt az életformát.”

Mint mondja, lehetetlen egy mondatban megragadni, mire is jó a jóga, mindenkinek más és más miatt lehet hasznos, egyéntől függ, hogy elsősorban testi, lelki vagy spirituális szempontból van-e rá szüksége. Mindenkinek mást jelent, de tapasztalata szerint sokak számára sorsfordító tapasztalat lehet, ha jógázni kezd.

A jól sikerült rendezvény után gondolkodnak a folytatáson, és a Testnevelési Egyetemmel karöltve további programokat szerveznek, de előbb, ahogy Képes Andrea mondta: „Veszünk egy nagy levegőt, és megvárjuk, hogy lecsengjen a nyaralás utáni időszak.”

nyitó kép: facebook

Legfrissebb hírek

Tenisz, kondi, jóga – Pink mindenre vevő, ha sportról van szó

Csupasport
2023.06.25. 09:14

Az air jógára esküszik a 2008-ban Európa-bajnok fitneszversenyzőnk

Csupasport
2022.12.22. 22:16

A kihívás napja Tihanyban, azaz cseppnyi szabadság a gyermeknap előtti szombaton

Csupasport
2022.05.04. 10:20

Jógázással az egészséges életmódért

Csupasport
2021.03.05. 12:01

Az idei esztendő új fitnesztrendjei

Csupasport
2021.01.26. 11:10

Dakota Johnson: éljen a jóga!

Csupasport
2020.11.27. 16:47

Heti aktuális: szombattól Christmas Run

Csupasport
2020.11.23. 14:30

Heti aktuális: ingyenes gerinctorna

Csupasport
2020.11.16. 14:56
Ezek is érdekelhetik