Újra magyarokkal rajtol a búvárfotós vébé

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.07.01. 12:33
Tizennégy év után lesz ismét magyar induló a búvárfotós világbajnokságon. Az ifjabb Lőrincz Ferenc, Takár Yvette páros már számos rangos díjat megnyert, és reményeik szerint a tenerifei versenyen is bekerülnek az első tízbe.

Tizennégy év után lesz ismét magyar induló a szeptemberi búvárfotós világbajnokságon. A Tenerifén rendezendő versenyen a Magyar Búvár Szakszövetség felkérésére ifjabb Lőrincz Ferenc búvárfotós és Takár Yvette modell képviseli majd hazánkat. A páros 2016-ban, Máltán ismerkedett meg, azóta számos búvárfotós versenyen szerepeltek sikerrel. A Magyar Sajtófotó-pályázaton víz alatti felvétellel nyertek Természet és tudomány (2016 és 2018), valamint Sport kategóriában (2018.) Utóbbi kategóriában ifjabb Lőrincz Ferenc pillangóúszás közben, alulról, a vízből fotózott le egy úszót.

„Az a tapasztalatunk, hogy hiába nagyon jó egy kép, kell valami extra is, ezzel lehet igazán kiemelkedni – mondta Takár Yvette, aki huszonhárom éve dolgozik búvároktatóként. – Lehet játszani a színekkel vagy a fényekkel is. Mi azt találtuk ki, hogy nem búvárruhában megyünk le a víz alá, hanem például estélyiben, és úgy fotózkodunk egy roncs mellett. A víz alatt összehangolt munkára van szükség, szeretnénk minél jobban felkészülni, ezért hamarosan Egyiptomba megyünk, a Vörös-tengernél edzünk majd. Óriási eredmény lenne, ha összetettben bejutnánk az első tízbe, vagy ha valamelyik kategóriában az első ötben végeznénk. De már az is hatalmas szó, hogy ott lehetünk a világbajnokságon.”

Teknősportré Fotó: ifj. Lőrincz Ferenc

A magyarok eddigi legjobb eredménye a világbajnokságokon egy kategória-2. hely, amely Dombóvári Tibor nevéhez fűződik, összetettben top tízben még nem végeztek, legutóbb, 2005-ben Előd László és Gulyás Zsolt képviselte hazánkat. Érdemes megemlíteni, hogy ezúttal a fotós és a videós vb is egy időben zajlik majd, utóbbi kategóriában a Tenerifén élő – magyar származású – Frank Pöcze és Száger Mónika képviseli Magyarországot.

A tervek szerint ifjabb Lőrincz Ferenc és Takár Yvette már korábban kiutazik Spanyolországba, hogy ismerkedjenek a körülményekkel és a helyszínekkel, vagyis tényleg nagyon elszántak, és mindent megtesznek a sikeres szereplés érdekében.

De vajon miként zajlik egy búvárfotós világbajnokság?

 

 

A világbajnokságon „éleslövészet” (shoot-out rendszer) van, azaz a helyszínen négy különböző merülőhelyen négy kilencvenperces merülés alatt maximum kétszázötven felvételt lehet készíteni.

Öt kategória van: hal, macro, halhatározó, nagy látószögű felvétel modellel és nagy látószögű felvétel modell nélkül.

„Kategóriánként egy képpel lehet nevezni, az lesz a világbajnok, aki a legmagasabb összpontszámot kapja a zsűritől – folytatta Takár Yvette. – A verseny igazi kihívása, hogy a felszínen nem lehet a fényképezőgéphez nyúlni, a versenykiírástól függően törlés, képszerkesztés, visszanézés legfeljebb csak a víz alatt megengedett. Nagy szükség van a szerencsére is, hogy a rendelkezésre álló idő alatt megfelelő témát találjanak a versenyzők, vagyis meglehetősen szigorúak a szabályok”.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik