Pamkutyával készültek a Balaton-átúszásra

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.07.05. 09:34
Hétfőn tizennyolc gyerek ússza át hosszában a Balatont, a kezdeményezéssel a mozgásukban korlátozott vagy egyéb fogyatékkal élő gyerekek korlátozott sportolási lehetőségeire szeretnék felhívni a figyelmet.

A Kis Pingvin Úszó- és Vízilabda-előkészítő tizennyolc tanítványa arra készül, hogy július 8-án, hétfőn hosszában átússza a Balatont. A tíz és tizennégy év közötti gyerekek hatos csoportokban, váltásban teljesítik a hetvenhét kilométeres távot. Az úszás ötletgazdája Menczinger Melinda korábbi vízilabdázó, aki edzőtársával, Török Fannival és testvérével, a szintén vízilabdázó Menczinger Katával kíséri a gyerekeket, vagyis ők hárman szintén átússzák a Balatont.

Az átúszás hétfő reggel indul Keszthelyről, a tervek szerint a gyerekek váltásban úsznak egy-egy órát egészen napnyugtáig, majd másnap reggel folytatják és várhatóan aznap este megérkeznek Balatonakarattyára.

A Balaton-átúszást egy negyvenfős stáb és hat kísérőhajó is biztosítja. A gyerekek január eleje óta napi hat napot készültek, de az őket kísérő felnőttek is keményen edzettek a nem mindennapi megméretésre.

„A kiválasztott gyerekek közül többen négyéves koruk óta úsznak, vízilabda-bajnokságokban vesznek részt, és az egyetlen álmuk az olimpia. A Balaton átúszása új kihívást jelent nekik, mert itt nem csak a fizikai képességeik számítanak. Monoton, hosszan tartó úszás vár rájuk a Balaton mindig változó hullámos vizén. Ez az ember szellemét is próbára teszi – mondta Menczinger Melinda, a gyerekek edzője. – Nagyon keményen edzettek, és jelentős segítség, hogy volt lehetőségünk a Lupa-tóban, nyílt vízen készülni. Mindannyiuk előtt ugyanaz a cél lebeg, és szintén sokat számíthat, hogy ők viszonylag sokat tudnak pihenni. Reméljük, az időjárás is kegyes lesz hozzánk. Mostanában naponta körülbelül ötször nézem meg az előrejelzést, valószínűleg szeles idő lesz, ami nem könnyíti meg a dolgunkat.”

Tovább növeli az esemény sportértékét, hogy az átúszás jótékony célt szolgál. A szervezők és a gyerekek ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a mozgásukban korlátozott vagy egyéb fogyatékkal élő gyerekek korlátozott sportolási lehetőségeire. Céljuk egy tornaterem kialakítása a Végtaghiányos Gyerekekért Alapítvány sportolóinak.

Nagykövetként segíti őket Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, Lotfi Begi dj, zenei producer, a Pamkutya és beniipowa influencerek.

„Mindnyájuk támogatása sokat számít. Pásztory Dóri rengeteget segített, bár Londonban él, amikor hazajött, eljött a gyerekek edzésére, és rendszeresen küld nekik motivációs üzeneteket, de a pamkutyás srácok is hihetetlenül jó fejek voltak, edzést is tartottak a gyerekeknek” – tette hozzá Menczinger Melinda.

Legfrissebb hírek

Július 26-án lesz jövőre a 43. Balaton-átúszás

Úszás
2024.11.27. 09:49

Hosszú Katinka: Milák edzője hatalmas hibát követett el

Párizs 2024
2024.07.30. 10:17

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Balaton-átúszás: elrajtolt a mezőny

Egyéb egyéni
2024.07.21. 09:38

Már hivatalos a Balaton-átúszás új időpontja

Úszás
2024.07.19. 13:21

Nem lesz Balaton-átúszás július 20-án – hivatalos

Úszás
2024.07.18. 12:48

Lezárták a nevezést a Balaton-átúszásra

Úszás
2024.07.17. 12:37

Már több mint 10 ezren neveztek a Balaton-átúszásra

Úszás
2024.07.11. 11:40
Ezek is érdekelhetik