csupasport bannerhátsófüves banner

Esőkabát: az olcsó is lehet nyerő

Vágólapra másolva!
2019.07.31. 18:49
null
Nyári túrák elengedhetetlen tartozéka az esőkabát, hiszen sosem tudjuk, mikor kap el minket egy kisebb zápor vagy nagyobb zivatar. Hogyan válasszuk ki a megfelelőt, és milyen szempontokra érdemes figyelni?

Nincsen szükség drága esőkabátra, ha a nyári záporok, zivatarok ellen szeretnénk védekezni, az esetek többségében az olcsó fajták is ugyanolyan hasznosak. A manapság felkapott esőkabátok azzal adják el magukat a piacon, hogy milyen minőségi, lélegző anyagból készültek, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy azoknál, akik hátizsákkal túráznak (amelyet alkalomadtán még össze is csatolnak a válluknál vagy a derekuknál), a lélegző funkció szinte egyáltalán nem jut érvényre, tehát teljesen felesleges kifizetni az ebből adódó felárat. Ráadásul, a kabátokon található bevonat, amely lehetővé teszi az anyag szellőzését, idővel lekopik, ezért azok, akik rendszeresen járnak túrázni, 2-3 évente cserélik az esőkabátjukat. Mi a megoldás?

Ha hátizsákkal túrázunk, esőkabátnak nyugodtan válasszunk olyat, amely nem szellőző anyagból készült, helyette arra figyeljünk inkább, hogy az alatta elhelyezkedő réteg(ek) alkalmas(ak) legyen(ek) erre a funkcióra.

Az esőkabátra tekintsünk úgy, mint öltözetünk legfelső rétegére, amelynek elsődleges feladata, hogy az esős, szeles időben melegen tartsa testünket, és megvédjen minket a kihűléstől.

Esőkabát-választásnál nagyon figyeljünk oda, hogy a kapucnija ne legyen túl nagy a fejünkre. Sok kabátot készítenek síelőknek, kerékpárosoknak, hegymászóknak, akik sisakkal a fejükön sportolnak, és a kapucniba annak is bele kell férnie. Ha csak túrázunk, normál méretű kapucnival ellátott kabátot válasszunk, amelynek nagysága állítható, akár több irányból is. Fontos, hogy a kabát megfelelően védje a nyakunkat, a legjobb az olyan gallér, amelyet szükség esetén a szánk elé is tehetünk.

Ha az esőkabátnak van zsebe, mindenképp vízmentesen záródó, kapocs helyett inkább cipzáros legyen. Ha a zseb kellően nagy, valamennyi ennivalót is tarthatunk benne, így nem kell megállnunk és levennünk a hátizsákunkat, ha megéheznénk. A cipzár nemcsak a zsebnél hasznos: a csuklónál és a hajlatokban vagy akár a háton, mellkason elhelyezve lehetővé teszi, hogy a kabát szellőzhessen, így kedvünkre szabályozhatjuk testünk hőmérsékletét túrázás közben.

Legfrissebb hírek

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at

Csupasport
2025.07.11. 17:17

Gyakorlatok, amelyekkel felkészíthetjük a túrázás kihívásaira a bokánkat

Csupasport
2025.07.03. 21:28
Ezek is érdekelhetik