Super Frenchi – ez a beceneve a francia Matthias Giraud-nak, aki nemrég világrekordot döntött azzal, hogy a Mont Blanc 4359 méter magas sziklájáról hajtott végre síbázisugrást. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy a csúcsról lesíelt egy pontig, majd onnan ugrott, ami már így sem tűnik egyszerű mutatványnak, hát még ha kicsit jobban elmerülünk a részletekben.
Abban a magasságban harminc százalékkal kevesebb az oxigén, így az ernyője is harminc százalékkal lassabban nyílt ki, gyorsan kellett elrugaszkodnia, ám az ugrás előtt a síléce beleakadt a hóba, majdnem elesett, és a levegőben kellett visszanyernie az egyensúlyát. Végül sikerrel járt, és a világon elsőként hajtotta végre a hajmeresztő mutatványt – egy húszkilós felszereléssel a hátán. Több mint tizenkét óráig tartott, amíg felcipelte a csomagját a csúcsra, ahonnan nem sokkal később leugrott. Természetesen nem ez volt az első ehhez hasonló mutatványa, korábban levetette magát a 3970 méter magas Eigerről és a 4478 méter magas Matterhornról is.
https://www.youtube.com/watch?v=g8f6YuLOovg
És hogy mennyire veszélyes ez? Nagyon. Több súlyos sérülésen van már túl (tört már a térde és a szegycsontja is), és azzal is tisztában van, hogy minden egyes ugrásnál az életével játszik. Erről a kockázatról így vallott a fiának írt levelében.
„A félelem jó és hasznos. Tudom, hogy minden egyes alkalommal meghalhatok, amikor felmegyek egy magas hegyre. De a halál normális, és egy erős embernek el kell fogadnia a halandóságát.
Tizennyolc éves voltam, amikor elvesztettem a nővéremet, ami óriási trauma volt, de egyúttal lökést is adott. Ha meghalok, emlékezz, elég bátor voltam ahhoz, hogy megvalósítsam az álmaimat, függetlenül attól, mennyire voltam megrémülve… Sohase hagyd, hogy a félelem közéd és a szenvedélyed közé álljon, te vagy felelős a saját sorsodért.”
Az édesapja ejtőernyősként szolgált a seregben, ő pedig már másfél évesen megtanult síelni az Alpokban, vagyis meglehetősen hamar elsajátította az alapokat. Kezdetben versenyszerűen űzte a sportágat, ám tizenöt évesen úgy döntött, hogy inkább a jóval nagyobb szabadságot kínáló freeride-ra vált. Erről így vallott egy korábbi interjúban:
„Amikor St. Gervais-be költöztem, ráébredtem néhány dologra. Elsőként arra, hogy nem én vagyok a leggyorsabb vagy a legerősebb síző. Tudtam, hogy sohasem kerülhetek be a válogatottba. Egyre többet síeltem a megszabott határokon túl, és akkoriban sokat snowboardoztam, ami felnyitotta a szemem. A sima síelésnél sokkal jobban élveztem, hogy sziklákról és magasról ugrálhatok. A freeride teljesen logikus választásnak tűnt. Ez azt jelentette, hogy bárhol, bármikor síelhetek, és látványos mutatványokat hajthatok végre. A síelőmúltamnak köszönhetően megvolt a technikai hátterem, a snowboardozás során pedig sok trükköt megtanultam. Huszonkét évesen tanultam meg ejtőernyőzni, és huszonnégy évesen hajtottam végre az első bázisugrásomat” – mondta a 35 éves extrémsportoló.
A küldetéséről pedig így vallott a fentebb idézett interjúban.
„Sok embernek nincs semmiféle célja az életben, ami nagyon elkeserítő.
Szerencsés vagyok, hogy vannak szenvedélyeim, és ha azzal, amit csinálok, sikerül néhány embert arra ösztönözni, hogy felkeljenek a kanapéról, és legyen bátorságuk az álmaik megvalósításához, maradéktalanul elégedett leszek.
Mindenkinek azt üzenem, hogy ne féljen, és semmi se tartsa vissza attól, hogy valóra váltsa az álmait.”
Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam
A FIS továbbra sem engedi az orosz síelők indulását
Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt
