Hónapokra kidőlt a világbajnok védő

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2019.06.03. 18:36
Szörfözés közben szenvedett súlyos combsérülést Bixente Lizarazu. Ennek kapcsán összegyűjtöttünk néhány futballistát, aki szintén nagy rajongója a látványos vízisportnak.

Súlyos sérülést szenvedett a franciák világ- és Európa-bajnok védője. Bizonyára sokan emlékeznek a most 49 éves Bixente Lizarazura, a Bayern München korábbi játékosára, aki 2006-ban fejezte be a profi futballt, ám azóta is aktív, sportos életet él. A szörfözés nagy szerelmese, és éppen emiatt kényszerült hosszú pihenőre.

Egyik kedvenc helyszínén, Baszkföldön szörfözött, amikor egy nem várt hullám miatt annyira szerencsétlenül esett, hogy elszakadt az egyik ín a combjában. Hat hétig jóformán mozdulni sem bírt, csak mankóval tudott közlekedni, a teljes felépülése pedig megközelítőleg három hónapot vesz igénybe.

„Olyan volt, mintha kést szúrtak volna a lábamba ” – számolt be a szinte elviselhetetlen fájdalmairól, és egy fényképet is feltöltött a sérüléséről a közösségi oldalára.

Egyúttal üzent azoknak is, akik hasonló sérülést szenvedtek. Mint írta, talán az ő esete is segít a többieknek, akiknek szintén türelemre, kitartásra és elszántságra van szükségük a felépüléshez.

Nem ő az egyetlen egykori vagy jelenlegi futballista, aki imád szörfözni, a sport meglepően nagy népszerűségnek örvend a labdarúgók körében.

A Real Madrid volt középpályása, a szintén világ- és Európa-bajnok Xabi Alonso éppúgy imád szörfözni, mint az Athletic Bilbao csatára, a még mindig aktív Aritz Aduriz, a Real Madrid védője, Daniel Carvajal vagy a Barcelona bekkje, Gerard Piqué.

De a brazil klasszisok között is többen hódolnak a hullámlovaglásnak, köztük napjaink egyik legnépszerűbb sportolója, a tinilányok kedvence, Neymar vagy a mindig mosolygós, a cseleivel egykor az egész világot ámulatba ejtő Ronaldinho, de állítólag Roberto Carlos is a szörfözés szerelmese.

Legfrissebb hírek

Messi elárulta, kik voltak rá a legnagyobb hatással Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2024.12.07. 17:16

Ronaldinho nagyapa lesz – 19 éves fia hat évvel idősebb influenszerrel alkot egy párt

Minden más foci
2024.12.03. 08:51

Videó: Ronaldinho 44 évesen is a régi – a Barcelona 11-esekkel legyőzte a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2024.11.29. 09:13

NB II: Simon András súlyos sérülést szenvedett, véget érhet az idénye

Labdarúgó NB II
2024.08.13. 13:55

Szombatra halasztották a hullámlovaglók éremfutamát

Párizs 2024
2024.08.02. 08:35

Párizs 2024: a hullámlovaglás helyszínén is megnyitották a játékokat

Párizs 2024
2024.07.27. 10:54

Barcelona: már megint megsérült Ansu Fati, konzervatív kezelés vár rá

Spanyol labdarúgás
2024.07.24. 13:53

Iniestával, Puyollal és Ronaldinhóval mutatta be új mezét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2024.07.18. 10:36
Ezek is érdekelhetik