Repülés szárnyasruhában

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 13:59
Zongor Gergely egy nagyvállalat értékesítési igazgatója, kétgyermekes családapa – és wingsuit rajongó. Elmondása szerint szabadesés közben sem több a feladata, mint esetleg autóvezetésnél.

Zongor Gergely igazi lázadó típus, már gyermekkorától érdekelték a fegyverek, a harci gépek, a küzdősportok. Talán nem véletlen, hogy sokáig katonának készült. Tizenhat éves volt 1995-ben, amikor elkezdett ejtőernyőzni, még körkupolás ernyővel. Húsz ugrás után anyagi okok miatt új kikapcsolódást keresett, de nem maradt az átlagos hobbik mellett, elkezdett barlangászni, hegyet és sziklát mászni.

„Kétezertizennégyben a szlovéniai Triglav megmászását követően lefelé menet a feleségemmel és egy jó barátommal a Triglavski Dom előtt láttuk, hogy hatalmas a készülődés. Helikopterrel érkeztek az emberek, felszerelések. Akkor derült ki, hogy egy szlovén hegymászófilm premierje lesz. Több sem kellett, mi is ott ragadtunk a csillagos ég alatti vetítésen. A film záró jelenetében Robert Pecnik, a wingsuit, vagyis a szárnyasruházás szülőatyja, akit azóta volt szerencsém személyesen is megismerni, ugrik egyet szárnyasruhában és végigrepüli a Vrata-völgyet. Akkor láttam először ilyet és egyből eldöntöttem, én ezt akarom” – emlékezett vissza Gergő a kezdetekre.

 

„Nem ülök fel olyan repülőre, ahol nem lehet rajtam ejtőernyő. A két kezemen meg tudom számolni, hány alkalommal ültem úgy gépen, hogy le is szálltam, hiszen amire eddig felültem, abból általában ki is ugrottam. Amúgy az ugrás legveszélyesebb része az a néhány perc, amíg a repülővel eléred az ugrási magasságot.”


A magyar szabályozási rendszer értelmében 200 igazolt ejtőernyős ugrás felett lehet elkezdeni szárnyasruházni, amelyhez egy úgynevezett „C” vizsga is szükséges.

„Amikor a szlovéniai mászásról hazajöttem, gyakorlatilag egyből ráálltam a témára. Azt szoktam mondani, kétszer ugrottam először, hiszen ezerkilencszázkilencvenöt után kétezertizennégyben újrakezdtem. A kétszáz ugrást két éven belül sikerült elérnem, így hamar jöhetett az igazi repülés. Kaposújlakon ugrottam először, életre szóló élmény volt. Elsőre már stabilan ment, egyet repültem az oktatóval és utána már egyedül mentem” – mesélte Gergő.

Legsúlyosabb sérülése eddig egy kisebb bokasérülés volt, földet éréskor lehet ilyen „apróbb” horzsolásokat szerezni.

„Természetesen velem is előfordult már komolyabb helyzet, amit hirtelen meg kellett oldanom néhány ezer méteres magasságban.

Ilyenkor nincs idő félni, az érzés azonban valahogy bent ragad, és később, sokszor órákkal vagy akár napokkal a landolás után előjöhet.

Ejtőernyőzéskor, ha nem vagy nem megfelelően nyílik ki a főernyő, lehetőség van tartalékernyő kinyitására, valamint kötelezően használunk biztosítókészüléket, ami megteszi ezt helyettünk, ha szükséges. Ugyanakkor ez a vészhelyzeti eljárás sem több, mint autóvezetés során egy komolyabb vészfékezés. Az ejtőernyőzésben alapvető szabály, hogy nem nyitunk túl alacsonyan. Aki többet akar zuhanni, az inkább ugorjon még egyet!”

A szárnyasruházás és siklóernyőzés mellett új kihívást is talált magának, mégpedig a hátimotoros siklóernyőzést.

És hogy milyen a látvány odafentről? Íme:

https://www.youtube.com/watch?v=UAofe006vJU

 

 

Legfrissebb hírek

Erre már nincs szó: a kísérlet, amikor a vakmerőség őrületbe csap át

Csupasport
2024.01.05. 19:10

Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Csupasport
2023.07.31. 15:45

Új világrekord: helikopterből ugorva 7 és fél kilométert repültek szárnyas ruhában

Csupasport
2023.03.07. 09:15

Szabadesés Rubik-kockával

Csupasport
2022.06.29. 11:37

Helikopterről ugrani lényegesen nehezebb, mint elsőre gondolnánk

Csupasport
2022.06.04. 14:24

Minden eddiginél közelebb repültek el szárnyasruhában a Gízai piramisok mellett

Csupasport
2022.01.16. 20:16

Sziklamászóból lett bázisugró lőtte a múlt év legmenőbb szelfijét

Csupasport
2022.01.01. 17:15

Tíz haláleset extrém sport közben

Csupasport
2019.04.18. 14:36
Ezek is érdekelhetik