Krzysztof Wielicki, a Himalája mérnöke

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 15:57
Budapestre érkezik a himalájai hegymászás egyik legnagyobb alakja, aki a legendás lengyel hegymászó-generáció tagja volt, s '96-ban ötödikként jutott fel mind a tizennégy nyolcezresre.

A lengyel Krzysztof Wielicki 1996. szeptember 1-jém a Nanga Parbat 8126 méter magas csúcsán állt, ezzel a tiroli Reinhold Messner, a lengyel Jerzy Kukuczka, a svájci Erhard Loretan és a mexikói Carlos Carsolio után az ötödik hegymászó lett, aki feljutott mind a tizennégy nyolcezres tetejére a Himalájában. Ma, 69 évesen, a lengyel és az egyetemes hegymászás legendájaként továbbra is aktív, tavaly a K2 téli megmászására indított lengyel expedíciót vezette.

Pedig későn kezdett hegyet mászni, gyerekként a cserkészcsapatával járt túrázni, majd egyetemre ment, és villamosmérnöknek tanult Wroclawban. Első mászása 1970-ben a Sokolik csúcsára vezetett hazájában, ahol meg is „fertőződött” a hegymászással, és 1972-ben már téli és nyári alpinista-tanfolyamon vett részt a világ akkori legjobb hegymászónőjének tartott Wanda Rutkiewicz vezetésével.

 

Krzysztof Wielicki 2018-ban, 69 esztendősen a K2 téli megmászásával is megpróbálkozott.

 

Kiemelkedő képességeire hamar fény derült, a következő évtizedben egyre több és nehezebb sziklautat mászott a Tátrában, a Dolomitokban, az Alpokban, majd a magashegyek, a Kaukázus, a Hindukus, a Pamír, végül a Himalája felé fordult.

Elképesztő teljesítménnyel robbant be a köztudatba 1980-ban, honfitársával, Leszek Cichyvel elsőként mászták meg télen a Föld legmagasabb hegyét, a 8850 méter magas Mount Everestet. Ez volt a világon az első téli nyolcezres mászás, amelyet elsőre még Messner is megkérdőjelezett. Az óriási hegymászósiker után nem volt megállás.

Wielicki kirobbanthatatlan lett a nyolcvanas évek legendás lengyel hegymászó-generációjából, amelynek olyan legendás alakok voltak a tagjai, mint Kukuczka, Maciej Berbeka, Andrzej Czok, Artur Hajzer és Tadeusz Piotrowski. Wielicki még két nyolcezrest mászott meg télen elsőként: Kukuczkával 1986. január 11-én a 8586 méteres Kancsendzöngára jutottak fel, 1988 szilveszterét pedig magányosan a Lhoce 8516 méteres csúcsán töltötte, amelyre szólóban jutott fel, a korábbi gerincsérülése miatt viselt fűzőben.

A világon először mászott meg az alaptáborból indulva egy nap leforgása alatt egy nyolcezrest, ez volt a Broad Peak 1984-ben; új utat mászott a Manaszlura (1984), a Dhaulagirire (1990), a Sisapangmára (1993), alpesi stílusban jutott fel a Makalura (1986) és a Gasherbrum I-re (1995), de a többi nyolcezres legmagasabb pontját is nehéz útvonalon érte el. Ha csak tehette, kerülte a normál útvonalat.

Tizenhat év kellett neki mind a tizennégy nyolcezres megmászásához (1980–1996), az utolsót 46 évesen érte el, de utána is nagyon aktív maradt, és tapasztalt mászóként számos téli expedíciót vezetett a Himalájába.

2013-ban ő állt a sikeres, de tragikus végű vállalkozás élén, amely ugyan feljutott az addig télen még megmászatlan Broad Peakre, de ereszkedés közben ketten, Maciej Berbeka és Tomasz Kowalski életüket vesztették. A történtekről 2020-ban film készül. Télen egyetlen nyolcezrest nem másztak még meg, a 8611 méteres K2-t Pakisztánban, ami hosszú ideje Wielicki egyik fő céljai közé tartozik, 2002 ás 2018 között több expedíciót is vezetett a hegyre.

„A hegymászáshoz megannyi érzelem társul. Fent néhány perc alatt annyi élményt szerez az ember, amennyit lent egy emberöltő alatt sem élne át” – mondta egyszer Wielicki, aki élete során számos elismerésben részesült, 2018-ban pedig Messnerrel együtt megkapta sport kategóriában a kitüntető Asztúria hercegnője-díjat, amelyet a spanyol Nobel-díjnak is neveznek.

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 májusában.)


Wielicki Budapesten


A „Himalája Koronája Szimpózium” elnevezésű rendezvényen, a Kalifa és az iKaland szervezésében május 28-án Budapesten, a Lurdy Rendezvényközpontban tart közönségtalálkozóval egybekötött előadást Krzysztof Wielicki, a középpontban a Mount Everest első téli megmászása és a Himalájába vezetett expedíciói lesznek. Az eseményen jelenti be idei terveit a Kalifa Alpin Csapat (jelen lesz mindhárom tagja, Varga Csaba, Lengyel Ferenc és Héjja Bálint), valamint előadást tart Eberhard Jurgalski, a himalájai expedíciók elismert szakértője is.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik