Az aszfaltos bringa bírja a terepet

Vágólapra másolva!
2019.04.11. 12:09
Letisztult kinézet, alumíniumváz, 28 colos kerék, megspórolt súly, felszerelhető kiegészítők – ez a B’twin Riverside trekking kerékpár, amelynél hátul kilenc lánckerék között váltogathatunk.

Egy új típusú kerékpár robbant be 2017 tavaszán a Decathlon polcaira, amely azóta töretlen népszerűségnek örvend. A B’twin Riverside trekking kerékpárokat a mindennel felszerelt túrabringák és a sportos MTB-kerékpárok közé lehet besorolni. A túravonalról megörökölte a nagy, 28 colos kerekeket, a mountain bike-ok részéről pedig a sportos megjelenést és a szélesebb körű felhasználhatóságot. Az alábbiakban a 79 990 forintért kapható B’twin Riverside 500-as kerékpárt mutatjuk be. Ebben az árkategóriában az alumíniumváz már alap, amire élethosszig tartó jótállást biztosít a B’twin! S-M-L méretekben kapható (no meg négy színben), uniszex, így 150 és 195 centiméteres magasság között bárkinek jó lehet.

Igazi mindenes, mivel a gumiköpeny ballonosabb egy országúti kerékpárnál, de a MTB-k vastag külső gumijaitól messze áll, ám még éppen eleget csillapít.

Az oldalsó mintázatot megörökölte az MTB-ktől, így enyhe terepen a kanyarokban is megállja a helyét, míg aszfalton alig lehet megállítani. Ha már megállítás: elöl-hátul tárcsafékek gondoskodnak a hatékony lassulásról, így ezzel sem lesz gondunk, ha emellett a bringa mellett döntünk.

Mivel Magyarországon csak tükörsima, frissen aszfaltozott (kerékpár)utak vannak repedések nélkül, a teleszkóp nyújtotta előnyöket itthon leginkább akkor használhatjuk ki, ha letérünk ezekről az első osztályú utakról, mivel a járt utat mindig izgalmasabb elhagyni a járatlanért. Persze ha valaki olyan helyen használná, amely nem felel meg a fenti leírásnak, a csuklója hálálkodik majd, hogy segítségére van a csillapításban egy rugós villa.

 

 

A terepviszonyoktól függően hátul kilenc lánckerék között váltogathatunk, míg elöl csak egy tányért találunk. Ennek előnye, hogy spóroltak nekünk a bringán legalább 3-400 grammot, kaptunk egy letisztultabb kinézetet, miközben csökkentették a meghibásodásra hajlamos alkatrészek számát. Az első lánckerék egy trekking hajtómű középső lánckerekének felel meg, de arra, amire ezt a kerékpárt kitalálták, nem is kell ennél több.

Ezek után adva van a kérdés, hogy mire is való ez a kerékpár? Ahogy fentebb is írtuk, ez egy igazi mindenes, de a gyökerekkel és kövekkel tarkított turistaösvényeket inkább hanyagold, mert ha a bringa még ki is bírná néhány alkalommal, te biztos nem élveznéd.

Legyen szó aszfaltos túráról, esetleg dózerutas kirándulásról, keresve sem találnál jobbat egy crosstrekking bringánál.

Ha néha otthon hagynád az autódat vagy a buszbérleted, és helyette átveretnél a városon bringával a munkahelyedig, vagy ha csak fitten tartanád magad egy kis tekeréssel, a Riverside akkor is jó választás. Szinte bármilyen kiegészítőt fel lehet rá szerelni, amelyre egy kerékpárosnak csak szüksége lehet: csomagtartót, sárvédőt, kitámasztót vagy táskát. A KRESZ által előírt kötelező kiegészítők, mint az első-hátsó lámpa, első-hátsó prizma, csengő és kerékprizmák, mind benne vannak a vételárban, ahogy az üzembe helyezés is, akár online rendeled, akár az egyik Decathlon áruházban vásárolod meg.

Itt a tavasz, dagad a jókedv, irány bringával a természet!

(x)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik