Bakancslistás andalúziai túrák

Vágólapra másolva!
2019.03.30. 19:25
Kolléganőnk Dél-Spanyolországban járt, ahol a futás mellett a túrázás sem maradhatott el. Két, kezdőknek is könnyedén teljesíthető útvonalat ajánl, amelyet mindenképpen érdemes felkeresni.

El Torcal Nemzeti Park


Malagától északnyugatra, Sevilla felé, a tengerparttól 50 kilométerre található ez a fantasztikus természeti csoda, ahol a Flintstones családból ismert különböző mészkőképződményeket láthatunk. Több mint egymillió esztendővel ezelőtt még tenger borította a vidéket, amelynek nyomait a csigafélék lenyomatai is bizonyítják. A nemzeti park 1300 méteres magasságban fekszik, jelenlegi formáját a szél és a víz eróziós munkájának köszönheti.

A teljes túra 11 kilométer hosszú, de lehet rövidítve is teljesíteni, például úgy, hogy csak a sziklák körüli sétát választjuk, amely négy kilométer. Ez esetben busszal lehet eljutni a kezdőpontra és a kör végén vissza is visznek a parkolóba. A buszjegy ára egy euró, a szolgáltatás igénybe vétele nélkül pedig ingyenes a kirándulás.

Az útvonal általános sportcipőben könnyedén sétálható, jelentősebb szintemelkedés nélkül körülbelül két óra alatt kényelmes, nézelődős tempóban, de a terepfutás sem kizárt.

 

El Caminito del Rey


A Caminito del Rey egy olykor 100 méteres magasságban is haladó, egy méter szélességű gyalogos ösvény az El Chorro kanyon oldalán, amely kihagyhatatlan látnivaló – tudtam meg az Andalúz Kalauz idegenvezetőjétől. Az útvonal olyannyira népszerű, hogy három hónappal a tervezett bejárás előtt interneten keresztül le kell foglalni az időpontot. Ottjártamkor sajnos több tájékozatlan turista is hiába kereste fel a jegypénztárat, érvényes foglalás hiányában nem jutottak be a lenyűgöző kanyonba.

Az eredeti útvonal az 1900-as évek legelején négy év alatt épült meg, sőt 1921-ben személyesen a regnáló spanyol király, XIII. Alfonz is végigsétált az ösvényen, innen ered az elnevezés. Az idő azonban eljárt az útvonal felett, és a XXI. századra túl veszélyesnek bizonyult. Sajnálatos módon az ezredforduló környékén több halálos baleset is történt, ezért a nyilvános turistaforgalom elől az ösvényt lezárták.

Az évtizedek során veszélyessé vált átjárót néhány éve felújították, és 2015 óta az egyik legfelkapottabb turistacélpontnak számít. Az útvonal végén függőhídon kell átmenni, ami a tériszonyosoknak igazi kihívást jelent. Számomra legalábbis lábremegős élmény volt. A túra egyirányú, a végén autóbusz visz fel az indulási helyre, ahol van idő kipihenni a magasság és a mélység okozta izgalmakat.

A kanyon vize amúgy általában kristálytiszta, de amikor mi ott voltunk, a közelmúltbéli sok esőzés okán saras volt.

Legfrissebb hírek

Mindenki a magyarokra volt kíváncsi, nem volt szégyen az Andalúzia elleni döntetlen

Népsport
2025.01.25. 09:06

Izland legyőzte Egyiptomot a férfi kézi-vb rangadóján

Kézilabda
2025.01.22. 22:21

Olaszországból rajtol jövőre a Vuelta

Kerékpár
2024.12.02. 18:59

Tizenévesek kezében lehet a győzelem kulcsa – ki lesz az Eb-győztes? 1. rész

Foci Eb 2024
2024.07.13. 14:46

Egyéni villanások vagy taktikai finomságok döntenek? – elemzés a spanyol–német Eb-negyeddöntő elé

Foci Eb 2024
2024.07.05. 11:55

Cucurella megígérte, ha Eb-győztesek lesznek, akkor a haját…

Foci Eb 2024
2024.06.24. 19:26

Eb 2024: a spanyol szakíró szerint a magyar válogatott továbbjut csoportjából

Foci Eb 2024
2024.06.14. 09:08

Super Mariónak gomba sem kellett – íme, a 2012-es Európa-bajnokság legjobb mérkőzése

Képes Sport
2024.05.25. 10:04
Ezek is érdekelhetik