A Kör titka: mesél az erdő

A Kör legendájáról talán már azok is hallottak, akik csak ritkán húznak futócipőt, s még ritkábban mennek ki terepre. Persze, az is igaz, Magyarország egyik legkeményebb kihívásával nem mindenki próbálkozhat – habár instantfutótúra, s a rajt időpontját az ember maga választja ki, de... –: az induláshoz több feltételnek is meg kell felelni, éppen az embert próbáló nehézsége miatt is. A Kör nagyon komoly felkészültséget kíván. Az „út” amúgy 2013. óta teljesíthető, a Börzsöny legszebb részeit szeli át, elkerüli a lakott területeket, a távja pedig 152 kilométer, s e nem mindennapi próbatételt nehezíti a 7100 méter pozitív szintemelkedés, a terepfutóknak pedig harminc órájuk van a teljesítésre. E cikk írója, Nedjalkov Bea 2017 decemberében férjét, Nedjalkov Balázst és a férfimezőny pályacsúcstartóját, Nyakas Gábort kísérte, a személyes élményeit pedig másfél év távlatából a csupasporton írta meg.

Szinte már az első szó után éreztem, Balázs valami nagy dologra készül.

Persze egy terepfutó barátnője, felesége készüljön is fel minden meglepetésre, ám mégis vannak olyan pillanatok az életben, amelyek különlegesen varázslatosak, izgalmasak, sőt lehet, kicsit félelmetesek, ám éppen a váratlanságuk miatt szépek és emlékezetesek.

„Mit szeretnél csinálni, milyen programot terveztél a karácsony előtti hétvégére?” – kérdezte tehát Balázs egy nála ismerős huncutabb mosoly kíséretében, s ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy most nem a klasszikus „bejglisütés, fadíszítés, nagytakarítás” válaszra lesz szükség, tehát rutinosan visszakérdeztem: „Na, mit szeressek?”

A mosoly maradt, tehát a meglepetésválasz is garantálva volt: „Mit szólnál egy Börzsönyben töltött hétvégéhez?”

Túl szép lett volna, hogy igaz legyen a teljes pihenés, relaxáció és a wellness kombinációja, szóval ilyesmire, Balázst ismerve, nem alapoztam, de arra a legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni, hogy...

Hogy a 2017-es karácsonyunk előtt hat nappal „Bali” éppen „A Kört” szeretné lefutni!

Amúgy pedig a kérdése igazából nem volt kérdés – addigra ugyanis már regisztrálva volt.

A bejgli várhatott, irány a Börzsöny!

A Kör, vagyis az egyik, ha nem a legnagyobb terepfutó-kihívás, amelyen ideális rajtidőpont nincs, tekintettel a szeszélyes hegy lelkében, erdejében honos körülményekre, ahol bármikor bármi megtörténhet vagy épp annak az ellenkezője is (tökéletesen passzol is ide az a leírásrészlet, amely szerint: „...megálmodói, Csányi Csanya és Erdei András, azaz DonRazzino versenyszervezők olyan pályát kerestek, amely igazán méltó kihívást állít a terepfutók elé”).

S mielőtt folytatódna nem mindennapi „karácsonyi történetünk”, még bevillan, hogy az ötletgazda „Csanya” speciális feltételeket is szabott az induláshoz, amelyek külön nehezítik az amúgy sem egyszerű próbálkozást. A tervezett start előtt minimum tíz nappal regisztrálni kell a terepfutas.hu elektronikus elérhetőségén (na, Balázs ebben volt rutinos, hiszen előbb regisztrált és csak utána kérdezett meg engem – de nem tudtam ezért haragudni egy cseppet sem, sőt...), továbbá igazolni kell azt is, hogy a futó megfelelő terepes előélettel rendelkezik a kihívás biztonságos leküzdéséhez, vagyis szükség van a szervezők által kijelölt kvalifikációs verseny két éven belüli bizonyított teljesítésére (tényleg csak zárójelben: Csanya elmondása alapján nem véletlen, hogy feltételekhez kötött az indulás, tekintettel arra, hogy A Kör kezdetekor sokan próbálkoztak, de hamar fel is adták – hiába, a gyönyörű, egyedi tervezésű, kovácsoltvas befutóérem, s vele együtt a hatalmas kihívás teljesítése után érzett eufória nagy csábító erő).

Balázs számára pedig már a kapcsolatunk kezdetétől nagy álom volt „A Kör”.

Persze, adva van a kérdés, hogy miért indult el télen, s éppen karácsony előtt, amikor – elvileg – már itt-ott beleharaphat a hideg a magyarországi hegyekbe, így a Börzsönybe is, de erre itt van a válasz magától az érintettől: „Tudtam és tudom, hogy terepen nincs tökéletes időzítés, legfeljebb elvi ideális időpont létezik, A Kör esetében pedig a tíznapos rajtszabály miatt képtelenség nagy biztossággal előre látni a várható körülményeket, időjárási helyzeteket. Az őszi és tavaszi időjárás a nagy sár miatt okozhat kellemetlenséget, nyáron nagyon meleg van, kevés a vízvételi lehetőség a kiszáradt források miatt, télen pedig a hideg és a hó jelenthet akadályt. Szóval, nincs ideális dátum, ez a verseny azért van, hogy legyen mit magunkban is legyőznünk, hiszen a hegyet – legyen bármilyen évszak – erőből, dacból úgysem lehet, mert vagy átenged, vagy nem...”

S a tekintélyes, méltóságteljes öreg Börzsöny Balázst és a vele párban futó Nyakas Gábort 2017. december 16-án átengedte. Átengedte az erdőin, vadcsapásain, patakmedrein és ösvényein, mégpedig úgy, hogy végül sikerült a párosok abszolút mezőnyében a második legjobb időeredménnyel (24:56 óra alatt) célba érniük.

Én addig egy fűtött, meleg autóban izgultam értük (sőt, talán a kocsiban a dupla plédbe burkolózva jobban izgultam néha, mint ők az éjszakai erdőben), miközben az előre megbeszélt találkozópontoknál vártam a fiúkat Szász Norbert (Szaszafotó) társaságában. Az, mondjuk nagy megnyugvást adott, hogy Norbi jól ismerte a terepet, a menetrend precízen volt megtervezve, hogy melyik pontnál mikor találkozunk, s ami minden egyes találkozásánál boldogsággal töltött el, hogy a srácok tartották is a tempót. Sőt, többször előbb is értek oda, mint amit a tervezett idő diktált, ami viszont Gábort nem mindig töltötte el boldogsággal – „Bali” mesélte utólag, hogy „Tinka” többször is finoman rápirított az út elején, lazuljon le, az első száz kilométert még nem kell erősen megfutni.

Ha több mint egy év távlatából beszélgetünk A Körről, s Balázs visszaemlékezik a legnehezebb pillanatokra – az éjszakai patakátkelésekre, a kezüket dermesztő hidegre, a néhol gyenge GPS-lefedettségből adódó eltévedési lehetőségre vagy a tájékozódási problémákra –, akkor is a nagy futás hatása alá kerül, szinte eksztázisban idéz fel manapság is minden egyes lépést, botlást, vacogást, találkozást.

Nem véletlen, hogy a magyar terepfutók körében különleges presztízsű A Kör teljesítése. Segítőként is hatalmas kaland volt végigasszisztálni ezt a számomra még felfoghatatlan kihívást, főleg decemberben. Nekem a legnagyobb nehézséget és egyben a legkülönlegesebb élményt a sötétség okozta: a csillagos égboltot, amely akkor és ott, a fényszennyezettségtől mentes Börzsöny mélyén, az év egyik leghosszabb éjszakáján feszült ki felettem, még soha, sehol nem láttam. A sikeres teljesítésben a kezdettől fogva maximálisan bíztunk, nem volt B-terv, mert Balázs és Gábor jól felkészült sportolók, mi is tudtuk a dolgunkat, jó csapatként működtünk együtt, kiszolgáltuk őket akkor, amikor kellett, és csak vártunk vagy hallgattunk, ha épp arra volt szükség.

A minap megkérdeztem Balit, nem zavarja-e, hogy gyakorlatilag alig látott valamit a hegyből, hiszen a majd' huszonöt órából tizenhatot teljes sötétségben futottak, s erre csak annyit felelt: „Szeretek fejlámpázni.”

Ehhez annyit, hogy ha A Körön futnék, akkor biztosan olyan időpontban tenném, amikor tovább van világos.

Balázs – természetesen – szeretné egyéniben is megméretni magát A Körön, s az a véleménye, hogy a minél biztosabb teljesítés érdekében érdemes a tervezett indulás előtti hónapokban szakaszonként bejárni a Börzsönyt, merthogy: „...az útvonal nagyon nehéz, a hegy gyönyörű, és ha felkészültél, akkor már végig neked mesél az erdő.”