Csúcshódítások: oxigénnel vagy anélkül?

Azzal a ténnyel nyilván minden, a hegymászást csak kicsit is ismerő ember tisztában van, hogy a Himalájában a pótlólagos oxigénnel vagy anélkül történő hegymászás között óriási különbség van. Ennek a jelentősége mégsem akkora már, mint akár csak húsz évvel ezelőtt volt, és még csak nem is vet fel olyan etikai kérdéseket, mint a hegymászás hőskorában.

MAGYAR PÉLDÁK. Az oxigénes mászásnak valójában csak a Föld legmagasabb hegyén, a 8850 méter magas Mount Everesten van jelentősége, de az nagyközönség közel sem tulajdonít neki akkora fontosságot, mint maguk a hegymászók.

Induljunk ki csak abból a hazai példából, hogy Klein Dávid például mindig is oxigén nélkül próbálkozott a csúcs elérésével, ami hiába sikerült eddig csak néhány száz embernek a világon, mégis elsősorban az maradt meg sokakban, hogy hányszor nem sikerült feljutnia.

Vagy ott van Erőss Zsolt, aki 2002-ben első magyarként jutott fel az Everestre, a csúcsrégióban oxigént használt, még sincs túl nagy jelentősége ennek az információnak. Németh Alexandra tavaly nyáron járt a hegy legmagasabb pontján, az úton mesterséges oxigént használt, de ez a tény messze eltörpül amellett az óriási eredmény mellett, hogy első magyarként ő teljesítette a hét kontinenst átölelő Seven Summits elnevezésű sorozatot.

MEGLEPŐ BIZONYÍTÁS. Csak hogy keretbe helyezzük: az Everest-mászók ma elenyészően kevés kivételtől eltekintve mesterséges oxigén használatával jutnak fel, de továbbra is edzettnek, kitartónak és erősnek kell lennie annak, aki megpróbálja. A mesterséges oxigén tömeges használata és a kereskedelmi expedíciók erre épült szolgáltatásai azonban új távlatokat nyitottak.

„Oxigén használatával egy nyolcezres hegyből hatezres lesz” – szemléltette a különbséget Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat vezetője. Sokáig egyébként maguk a hegymászók sem hitték, hogy oxigénpalack használata nélkül fel lehet jutni az Everestre, ezt csak 1978 májusában bizonyította be Reinhold Messner és Peter Habeler, akiknek ez először sikerült.

A kétkedésnek orvosi okai voltak, hiszen fent alig harmadannyi oxigén van levegőben, mint a tengerszinten, így a vér oxigénszintje is csökken, ami akár percek alatt eszméletvesztést, sőt halált is okozhat.

A kulcs az akklimatizáció, amikor a hegymászó fokozatosan halad fölfelé és tér vissza regenerálódni az alaptáborba, így szervezete fokozatosan alkalmazkodik a magashegyi körülményekhez.

ÖNEMÉSZTŐ TEST. Azonban csak keveseknek alkalmas a szervezetük arra, hogy ilyen magasságban is képes legyen alkalmazkodni az extrém körülményekhez, akinek pedig nem, annál a hegyibetegség mellett rosszabb esetben halált okozó tüdő- vagy agyödéma is kialakulhat, ha vér annyira besűrűsödik, hogy képtelen átjutni a hajszálereken. Az anyagcsere lelassul, a szív pedig ezzel párhuzamosan egyre gyorsabban ver, egyre kevesebb ideje lesz pihenni két összehúzódás között. Ez a folyamat mesterséges oxigén hozzáadásával lassítható, nyolcezer méter felett ugyanis a szervezet már felemészti önmagát, képtelen a valódi regenerációra. Az oxigénhiány pedig még nyugalmi állapotban is nagy megterhelés a szervezet számára, nemhogy hegymászás közben, mondjuk a hajnali mínusz 40 fokos hidegben, amikor a kihűlés ellen is védekezni kell.

Ez jól mutatja, élettanilag milyen óriási különbség van az oxigénes és az oxigén nélküli mászás között, de azt a modern folyamatot is látni kell, hogy az Everest-elérés tömegessé válásával ez egyre kevésbé érdekli az embereket. Az Everestre feljutni ma is embert próbáló feladat, de a hegymászás kőkemény üzlet lett, amelynek célja és értelme egyedül az, hogy az erre szerveződött több tucatnyi vállalkozás fel tudja-e juttatni az ügyfeleit a csúcsra vagy sem. Márpedig mesterséges oxigén használata nélkül erre esélyük sem lenne.

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 januárjában)