Szibériai kaland: 630 kilométer séta a tavon

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.01.27. 16:06
A Mount Everestet és a Déli-sarkpontot is meghódító Chus Lago a befagyott Bajkál-tó átszelésére készül. A spanyol alpinista hölgy így hívná fel a figyelmet a Föld emelkedő hőmérsékletére.

Chus Lago terveiben szerepel, hogy két társával, Verónica Romeróval és Rocío Garcíával átszeli a több mint 630 kilométer hosszú Bajkál-tavat. Ha sikerrel járnak, az első női expedíció lesz, amelyik teljesíti a nem mindennapi kihívást. A háttérben nemes szándék húzódik, mert a hazájában nagy tiszteletnek örvendő, magát politikusi pályán is megmérető 54 esztendős Chus Lago így szeretné felhívni a figyelmet a globális felmelegedés és a klímaváltozás veszélyeire.

A tervek szerint a szibériai expedíció január 29-én indul. Tagjai hetvenkilós felszereléssel vágnak neki, és ha minden jól megy, napi huszonöt-harminc kilométert haladnak a jégen, mindezt nyolc óra alatt, amíg tart a világosság.

„A Bajkál-tó a világ legidősebb tava, amely a Föld édesvízkészletének egyötödét adja. A jégréteg vastagsága hetven centiméter és két méter közötti, s körülbelül mínusz kilenc Celsius-fokos hideg lesz” – mondta Chus Lago, akire nem lehet ráfogni, hogy az átlagos, könnyen megoldható feladatok éltetik.

 

A Bajkál-tó a Föld édesvízkészletének ötödét adja.
Fotó: shutterstock

 

Húsz évvel ezelőtt a világon a harmadik nő volt és az első spanyol, aki oxigénpalack segítsége nélkül mászta meg a 8850 méter magas Mount Everestet.

„Álomszerű volt. Bár nem láttam Istent, de láttam a napot, a holdat, a hegyeket, a gleccsereket, a gyönyörű, kékben, fehérben és szürkében pompázó tájat. Sokat álmodoztam a pillanatról, de élőben sokkal intenzívebb volt az élmény” – emlékezett vissza később.

Ráadásul ő volt az első spanyol hölgy, aki egyedül – 59 nap alatt – elérte a Déli-sarkpontot.

A Chus Lagót övező hatalmas tiszteletre és érdeklődésre jellemző, hogy három évvel ezelőtt több mint ötezren jelentkeztek, amikor egy lappföldi, kétszáz kilométeres „kiruccanáshoz” keresett társakat.

 

Chus Lago korábban már járt az Antarktiszon, s a Déli-sarkpontot is elérte.

 

Egy tapasztalt PR-szakember nem biztos, hogy így hirdette volna meg az expedíciót, amely egyébként a mostani projekt „előfutára” volt:

„Veszélyes útra keresek hölgyeket, a fizetés alacsony, viszont extrém hideg lesz. Hónapokig tart, sötét lesz és állandó veszély – senkinek nem tudom garantálni, hogy visszatérünk. Ám a siker és az azzal járó elismerés mindenkit kárpótol.”

Talán mondanunk sem kell: a küldetés sikeres volt.

Legfrissebb hírek

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Olykor a szörnyű eseményekből sem tanulunk – könyv a Mount Everest első tömeges tragédiájáról

Képes Sport
2024.03.07. 18:06

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15

A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején

Csupasport
2023.11.07. 11:10

A hegymászó Lengyel Ferenc teljesen felépült, és az Ama Dablamra indult

Csupasport
2023.10.17. 10:35

A Jégharcosok megmutatták a világnak, hogy semmi sem lehetetlen a Himalájában

Csupasport
2023.08.17. 12:21
Ezek is érdekelhetik