Ilyen volt a Téli Mátra – belülről

Talán sehol nem túráztam annyit itthon, mint a Mátrában, és ha csak lehet, soha nem hagyom ki a januári Téli Mátrát sem, mint a hegy – és az ország – egyik emblematikus és legszebb teljesítménytúráját.

Idén nemcsak azért voltam különösen motivált, mert negyvenéves lettem, hanem mert már csak egyetlen táv hiányzott ahhoz, hogy valamennyi túrát kipipáljam a rendezvényen. A Téli Mátrának négy változata van (XL, L, M és S), nekem pedig éppen a legrövidebb, a 18.7 kilométer hosszú „S” hiányzott a gyűjteményemből, a többit már tejesítettem szintidőn belül az elmúlt években.

Hárman, középiskolás barátok vágtunk neki a túrának, én január 26-án hajnalban Budapestről utaztam föl, és igencsak bajban lettem volna, ha egyikünk nem lakik Mátrafüreden, ahonnan a túra indul. Így barátom háza előtt le tudtam tenni az autómat, ugyanis kora reggel már lehetetlenség volt a kiindulási pont, a Mátra Szakképző Iskola közelében parkolóhelyet találni. Sőt, már attól távol sem volt könnyű.

Azért megéreztem, hogy már nem vagyok olyan erőben, mint régen, a lovaglóizmom már az első szakaszon meghúzódott, ráadásul kikötődött a bakancsom is a kamásli alatt, viszont nem voltam hajlandó megállni öt percre sem, így az előttem álló négy és fél kilométert a Vörösmarty-fogadóig lötyögő bakanccsal tettem meg. De aki ilyen lusta, az meg is érdemli.

Mentálisan az egyik legnehezebb része a túrának egyébként az, hogy a tömeg miatt az ember nehezen tudja tartani a saját tempóját. Ez volt egyébként a másik oka annak, hogy nem álltam meg bekötni a cipőmet, hiszen többször nagyon betömörültünk, szinte egymás sarkán tapostunk, ezért néha úgy éreztem magam, mint egy kis teljesítményű kocsival az autópályán, ahol egy egész kamionsor cammog előttem: sokkal gyorsabb nem vagyok náluk, de ha megállok egy pihenőnél, akkor visszaelőznek, és kezdődik az egész hercehurca elölről.

A sebesség egyébként relatív, mert volt, akinek meg éppen én voltam csigalassú, de nincs ezzel gond, hiszen a túrázásban az a szép, hogy mindenki a saját tempójában haladhat, hiszen a szintidőn kívül semmivel és senkivel sem kell versenyeznie.

A túra legmagasabb pontján, a Vörösmarty-turistaháznál, 714 méterrel a tengerszint felett ittunk egy teát, lőttünk pár fotót, és bár időben nagyon jól álltunk, siettünk is tovább, hogy a problémásabb részeket és az ottani nagyobb torlódásokat elkerüljük. Az a tudat pedig határozottan jót tett mindannyiunknak, hogy tisztában voltunk vele, innentől – kis kivétellel – csak lefelé vezet az utunk.

Lefelé azért figyelni kellett az eljegesedett és meredek részek miatt, de a szervezők szokás szerint kötelet feszítettek ki a kényes helyekre, így gond nélkül értünk le Mátrafüredre. Mikor megláttam a település első kerítését, ránéztem az órámra, amely szerint 3 óra 50 perce indultunk el.

Ekkor gondoltam egy merészet, hogy jó lenne teljesíteni a távot négy órán belül, vettem még egy utolsó lendületet, de öt perc után konstatáltam, hogy kissé túlértékeltem saját képességeimet (lásd még: már nem vagyok olyan fiatal), ebből sajnos nem lesz semmi, és elengedtem a dolgot.

Jól is tettem, mert végül 4 óra 8 perc alatt értem be, pedig nem vettem vissza látványosan a tempóból. Bár jelentősége nincs, összehasonlításképpen azért ideírom, hogy a rekorder, Balogh Márk 1994-ben 1 óra 21 perc alatt teljesítette ugyanezt a távot.

A Téli Mátra – az ország egyik legnépszerűbb teljesítménytúrája lévén – évek óta csúcsra van járatva, amit a szervezők jól kezelnek. Az egyre növekvő tömeget egy idő után megállították azzal, hogy regisztrációhoz kötötték az indulást, ami viszont létszámhoz kötött, azaz véges.

A cél pedig az elmúlt években az iskola aulájából átkerült a tornaterembe, ami szintén nagyon jó döntés volt, mert így nem torkollik káoszba a túra vége, mint régen, amikor a beérkező, fáradt túrázók belakták az aulát, ahol ezzel párhuzamosan díjkiosztó is folyt. Sőt, mikor megálltunk egy percre, az egyik szervező udvariasan az aulába terelt bennünket a tornateremből, hogy legyen helye az érkezőknek.

Elégedettségemet fokozta, hogy ezzel a túrával megcsináltam a Téli Mátra valamennyi távját (nagyképűen úgy is lehet fogalmazni, hogy megvan a Téli Mátra Grand Slam), de az egészen biztos, hogy ennek ellenére ugyanúgy ott leszek minden évben, január végén Magyarország egyik legnépszerűbb, legszebb és legjobban szervezett teljesítménytúráján.