Andy Murray utál konditerembe járni

Vágólapra másolva!
2019.01.18. 10:52
Andy Murray néhány napja könnyek között jelentette be, hogy idén legfeljebb a wimbledoni tornáig teniszezik. A brit Mirror felidézte, hogy milyen edzésmunkával és étrenddel jutott a csúcsra.

Andy Murray 31 évesen döntött úgy, hogy befejezi a pályafutását csípőproblémái miatt. A teniszező tervei szerint Wimbledonban búcsúzna, de az sem kizárt, hogy az Austral Openen láttuk őt utoljára. A skót teniszező hétfőn több mint négyórás küzdelemben kapott ki Melbourne-ben a spanyol Roberto Bautista Aguttól.

Murray 3 évesen kezdett teniszezni, 5 évesen játszotta első versenyét, három évvel később pedig már a felnőttek között indult. 2005-ben szabadkártyával indult Wimbledonban. Murray akkor 18 évesen vékony, nyurga fiú volt. Nem tartozott kedvenc időtöltései közé az edzőterembe járás, ám a skót hamar rájött, hogy ha a legjobbak között akar lenni, muszáj izmot építenie.

Murray 2005-ben még nem sokat törődött azzal, hogy izmos legyen /Fotó: AFP

– Nem töltöttem sok időt az edzőteremben, de hamar rájöttem, hogy sokkal erősebbnek kell lennem. Egyre hosszabb mérkőzéseket játszottam, a sebességem és a mozgásom azonban nem volt elég gyors – idézte Murrayt a Mirror, aki első lépésként felfogadott egy személyi edzőt.

A teniszező kétféle edzéstervvel dolgozott. Máshogy épült fel a tréningje ha meccsre készült, és máshogy a versenyek közti időszakban. Utóbbi edzésprogramja naponta hatórányi gyakorlást foglalt magában, sok kardióedzéssel, futással, sprintekkel. Murray nem szerette a kardióedzéseket, mint mondta, nehéznek találta őket és sokszor vitatkozott is emiatt az edzőjével.

A futás után jöhetett a felsőtest, kar- és hasizom erősítése, levezetésként Murray jógázott, majd két órát teniszezett még. A versenyidőszakban csak napi egy órát töltött az edzőteremben.

Persze az edzések mellett az étkezését is megreformálta a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező. Murraynek napi 6000 kalóriát kellett fogyasztania a napi 6 órás tréningekhez. Naponta hatszor evett, hogy magas szinten tartsa az energiaszintjét. A napi első étkezése fehérjeturmix, bagel és joghurt volt.

– Régen sok turmixot ittam banánnal, málnával, joghurttal, de azt mondták, hogy ezek sok cukrot tartalmaznak. Most már inkább spenótot, kelkáposztát teszek a turmixba – mesélte Murray.

A napi 6 órás edzések megtették a hatásukat /Fotó: Recep Sakar / Anadolu Agency

A sportoló ételeinek nagy részét fehérjék, vörös húsok, halak teszik ki. Bőségesen fogyaszt szénhidrátot is, rizst, tésztát, zöldséget.

Murray nem eszik feldolgozott élelmiszereket és cukrot sem, nem iszik alkoholt, helyette napi 6 liter vizet fogyaszt.

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics folytatja a munkát Andy Murrayvel

Tenisz
2025.02.18. 19:54

Andy Murray új ötleteket hozott Djokovics edzésmunkájába

Tenisz
2024.12.29. 13:46

Brisbane-ben kezd Murrayvel Djokovics

Tenisz
2024.12.05. 07:11

Djokovics szerint Murray minden egyes hibáját ismeri

Tenisz
2024.12.02. 11:09

Korábbi nagy rivális készíti fel Novak Djokovicsot az Australian Openre

Tenisz
2024.11.23. 17:43

Párizs 2024: Andy Murray zseniális mondattal zárta le profi pályafutását

Párizs 2024
2024.08.02. 07:50

Párizs 2024: Murrayék öt meccslabdáról fordítottak párosban

Párizs 2024
2024.07.29. 00:23

Párizs 2024: csak párosban indul a búcsúzó Andy Murray

Párizs 2024
2024.07.25. 09:55
Ezek is érdekelhetik