Imádott lejtők, gyűlölt emelkedők

A kerékpársport egyik válfaja a terepbringázás, amely szintén gyűjtőnév, ugyanis számos szakág létezik. Parti András a hazai hegyikerékpározás legjobbja, a legutóbbi három olimpián egyedüliként képviselte Magyarországot, Pekingben 23., Rióban 24. helyen végzett, míg Londonban egy bukást követően a kórházban kötött ki.

„Valójában későn kezdtem a kerékpározást, nem ritka ugyanis, hogy tízéves gyerekek már versenyeznek – kezdte Parti András. – Ennyire fiatalon felesleges specializálódni, mert sokkal lényegesebb szempont, hogy kialakuljon a megfelelő mozgáskoordináció. Érdemes minél több szakágat kipróbálni, s a legmegfelelőbbet ráérünk tizenöt év felett gyakorolni. Gyerekkoromban Soroksáron laktam, rengeteget kerékpároztam, majd Nagykovácsiban elindultam életem első versenyén.

Fogalmam sem volt a kategóriákról, a különböző bringák felszereléséről, az én szegényes kerékpáromon még teleszkóp sem volt, nem is végeztem jó helyen.

A felszerelés persze így sem olcsó. Érdemes használt bringával kezdeni a hegyikerékpározás tanulását, vagyis százezer forint körüli összegnél többet nem érdemes költeni a gépre. Mivel azonban a bukósisak életet menthet, ebből érdemes a jobb minőségűt megvásárolni, ami tízezer forint körüli áron indul. Később, aki a mountain bike-ot választja, a hagyományos kerékpártól szinte teljesen új szerkezetre ül fel.

„Általában ezek a kerékpárok az első teleszkóppal rendelkeznek, de egyre inkább elterjedtek az összteleszkópos modellek is. Eredetileg huszonhat collos kerékmérettel gyártották a versenybringákat, de már ritka, sőt a huszonhét és fél collos is köztes megoldás. Egyre elterjedtebb a huszonkilences méret, amellyel könnyebben lehet gördülni a köveken, egyéb tereptárgyakon. A kerékpár súlypontja alacsonyan van, mert a hajtókartengely lejjebb helyezkedik el a kerékcsapágyakhoz képest, ezáltal biztonságosabban tekerhetünk – igaz, nehezebb az elindulás.”

Általánosságban kijelenthető, a hegyikerékpározás is rengeteget fejlődött az elmúlt években, s ezzel párhuzamosan egyre nehezebb és veszélyesebb pályákat építenek, amely fokozott technikai képzettséget igényel.

„Ebben a sportágban csalni nem nagyon lehet, de a fogaskerekek száma vagy mérete sincs korlátozva. A kerékpár elöl egysebességes, hátul azonban általában tizenegy-tizenkét áttétel is van.

A technikai képzettség legalább annyira fontos, mint a kondíció. Egy-egy mountainbike-verseny másfél órás, ezért a szakértők szerint a világ egyik legnehezebb sportja.

Mindezek mellett a hegyikerékpározás sem veszélytelen sport, Parti András a 2012-es londoni olimpián hatalmasat bukott: vélhetően egy nagyobb kövön változtatott irányt a kerékpárja, a földet érést követően elájult, azóta sem emlékszik a baleset körülményeire, később is csak képen látta viszont magát. Ellenben a sérüléseire a fájdalom miatt is emlékezhet: agyi bevérzés, ujjficam és csigolyarepedés – no és három hónapos felépülés.

Hazánkban a terepkerékpározás egy másik válfaja, az enduro szakág is egyre népszerűbb. Olyannyira, hogy 2016-ban az első itthoni versenyt is megrendezték a Mecsekben. Magyarországon nincs hivatásos endurós, valamennyien lelkes hobbisták, ettől függetlenül az állóképesség és a technikai tudás ennél a sportnál is elengedhetetlen. Fás, sziklás, köves vagy meredek terepen három-négy szakaszból álló pályán a legkülönfélébb terepakadályokkal kell megküzdeni.

No, de egyelőre maradjunk a kezdőknél, már csak azért is, mert ha az enduro szakágat választjuk, szintén mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk.

„Egy egyszerűbb kerékpár százezer forintba, de inkább többe kerül – kezdte Czimmer Patrik enduroversenyző. – A védőfelszerelés azonban még hangsúlyosabb, mert a sérülés lehetőségét a lehető legalacsonyabb szintre csökkenthetjük.

A tarkó- és állvédő sisak, vagyis a full face, a védőkesztyű, térd- és sípcsontvédő kötelező felszerelés, de némelyik külföldi versenyen a gerincvédő használata is előírás.

Czimmer Patrik szintén amondó, kezdő kerékpáros ne az enduróval kezdje az ismerkedést a sportággal, de később, rendszeres gyakorlással két-három éven belül elindulhatunk versenyen, s akár teljesíthetjük is a pályát.

„Létezik, de egyre inkább háttérbe szorul a downhillverseny, amelynek lényege, hogy a bringások felvonóval mennek a rajtterületre, majd egy gyors, technikás pályán négy-öt perc alatt letekernek a célba. Az enduro teljesen más igénybevételt jelent a szervezetnek, mivel más a kerékpár felépítése, ráadásul a hegy tövétől megadott idő alatt fel kell tekerni a kijelölt pályán, majd a lefelé utat ezredmásodpercre mérik, aztán ismét fel a következő mérőpontig, majd ismét le, és így tovább. Büntető-másodpercek járnak, ha a megadott időben valaki nem ér fel a mérőpontra. Az időtényező mellett fontos szabály, hogy versenyen tilos főalkatrészt cserélni, vagyis olyan kerékpárral kell teljesíteni a távot, amilyennel elkezdtük.”

Czimmer Patrik 2016 nyarán – Tarr Tamással együtt – elindult a Francia-Alpokban, Alp d’ Huez mellett megrendezett downhillversenyen. A megméretés során a selejtezők 2810 méterről indultak, s a technikás, de keskeny szakaszokkal nehezített hegyoldalon 1310 méter szintkülönbséget tettek meg. A legjobb 350 versenyző – köztük a két magyarral – bejutott a döntőbe, ahol már 3330 méter felett indították a tömegversenyt, s a Pic Blanc-gleccseren lezúdulva végül 850 méter magasan értek célba.

(Megjelent a Bringázás kiadványban 2017-ben.)