Fuss, tekerj, túrázz januárban is!

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2018.12.31. 12:05
Elmúlt az év végi ünnepi időszak, de aki rendszeresen fut vagy túrázik, kizárt, hogy elengedte magát. Ugyanakkor aki újévi fogadalomból kezd el sportolni, íme néhány lehetőség számukra is.

Kerékpározás

Január 1., kedd – Budapest

Jótékonysági verseny, amelyre a résztvevők az ezer forintos nevezési díj mellett további összegekkel járulhatnak hozzá régi kerékpárok felújításához, s később rászorulóknak adományozásához. Verseny a Pólus Centernél dél és 16 óra között.

 

Futás

Január 1.,kedd – Budapest

A terv 20.19 kilométer megtétele az újév első napján, de valójában a táv szabadon választott, mert bárki bárhol csatlakozhat a csoporthoz. Kellemes tempójú kocogás a BSI Csepeli Futónagyköveti csoporttal a Kis-Duna partján, a csepeli oldalon a nullás hídig, a soroksári oldalon vissza a Gubacsi hídig. Rajt a csepeli Papírgyár parkolójából (Duna utca), frissítés egyénileg.

 

Túrázás

Január 1., kedd – Sopron

Évnyitó családi túrázás a Károly-kilátó melletti játszótérhez, családoknak, 5 kilométeres távon. Rajt 14 órakor a Prinz pihenőtől, a Lővér fürdő felső parkolójától.

 

Futás

Január 2., szerda – Budapest

Erdei futás 20 órai rajttal, 9 kilométeren. Találkozás az újpesti Síiskola (Óceánárok utca) parkolójába. Nem verseny, vagyis a lassabban haladókat rendre bevárja a mezőny.

 

Túrázás

Január 5., szombat – Mezőberény

A Kettős-Körös és holtágai mentén 10, 20 és 30 kilométeres távok közül lehet választani, a szervezők félúton uzsonnával, forralt borral és teával várják a túrázókat. Rajt a mezőberényi Piac tértől, megközelítése a vasútállomástól a zöld négyzet-jelzés vonalon úgy 1500 méter, de buszállomástól csak 100 méter. Cél a Vad-Ász sörkertben, szintén a Piac téren.

 

Az időjárás sosem lehet akadály, futni réteges öltözlödéssel is lehet.

 

Futás

Január 5., szombat – Budakalász

Terepfutás 4.5 és 11.1 kilométeres távokon. Rajt 11 órakor a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház előtt. Előnevezés január 3-ig egységesen 2000 forint, diákoknak, nyugdíjasoknak, helyi lakosoknak és fogyatékkal élőknek azonban csak 1000, de a helyszínen már 3000, illetve 1500.

 

Túrázás

Január 5., szombat – Budapest

A Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete 20. alkalommal rendezi meg újévi 22 kilométeres eseményét, amelynek útvonala némileg módosult, így érdemes a helyszínen (II. kerület, Palotás Gábor általános iskola, Ötvös János utca 7.) érdeklődni. Rajt 7 és 10 óra között, nevezési díj 2000 forint.

 

Futás

Január 5., szombat – Gúta, Szlovákia

Maratoni és félmaratoni verseny egyéni és csapatban indulóknak. Rajt 10 órakor, mivel azonban a maratoni táv időkorlátja hat óra, a lassabban haladóknak lehetőségük nyílik 9 órakor elindulni, de eredményüket nem számítják be a versenybe.

 

Túrázás

Január 5., szombat – Csákberény

Borkóstolási lehetőség az Ezerjó borút borospincéiben a Pinceszer teljesítménytúrán. Az úgynevezett hosszúlépés 21, a kisfröccs csak 14, míg a szóda csupán kilométer. Rajt minden esetben a helyi művelődési ház, ahol meleg egytálétel rendelhető ebédre. A túrán összesen 300 főt képesek a szervezők indítani ellátással és helyszíni díjazással.

 

Túrázás

Január 5., szombat – Herend

A hozzávetőlegesen 9.5 kilométer hosszú túra Kauker Mártonnak, a herendi általános iskola egykori igazgatójának állít emléket. Rajt reggel 8 órakor, nevezési díj 1000 forint, de diákoknak ingyenes, míg a nyugdíjasok 200, herendiek 400 forint kedvezménnyel indulhatnak.

 

Magasabb területeken a hó és a hideg is nehezítő lehet a túrázóknak.

 

Túrázás

Január 5–6., szombat–vasárnap – Nagykovácsi

Nagy volumenű túra, mivel 16. alkalommal a Budai-hegység távoli csúcsait, 11. alkalommal a Budai-hegység még távolabbi csúcsait és másodszor a Budai-hegység közeli csúcsait rendezik meg. Feladat, a téli éjszakában megadott időn belül sikeresen felkeresni néhány csúcsot. A részletes és hosszú ismertető érdekében a bhtcs.hu weboldalat érdemes felkeresni.

 

Túrázás

Január 6., vasárnap – Pomáz

Családias túra a Nagy-Kevélyhez, indulás 9.30 órakor a pomázi HÉV-állomástól, a 15 kilométeres szakasz érinti az Osztoly tetőt és a Mackó barlangot is, a Nagy-Kevély után pedig a budakalászi Lenfonó HÉV-állomásnál ér véget.

 

Túrázás

Január 6., vasárnap – Balf

Harmadik felkészítő túra a januári Fertő-tó megkerülő túrára, a 40 kilométeres távot a mezőny együtt teszi meg, reggel 7 órától a balfi Zsolnay kúttól indulva. Kiszállási lehetőségek minden esetben a buszmegállóknál, 4 vagy 35 kilométernél Fertőboznál, 8 és 32 kilométernél Hidegségben, 10 és 30 kilométernél Fertőhomoknál, 12 és 28 kilométernél Hegykőn, illetve 17 kilométernél Sarródon. A részvétel ingyenes, de az egyesület megköszöni a támogatást.

 

Túrázás

Január 6., vasárnap – Kallósd

Téli zalai körtúrák 3, 10 és 20 kilométeren. A helyi Faluháztól (Kossuth Lajos utca) 8 és 10 óra között indulhatnak a résztvevők, s érintik többek között az Árpádkori kerektemplomot, Kehidakustányban a Deák-kutat, illetve a Szent László képolnát.

 

Horgászat

Január 12., szombat – Dunavarsány

Az esztendő első horgászversenye a Moby Dick tónál. Nevezés ezúttal 8000 forint, amely azonban az ebédet is tartalmazza. A lebonyolítás nem változott, a versenyt 9 és 14 óra között rendezik meg, értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Túrázás

Január 12., szombat – Pécs

Télies Mecsek túrák, amelyen a 10.1 kilométeres távot nyolcadik, míg a 16 és 35 kilométeres távot egyaránt 18. alkalommal rendezik meg. Rajt minden távnál az Éger-völgyi Teca Mama kisvendéglőtől, előbbi kettőnél 8 és 10 óra között, utóbbinál azonban már 6.30 és 8 óra között. Sőt a leghosszabb útvonalat választóknak kötelező az elemlámpa.

 

A Nagyerdőben a talaj minősége is befolyásolja a versenyt.

 

Futás

Január 12., szombat – Debrecen

Versenyközpont a Nagyerdőben, 500 méterre a temető sarkától. A versenytávok 1.5, 2.5, 5 és 10 kilométer, egy 1490, illetve 2436 méter. Amennyiben az erdő talaja az időjárás következtében az adott forduló lebonyolítására alkalmatlan, az értékelés a megtartott fordulók alapján történik. A hatfordulós Oxigén Kupa negyedik állomása.

 

Túrázás

Január 12., szombat – Bélapátfalva

Pirkadattól alkonyatig túra 15.7, illetve 38 kilométeren, nevezési díj egységesen 1500 forint. Rajt a helyi Coop parkolójából (IV. Béla út), a túra vezetett.

 

Túrázás, futás

Január 12., szombat – Makó

A Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség hagyományos téli teljesítménytúrája gyalogosok és terepfutók számára. A túra útvonala Makó és Szeged között a Maros és a Tisza bal parti árvízvédelmi töltésén halad. Túrázóknak hét, terepfutóknak négy óra a szintidő, az egységesen 31 kilométeren. Rajt a makói autóbuszállomástól.

 

Túrázás

Január 12., szombat – Pilisborosjenő

Körözés 12 órában a Nagy-Kevély körül. Mindenki kedve és ereje szerint 7 és 19 óra között tehet meg köröket Pilisborosjenő-központ–Kevély-nyereg–Nagy-Kevély– Homokkőbánya–Pilisborosjenő-központ útvonalon. Egy kör hét kilométer.

 

Túrázás

Január 12., szombat – Kőszeg

A helyi Jurisics vártól induló 16 kilométeres évkezdő tekergő a Kőszegi-hegységben. A változatos, kevésbé ismert részeket is érintő túra a téli erdő szépségeit kívánja bemutatni. Az útvonalból három kilométer aszfaltút. Rajt 8.30 és 10 óra között.

 

A téli erdő és téli táj szépsége könnyedebb túrák alatt megcsodálható.

 

Túrázás

Január 12., szombat – Verőce

Versenyközpont a Géza Fejedelem református általános iskola, óvoda és bölcsőde sportcsarnokától, ahonnan a 4. Börzsöny Kapuja teljesítménytúra indul 10, 20, és 45 kilométeren.

 

Futás

Január 13., vasárnap – Felsőtárkány

A terep a Várhegy és Felsőtárkány település közötti lankás erdős területen fekszik. Az első 400 méteren aszfaltozott úton halad majd, dózerút és aszfaltozott kerékpárúton halad. Egy kör 4900 méter, legfeljebb négy kör teljesíthető.

 

Futás

Január 13., vasárnap – Budapest

Idén már a 4. Zúzmara Futófesztivált rendezik meg, a Hungexpo területén 5 és 10 kilométeres, illetve félmaratoni táv közül lehet választani. A csarnok adottságai nem teszik lehetővé egy klasszikus, hosszú rajtegyenes kiépítését, ezért a szervezők különböző időzónák kialakításával próbálják megkönnyíteni a versenyzők futását. A pontos részletekről a helyszínen lehet tájékozódni.

 

Túrázás

Január 17., csütörtök – Budapest

A Népfürdő utcában található Bíbor Sörözőtől 15 és 20 kilométeres távokra lehet vállalkozni 17 és 19 óra közötti indulással. Az útvonal egyebek mellett a budai és a pesti rakpartot is érinti, célzárás 22.30-kor a start helyén.

 

Horgászat

Január 19., szombat – Dunavarsány

Tél Kupa elnevezéssel 9 és 14 óra között rendezik meg a versenyt a Moby Dick-horgásztónál. A nevezés 8000 forint, amely az ebédet is tartalmazza. Legfeljebb 84 fő indulása engedélyezett. Értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Túrázás

Január 19., szombat – Sukoró

A szervezők nem jelöltek ki útvonalat a 8. Fázós Toporgós rendezvényre, vagyis a sukorói művelődési háztól tetszőleges módon lehet elérni a négy (Meleg-hegy, Barlang kút, Bence-hegy, Nadap/Szintezési Ősjegy), illetve az egy bónusz (János-forrás) ellenőrző pontot. A teljes táv 16-20 kilométer, rajt 7.30 és 9.30 között, célba érkezés legkésőbb 17 óra.

 

Kajakozás

Január 19., szombat – Hévíz

Találkozó 9 órakor a Hévízi-tónál, ismerkedés a felszereléssel, vízre szállás, 2-3 óra evezés tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között a meleg, gőzölgő patak vízén, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer. A kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Túrázás

Január 19., szombat – Dömös

Téli túra a Pilisben, a jeges Rám-szakadékhoz, a havas szurdokvölgy és a Vadálló-kövek igazi kihívás a kalandot kedvelőknek. A Visegrádi-hegységben trónoló Prédikálószék az egyik leglátványosabb kilátópont Magyarországon, s az odavezető meredeken kígyózó ösvény télen még izgalmasabbá teszi az utat.

 

Futás

Január 19., szombat – Etyek

Előnevezés január 17-ig lehetséges, a helyszínen azonban csak harminc indulót fogadnak a szervezők. Versenyközpont az etyeki általános iskolánál (Magyar utca 2.), távok: 4 és 10.2 kilométer.

 

Túrázás

Január 19., szombat – Budakeszi

Toldi Miklós-emléktúra a Magyar Hősök túrasorozat keretében. Összesen öt távon (5, 15, 30, 40 és 50 kilométer) lehet indulni a helyi városházától, az utóbbi két távra 6 és 8, míg a többire 8 és 11 óra között. A nevezési díjak 2300 és 3500 forint között változnak. Ugyanitt 16 és 20 óra között a Báthory István éjszakai emléktúra is elindul (5, 10, 15 és 20 kilométeren), a nevezési díjak pedig 2600 és 2800 forintba kerülnek.

 

Túrázás

Január 19., szombat – Budapest

Nagyjából 21 kilométeres túra az Újpesti vasúti híd budai lábától, reggel 8.30-as és 10 órás indulással, az útvonal a Megyeri hidat is érinti. Visszaérkezés a rajthoz legkésőbb 15.30-ra, a célban meleg tea, zsíros és májkrémes kenyér várja a túrázókat.

 

Túrázás

Január 19., szombat – Pozsony, Szlovákia

A főpályaudvar mellett, a Zabotová utcában lévő lépcső aljától egy üdvözlő snapsz kíséretében 30 és 40 kilométeres túrára lehet vállalkozni, érintve a magyar és az osztrák oldalt is. A hosszabb távon Berg településtől a célig sík terepen, jórészt betonon vezet az út, a rövidebbnél pedig a teljes útvonalon. Cél Dunacsúnban (szintén Szlovákia) a Furmanka vendéglőnél.

 

Futás

Január 19-20., szombat–vasárnap – Balatonvilágos

Új kezdeményezés a Tótágas Ultra Téli Balaton-kör. Rajt a Club Aligától 10 órakor, tervezett célba érkezés másnap 16 óra ugyanott. A szervezők terve szerint a mezőny megpróbál együtt haladni, ezért határoztak meg 30 órás idősávot a 197 kilométeren. Nevezési díj nincs!

 

Túrázás, kenuzás

Január 19-20., szombat–vasárnap – Hévíz

A vízitúra Hévízen, gyalogtúra a Keszthelyi hegységben téli programsorozat negyedik része. A túra első napján a meleg vizű hévízi éren csordogálhatnak hajóinkkal a résztvevők, s a gőzölgő patakról csodálhatják meg a téli természetet és a virágzó tündérrózsákat. Másnap a Keszthelyi hegység különleges, kevésbé ismert részét mutatják meg a szervezők a Vállus és Gyenes közötti vadregényes terület bakancsos útvonalain, majd a Rezi vár megnézése zárja a programot.

 

Túrázás

Január 20., vasárnap – Romhány, Nézsa

Vezetett túra 15 kilométeren a romhányi művelődési háztól indulva, ezer forint befizetése ellenében. Ugyancsak a szervezők indítanak egy 30 kilométeres túrát a nézsai művelődési háztól, már 1800 forintért.

 

Futás

Január 20., vasárnap – Budapest

Az új évben is folytatódik a Krokodil-futás versenysorozat, amely minden hónap harmadik vasárnapján esedékes. Az újpesti Farkaserdőben az összesített ranglistaidők alapján a leggyengébb időeredménnyel rendelkező versenyző rajtol legkorábban, s értelemszerűen a legjobb legkésőbb. Természetesen új versenyzők is csatlakozhatnak a mezőnyhöz – hendikeppel.

 

Az újpesti Farkaserdőben minden hónap harmadik vasárnapján rendezik meg a Krokodil-futást. Fotó: shutterstock

 

Túrázás

Január 20., vasárnap – Bakonybél

A helyi Pikoló vendéglőtől már reggel 6 órától lehet rajtolni 11.2, illetve 20 kilométeren, egyaránt 1300 forint ellenében. Hasonló az összeg és a helyszín a Téli Bakony Kőris-hegyi maratoninak nevezett útvonalra.

 

Futás

Január 20., vasárnap – Kecskemét

Jótékonysági futóverseny a kecskeméti Kodály iskola szakgimnáziumi növendékeinek szakmai fejlődéséhez, hangszeres tanulmányainak segítésére. Az útvonalon is élő hegedűszó csendül fel, a verseny után pedig a gyorsabb regenerációt elősegítve neves művészekkel lehet még futni.

 

Túrázás

Január 20., vasárnap – Szurdokpüspöki

Az első „jégkorszak” túra 10 órakor indul a Szabadság tér 1. szám elől. Vízálló cipő és fényképező kötelező kellék, hogy a nedves helyeken is megcsodálhassák a különböző képződményeket, ásványi leleteket. Az esemény előzetes regisztrációhoz kötött, részvételi díj egységesen 500 forint.

 

Túrázás

Január 20., vasárnap – Budapest

A Szigetelő teljesítménytúra résztvevői Budapest három szigetét (Óbudai-sziget, Margitsziget, Népsziget) barangolhatják be. A választott távnak megfelelő számú ellenőrzőpontot kell felkeresni a megadott 5, 10 és 20 kilométeres útvonalon. Előbbi és utóbbi távnál az Óbudai-sziget parkolójánál, míg a 10 kilométeresnél a Margitsziget millenniumi emlékműjénél lesz a rajt.

 

Horgászat

Január 26., szombat – Dunavarsány

Január Kupa elnevezéssel 9 és 14 óra között rendezik meg a versenyt a Moby Dick-horgásztónál. A nevezés 8000 forint, amely az ebédet is tartalmazza. Legfeljebb 84 fő indulása engedélyezett. Értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg.

 

Túrázás

Január 26., szombat – Budapest

Könnyed túra a Szépjuhászné gyermekvasút-állomástól 3.5, 10 és 15 kilométeres távokon. Az útvonal a távoktól függően érinti egyebek mellett az Erzsébet-kilátót, a Tündér-hegyet, a Kis-Hárs-hegyet és Makkosmáriát is. Nevezési díjak 1100, 1300 és 1500 forint.

 

Kajakozás

Január 26., szombat – Hévíz

Találkozó 9 órakor a Hévízi-tónál, ismerkedés a felszereléssel, vízre szállás, 3-4 óra evezés tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között a meleg, gőzölgő patak vízén, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer. A kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Túrázás

Január 26., szombat – Gyöngyös

A Téli Mátra XL Teljesítménytúrát 1994 óta szervezi a Hanák Kolos Turistaegyesület. Útvonala a Központi-Mátrában vezet, 95%-ban erdei utakon. A nem túl hosszú távot viszonylag nagy szintemelkedés és évről évre változó téli terepviszonyok nehezítik. Jó része gerincút, tiszta időben pompás kilátásokkal. Vonalvezetése a gyöngyösi Mátra és a Felső-Mátra legszebb részeit érinti.

 

Futás

Január 26., szombat – Tihany

Téli terepfutás a tihanyi félszigeten, 8 és 15 kilométeren. Az előnevezés alatt a rajtlista végleges. Rajt 10.30 és 11 órakor a tihanyi bencés iskola felső udvarán.

 

Túrázás

Január 26., szombat – Szentendre

A Kinizsi Természetbarát Egyesület Hegyvidéki csoportja már a 29. Téli teljesítménytúrát rendezi meg a Visegrádi-hegységben. A két útvonal (20 és 25 kilométer) minimálisan tér el egymástól, de mindkét esetben a cél a pilisszántói Kis Rigó vendéglő. Rajt 7.15 és 9 óra között a szentendrei HÉV-állomástól.

 

Túrázás

Január 26., szombat – Kincsesbánya

A helyi általános iskolától 7 és 10 óra között 10, 20 és 30 kilométeres távokra lehet indulni a 12. Kincsesbánya Teljesítménytúrán. A résztvevők szintidőn kívül, kedvezményes áron vehetnek részt a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély egy órás tárlatvezetésén idegenvezetéssel.

 

Túrázás

Január 27., vasárnap – Csákvár

Vezetett túra a csákvári autóbusz-állomástól. A hozzávetőlegesen 26 kilométer hosszú táv érinti egyebek mellett Kaszap-kutat a II. világháborús emlékhellyel, a Kotló-hegyet és a Baraczházi-barlangot. Nevezés ezer forint, indulás 8.30 és 9 óra között.

 

Évszaktól függetlenül egy minőségi túrázóbakancs aranyat érhet.
Fotó: shutterstock

 

Futás

Január 27., vasárnap – Zebegény

A téli Börzsönyben 15 vagy 29.2 kilométeres távok közül lehet választani, előbbinél 3 óra 15 perc, utóbbinál 6 óra a szintidő. Rajt 9.30, illetve 9 óra, a létszámlimit mindkét táv esetében 150 fő.

 

Futás

Január 27., vasárnap – Tököl

A tököli parkerdőben technikás terepen a hideg mellett a szervezők pályavezetési logikájával is dacolhatnak a versenyzők. Az útvonal egyelőre titkos, hogy aki ismeri a terepet, ne kerüljön előnybe. A gyerekek futama (1000 méter) 10 órakor kezdődik, a 14 kilométeren indulók 10.45-kor, míg a 7 kilométerre vállalkozók 11 órakor startolnak.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik