Hatalmas lépést tett 2018-ban a teljesítménydiagnosztikára, edzéstervezésre (is) szakosodott Ensport, hiszen az ősz elején a csupasport.hu oldalon a hobbifutók számára rendkívül komplex edzéstervet tett közzé, amelynek népszerűségét igencsak jellemző adattal igazolhatjuk: néhány hét leforgása alatt húszezren olvasták el honlapunkon a mai napig lapozgatható digitális szakmai kiadványt. A sportszolgáltató céget alapító, korábbi kiváló, négyszeres országos bajnok triatlonversenyzővel, több sikeres versenyző edzőjeként is dolgozó Erdélyi Nándorral az állóképességi sportágak jövőjéről beszélgettünk.
Hatalmas hobbisportolói bumm van az országban: akármerre nézünk, vagy úsznak, kerékpároznak, kocognak, vagy fitneszterembe járnak nők, férfiak, fiatalok és középkorúak, sőt szépkorúak is, a statisztikák szerint legalább négymillió magyar. Gondolom, a szabadidősportban erősen érdekelt szakemberként, az Ensport alapítójaként van erről véleménye.
A bizonyos „bumm” kapcsán az egyik sportolónk adott roppant szellemes jellemzést: hála az égnek, mára a szabadidősport társadalmilag elfogadott függőség lett Magyarországon is. Tökéletes meglátás, mert a világunk valóban eljutott odáig, hogy az emberek egyre inkább vágynak a valódi szabadidőre, vágyják az önigazoló sikereket, de az is lehet, hogy felnőtt fejjel a hobbisportban tudják kissé megkésve kompenzálni a gyerekkori, dicsőségről szóló vágyaikat.
Ebben a nagy, össznépi lelkesedésben mi a jobb módszer, a magunk feje után úszni, futni, tekerni vagy – merthogy ez is trend manapság – saját edzővel, tervekkel kocogni, fogyni, gyúrni?
Miután az Ensport vezetője vagyok, hivatalból is azt kell mondanom, hogy szakember irányítása mellett érdemes sportolni.
A szakmai műhelyeinkben – Budapesten, Kaposváron, Sopronban – teljesítménydiagnosztikával, állapotfelméréssel, kerékpár-beállítással, edzéstervezéssel, gyógytornával, erősítő tornával, dietetikával is foglalkozunk, vagyis rendkívül összetett szolgáltatást nyújtunk azoknak, akik azzal az igénnyel fordulnak hozzánk, hogy kocogni, fogyni, úszni, kerékpározni vagy, mondjuk, izmosodni szeretnének.
Manapság a legtöbb hobbifutó annak a lázában ég, hogy néhány hónapos felkészülést követően egy svungra körbefutja a Balatont vagy teljesíti a Spartathlont. Megéri táplálni ezt a reményt, vagy őszintén elmondják az embereknek, hogy felesleges álmodozniuk?
Kezdjük a reménykedéssel: ez a legjobb hozzáállás a sportoláshoz! Aki a testmozgás, a sportolás felé fordul, igenis mondja el, mik a céljai, a szakember felelőssége pedig az, hogy meghatározza, az illető mikor álljon bele a választott kihívás rajtjába; viszont azt is meg kell mondania, ha valaki fizikai, élettani, netán mentális okok miatt alkalmatlan egy bizonyos szinten túli teljesítésére.
A hobbisportolót tehát a realitás talaján kell tartani, részcélokra, belátható időn belül teljesíthető kihívásokra kell felkészíteni, míg az az ember, aki a mozgást választja a tespedés helyett, lehetőleg kétségek nélkül fogadja is el a szakember ítéletét, hogy mikor lesz képes megfelelni egy-egy erőpróbának.
Igen. Azonban a genetikától is függ, hogy egy bizonyos felkészülési időtartamon belül ki mire lehet képes. Ironman-versenyre felkészülni két évnél kevesebb idő alatt semmiképpen sem lehet, ugyanakkor öt éven belül valóban teljesíthető ez a rendkívüli kihívás. Fontos szempont, hogy az illető mennyire tud úszni, a kerékpározással valószínűleg nem lesz különösebb gondja, viszont a futásban fel kell építenie azt az állóképességet, amellyel esélyt teremt magának arra, hogy az extra erőt és mentális felkészültséget kívánó versenyen célba is érjen.
Edzésügyben visszakanyarodnék az előző kérdéshez: vajon képesek vagyunk-e önmagunkat úgy felkészíteni, hogy néhány hónap vagy év alatt a maratoni távon vagy akár egy Ironman-versenyen célba érjünk?
Edző, sőt edzéstervek nélkül is messzire el lehet jutni, tehát a válaszom az, hogy igen, célba lehet érni. A jó alkatú hobbisportoló önmagát edzve eljuthat a négyórás maratoni teljesítésig, viszont ha – mondjuk – az Ensport szakmai irányítását választja, akkor három óra harminc perces idővel fut be a célba. Amúgy erre a teóriára van konkrét példám is.
Nyilván mindenki számára ismerős az a típusú ember, aki a fejébe veszi, hogy futni kezd. Nincs különösebb tehetsége a sporthoz, cipel magán öt-nyolc kilogramm súlyfelesleget, van családja, stresszesebb munkája.
Edzéstervezés, távedzés, edzésnaplózás, pulzuszónák, laktátküszöb. Sportoló és edző között adatok röpködnek, ám kérdés, hogy a számítógép másik oldalán ülve valóban lehet-e érdemi szakmai munkát végezni néhány diagram, statisztikai adat segítségével.
Egyetlen szakmai műhelyben sincs láthatatlan sportoló, az Ensport ráadásul abban a kivételes helyzetben van, hogy a legnagyszerűbb szakemberek egy terepen dolgozhatnak, és adják a tudásuk legjavát a szakmai munkához. Nálunk a futóedzőnek nem kell máshová mennie, ha – mondjuk – profi gyógytornász előadására kíváncsi, mert Majkut Dalmától helyben kaphatja meg a tökéletes továbbképzést, a triatlonos szakembernek nem kell kerékpár-beállításra elküldeni a sportolóját, mert a kollégánk tökéletesen elvégzi ezt a fontos műveletet a laborjainkban. Ráadásul minden pillanatban a sportoló van a fókuszban.
Aki edzéstervezést kér, annak teljesítménydiagnosztikára, teljes állapotfelmérésre van lehetősége, és már a teszt helyszínén, azaz a sportlaborjainkban találkozik azzal a szakemberrel, aki a jövőben a felkészítését irányíthatja.
Még a tavasszal jött az a meglepő hír, hogy a futball világában sztárklubnak számító Arsenal egyik erőnléttel foglalkozó szakmai konferenciáján ön, az állóképességi sportokban jártas szakember vett részt. Hogyan került a profi labdarúgás és az Arsenal közelébe?
Önfinanszírozó szakmai esemény volt a londoni, de megérte áldozni erre a konferenciára, mert az erőnléttel kapcsolatos elemzések, valamint az állóképességi felkészítés legújabb tudományos vívmányairól volt szó. Az Ensport az ország egyik legnagyobb edzésdiagnosztikai bázisa, s ha nem tartunk lépést a világgal, akkor az a tudás, amelyet birtokolhatunk, pillanatok leforgása alatt elvész, ilyen luxust pedig nem engedhetünk meg a sportolóinkkal és magunkkal szemben sem.
A profi sportnak van patinája, de sok szempontból az amatőr szektor modernebb: nagyobb hatékonysággal lehet használni a méréseket, az új edzőgeneráció tagjai már nemcsak stopperrel a kézben akarnak dolgozni, hanem felhasználják az GPS-es, pulzus- vagy wattmérős órák, számlálók adatait.
A felmérések szerint legalább négymillió hobbisportoló van Magyarországon, vajon az olyan szakmai műhely, mint amilyen az Ensport, mennyi emberrel tud érdemben és hitelesen foglalkozni?
A fővárosban, Kaposváron, Sopronban van teljesítménydiagnosztikai laborunk és februárra tervezzük az első kelet-magyarországi helyszín megnyitását, úgyhogy négy országrészben vagyunk érdekelve, s ez elég nagy terület. Kicsivel több mint háromszáz sportolóval foglalkozunk, a jövőben félezerre nőhet a számuk. Kétezertizennyolcban ezernégyszáz mérésünk volt, teljesítménydiagnosztikában évi kétezer-ötszáz felmérést tudunk hitelesen elvégezni. Abban bízom, hogy amit az amatőr sport fejlesztése terén produkálunk, azt idővel a profi sportban is kamatoztathatjuk. A jövő ugyanis a mi oldalunkon áll.
Van, aki havonta kénytelen hatvanezer forintnyi benzint tankolni az autójába, mert anélkül létezni sem bír, van, aki a kerékpáros-felkészítésért cserébe kifizet havi tizenhétezret.
Van, aki chipset vásárol, és gyorsétteremben hagy ott havonta súlyos tízezreket, van, aki inkább a futás-edzéstervezésre áldoz egy hónapban tizennégyezer forintot.
Van, aki naponta otthagy a közértekben kétezer forintot, majd a kukába dobja a felesleges s megromlott élelmiszert, és van, aki havi harmincezer forintot mer áldozni arra, hogy pontos és minőségi étrendtervezés szerint vásároljon és táplálkozzon.
Ha valaki kimegy az utcára, és jobban kinyitja a szemét, körülnéz, pontosan láthatja, hogy miről is szól ez a rövid történet, s hogy ebben a zajos, túlterhelt világban kikről van szó…