Lubics Szilvia is Prima-díjra jelölt

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 16:13
Lubics Szilvia a Zala megyei Prima-díj egyik jelöltje! A nagykanizsai ultrafutónő neve a megye ismert közéleti személyiségei között szerepel, és általa a magyar szabadidősport kaphat újabb figyelmet és elismerést.

Miközben a térképen a magyar föld oly picinykének tűnik, aközben az ország hatalmas dicsőségekkel kápráztatja el a világot, s ebben is élen járnak azok a sportolók, akik rendkívüli teljesítményre képesek. Ami talán a legfelemelőbb, hogy olyan emberek nyújtanak átlag felettit, akiknek ráadásul a hétköznapi életben is helyt kell állniuk, a mozgás, a sport, a verseny a szabadidejük eltöltésének fontos szelete, s mégis, a sikereik a szürke hétköznapok során aranyfényűvé válnak. Magyarország egyik legismertebb s leginkább szeretett szabadidős sportolója, az ultratávú futás királynője, Lubics Szilvia, aki háromszor nyerte meg a legendás Spartathlont, kétszer az Ultrabalatont, míg az ismertebb hosszútávú válogatott versenyeken igencsak tekintélyes az eredménylistája.

Immár az öreg kontinensen túl is ismerik és tisztelik a nevét, hiszen lefutotta a híres-hírhedt pokoli Badwatert, amelyen a nők között negyedik lett, megnyerte a Keys 100-at, legutóbb pedig a legtekintélyesebb s leginkább embert próbáló sivatagi sorozat, a 4Deserts Atacama-crossing versenyét teljesítette sikerrel.

Hatalmas erőpróbák mellé a fantasztikus alázat az, amellyel Lubics Szilvia a hobbisportot szolgálja, nem is lehet véletlen, hogy a nagykanizsai fogorvosnő, három gyermek édesanyja példakép sok ezer magyar számára, ő az a futó, akit érdemes követni, s bár az eredményei csak a hozzá hasonlóan kivételes képességűek számára megközelíthetőek, ám az életszemlélete, a sport, a futás iránti elköteleződése mindenkinek megadatik.
Lubics Szilvia életének egyik fontos állomásához érkezett, ugyanis az a megtiszteltetés érte, hogy bekerült a Zala megyei Prima-díjra jelöltek közé.

Profi, olimpiákon nagy sikerrel szereplő versenyzők talán gyakrabban, a hétköznapi életben a sportban is sikeres szereplők ritkábban állnak ilyen megtiszteltetés küszöbén, úgyhogy elmondható, már az is említést és mellette főhajtást érdemel, hogy Lubics Szilvia neve immár azon közéleti szereplők (művészek, orvosok, tanárok, közösséget vezető emberek) között szerepel a Prima-díj-szavazáson, akik a maguk területén sokat tettek szűkebb hazájukért, ez esetben Zala megyéért.

A kiváló ultrafutó a következőket írta az esemény kapcsán a közösségi oldalán, valamint a saját honlapján: „Az a megtiszteltetés ért, hogy egyik jelöltje lettem a Zalai Prima-díjnak, melyet november 16-án adnak át Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A szervezőbizottság tíz kategóriában választott egy-egy jelöltet, közülük háromnak adják át a Zalai Prima-díjat, hárman pedig különdíjat kapnak – ezekről a megye különböző részeinek vállalkozóiból álló kuratórium dönt. Bárhogy is alakul a végeredmény, büszke vagyok rá, hogy ilyen kiváló, nagy tiszteletben álló emberek között szerepelhetek ezen a listán.”

A tíz jelölt közül egyvalaki közönségdíjat kap, erről szavazás dönt, voksolni november 14-ig lehet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik