Lehet decemberben is via ferratázni?

Vágólapra másolva!
2018.11.19. 10:09
November 20-án, kedden ismét jelentkezik a Nemzeti Sport Csupasport melléklete, amelyben megírjuk azt is, mit vigyen magával a bátor jelentkező egy vasaltutak-kalandra.

„A hazai via ferrata helyszínek közül a cseszneki és a Cuha-völgyi kicsit zárt, így ott sokkal jobban megmarad a hideg. A tatabányai útvonalak ezzel ellentétben teljesen nyíltak, ráadásul délnyugati fekvésűek, ezáltal ott jellemzően a hó és a jég sem marad meg tartósan” – mondja Csupasport mellékletünkben Kovács Tamás, a magyarországi vasalt utak kiépítője.

4 oldalas mellékletünkben írunk még a decemberi ronda pulcsis futásról, a legizzasztóbb benti edzéslehetőségekről, a sífutás kezdeti lépéseiről, a hazai barlanghelyzetről és egy legendás olasz hegymászóról is, akinek rengeteg társa halt meg az expedíciók során.

November 20-án, kedden tehát újra Csupasport a Nemzeti Sportban!

Legfrissebb hírek

Főszerkesztők vacsorája – újabb hagyomány folytatódik

Egyéb egyéni
2025.03.13. 16:56

Női hokisaink egy győzelemre az olimpiától; Artem Favorov: Háromszor nagyobb erőbedobással küzdenek ellenünk a csapatok

E-újság
2025.02.09. 00:18

Luke, az erő legyen veled! – Moncz Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.01.16. 23:07

Tudósítóink doyenje, Thékes István 80 éves

Minden más foci
2025.01.11. 07:19

Magyar, olasz, francia és brazil játékos az ősz álomcsapatában; Ádám Martin sok pénzről lemondott, de a válogatottság a legfontosabb

E-újság
2024.12.19. 23:27

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek; Juhász Dorka motivációnak használja a vereségeket

E-újság
2024.11.23. 23:21

NS-vendégség: grúziai futballtorna

Minden más foci
2024.11.05. 23:03

Párizs hitt a könnyeknek – Ruszanov András publicisztikája

Tenisz
2024.08.10. 00:37
Ezek is érdekelhetik