Klimax idején hogyan sportoljak?

Tamás RitaTamás Rita
Vágólapra másolva!
2018.10.10. 09:32
Sok nőt érint a kérdés: klimax esetén hogyan tartható meg a nőies forma, miként harcolhatunk a zsírpárnák lerakódása ellen? Szerzőnk pontokba szedte, hogy mit csinál, és mit javasol azoknak, akiket már utolért a változó kor.

1. Összességében hasonlóan kell megélni a hétköznapokat, mint klimax nélkül, csak még figyelmesebben.

2. Az erősítő edzések – a saját adottságokat szem előtt tartva – kikerülhetetlenek, egyrészt a súlyzós edzés az egyik legjobb zsírégető, másrészt maga az izom jelenléte a testünkben is jótékony hatású, nagyobb energiát igényel a fenntartásuk.

3. Az izom a csontozat védelme szempontjából is fontos, ezen felül formát ad a testnek, valamint támogatja a bőrfeszességet.

4. A szív- és keringési rendszert megdolgoztató, a köznyelvben kardiomozgásnak hívott edzésforma sem spórolható meg. Vagy a zsírégető pulzuszónában végzett edzéssel vagy az intervalledzéssel vagy a súlyzós edzés közben végzett rövid keringésfokozó mozgásokkal érdemes próbálkozni.

5. Fontos pont! Minden terheléshez hamar adaptálódunk, vagyis érdemes ezeket változtatni, kombinálni. Arra persze ügyelni kell, hogy a terhelés ne legyen túlzott mértékű, de túl kevés se!

6. A folyadékbevitel nem csak az edzés során fontos, a sok víz serkenti az anyagcserét amúgy is.

7. Gyorsítja az anyagcserét a rostban gazdag étkezés, ez a mi korunkban már kiemelten fontos, hiszen az anyagcsere az idő előrehaladtával lassul.

8. A fűszernövények közül több is segít korrigálni az egyre lassabb anyagcserét, én gyömbért, fahéjat, petrezselymet fogyasztok napi rendszerességgel.

9. Ami szintén segít a céljaink elérésében: zöld tea, csalántea, cickafarktea, spenót, cékla, zab, chiamag, zeller, uborka, retek, répa, na és az elmaradhatatlan almaecet.

10. Jó szívvel javaslom a szaunázást is: méregtelenít, jótékonyan hat a szív- és érrendszerre, fokozza a keringést, ezáltal az anyagcserét, bőrt feszesít.

11. Akinek van lehetősége, próbálja ki az LPG-kezelést (nyirokkeringést fokozó gépi masszázs) vagy/és a jégszaunát, amely szintén serkentőleg hat a szervezetünkre.

13. Fontos a jó alvás, hiszen alvás közben olyan hormonok termelődnek (növekedési hormon – igen, még ebben a korban is –, étvágycsökkentő hormon), amelyek fiatalon és fitten tartanak. Én a jó alvást a Neolife E-vitaminjával és Feminine Herbal Complex gyógynövényes tablettájával érem el, ez utóbbi a klimaxszal járó hőhullámra és hangulatingadozásra is jótékonyan hat.

14. Érdemes kollagént fogyasztani, nekem a Trec Nutrition kollagénje vált be, a kollagén nemcsak a bőrfeszességért felel, de védi az ízületeket is.

15. Okosan feszegessük a határainkat, a klimaxhoz érve az ember nem rekordokra és világmegváltásra hajt, hanem arra, hogy a hormonok okozta testi, mentális és lelki krízisen túljusson, újra harmónia költözzön az életébe. Vagyis a fenti pontokat ennek figyelembevételével kell értékelni.

+1 Ha megtettünk, ami tőlünk telt, fogadjuk el magunkat – zsírpárnákkal, narancsbőrös combokkal, táskásodó szemekkel! Mert az önelfogadás a szépség első feltétele.

Legfrissebb hírek

Íme néhány gól a spanyolok edzéséről

Foci Eb 2024
2024.07.12. 21:19

Arnold Schwarzenegger szerint nem kell aggódnunk a túl sok fehérje miatt

Csupasport
2024.01.07. 19:01

Jay Cutler meglepő trükköt javasol annak, aki jobb akar lenni fekvenyomásban

Csupasport
2023.12.17. 18:25

Az amerikai haditengerész üzenete: Azért edzek mindennap, mert te nem!

Csupasport
2023.12.07. 20:22

Miből áll össze az ideális sportolói reggeli?

Csupasport
2023.11.29. 11:11

Elviselhetetlenül fájt a lába és a csípője is, de megtartott az első helyet

Csupasport
2023.11.22. 20:24

Egy pofa sör futás után? Nem ajánlott, és jó, ha tudjuk, milyen hatása van

Csupasport
2023.11.14. 19:10

Nem minden olyan hatékony, amilyennek látszik: a hét legrosszabb kondigép

Csupasport
2023.11.13. 18:50
Ezek is érdekelhetik