Fuss, tekerj, túrázz októberben is!

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 07:26
A Spar Budapest Maraton kiemelkedik a havi kínálatból, de egyéb szabadidős sportesemények is megtalálhatók összesítőnkben, s ha valami esetleg mégis kimaradt, később biztosan bekerül.

Kerékpározás

Október 6., szombat – Kamaraerdő

Magyar Kupa-verseny az UCI-szabályoknak megfelelően, vagyis a körök számát annak a versenyző első két körének átlaga határozza meg, aki elsőként teljesíti az első két teljes kört. Bővebb információ a Kamaraerdei Ifjúsági Park honlapján a cyclocross menüben.

 

Túrázás

Október 6., szombat – Nőtincs

Reggel 6 órától 11-ig folyamatos indulás a Tópart Vendégháztól a 15, 20, 40 vagy 50 kilométeres távokra. A könnyedebb túrára vágyók a nőtincsi tó megkerülésével (6.3 km) vehetnek részt az eseményen.

 

Túrázás, terepfutás

Október 6., szombat – Cserépfalu

Less Nándor emléktúra és terepfutás 12, 20, 38 vagy 66 kilométeren. Tömegrajtos rendezvény a Hór-patak hídjától, fakidőlés miatt azonban idén a Tebe-puszta, Balla-barlang, Répáshuta szakaszon rendezik meg az eseményt.

 

Ősszel már a cipőbeázásra is fel kell készülni!

 

Fitnesz

Október 6., szombat – Budapest

Fitt nap a pestszentimrei Sportkastélyban, ahova felnőtteknek 2000, diákoknak 1500 forint az egész napos belépő. Kangoo, zsírégető óra, fitnesz, boksz és egyéb érdekes sportok várják az érdeklődőket 9 és 20 óra között.

 

Horgászat

Október 6., szombat – Dömsöd

Elvileg a létszám betelt, de érdemes érdeklődni, hátha valaki időközben visszakozott a nevezéstől. A Préri-tónál a 9000 forint nevezési díj tartalmazza az ebédet is. Az összesített első helyezett egy 40–50 ezer forint értékű orsót kap ajándékba.

 

Túrázás

Október 6., szombat – Kaposvár

Katica Tanya Zöldpont Tájékozódási Túraverseny a Kaposvár környéki Gyopáros parkerdőben. A szervezők kettő–négy fős csapatokat indítanak, tájfutó térképeket biztosítanak, de különböző kategóriába sorolva lehet nevezni, alapfoktól a felsőfokig. Ajánlott felszerelés a tájoló, a toll, a szögmérő, a vonalzó, az óra, az elsősegélycsomag és egy elemlámpa.

 

Futás

Október 6., szombat – Cserszegtomaj

Terepen 50 vagy 108 kilométeres táv közül lehet választani, rajt 6.00 órakor a helyi iskola tornacsarnokától. Egyéniben, csapatban és váltóban is lehet nevezni, utóbbi kettőnél azonban csak a hosszabb távon.

 

Túrázás

Október 6., szombat – Szokolya

Szentgyörgyi Tamás emléktúra a Börzsönyben. Reggel 7.30-tól 14, 24 és 42 kilométeres távra lehet vállalkozni a helyi vasútállomástól indulva. A célba érkezőket a szokásos ellátás mellett ismét meleg levessel várják a rendezők. A túra része a Vasutas Teljesítménytúrák Túrázója 2018 túramozgalomnak.

 

Túrázás

Október 6–7., szombat–vasárnap – Bakonybél

Őszi barangolás 10, 20, 30, 40 vagy 70 kilométer teljesítésével. Rajt minden esetben Erdőismereti Oktatóbázis és Kismesterségek Házától, 6.30 és 11 óra között folyamatosan. A leghosszabb távon 14 éven aluliak nem indulhatnak. A Bakony északi részének térképe ajánlott felszerelés.

 

Futás

Október 6–7., szombat–vasárnap – Budapest

Az őszi futófesztiválok közül a 33. Spar Budapest Maraton az első számú. A kétnapos rendezvényen nemcsak a maratonisták, hanem a rövidebb távot kedvelők is találnak maguknak megfelelő versenyt. Szombaton a családi, a 4x2 kilométeres váltó, a fogyatékkal élők, a kisiskolások, illetve az 5, a 10 vagy az 5+10 kilométeren indulók futamait rendezik. Vasárnap a 30 kilométeren, valamint a klasszikus maratoni távon egyéniben, párban és négy fős csapatokban lehet futni.

 

Október első hétvégéjén rendezik a Spar Budapest Maratont. Fotó: MTI/ Bruzák Noémi

 

Túrázás

Október 6–7., szombat–vasárnap – Egyeskő, Románia

Két napos magashegyi teljesítménytúra, amely pénteken kezdődik a megnyitóval és technikai megbeszéléssel, viszont rajt szombat hajnalban. Éjszakázás sátorban, majd vasárnap reggel indulás tovább Csíkmenaságra. Valamennyi résztvevő viszi magával a teljes csomagját, kivéve a sátrat, amelynek szállításáról a szervezők gondoskodnak.

 

Kerékpározás

Október 7., vasárnap – Nagyhegyes

Országúti évadzáró – A megméretés célja elsősorban az idei kerékpáros versenyszezon zárása, emellett a kerékpársport népszerűsítése, s versenylehetőség biztosítása az igazolt és amatőr versenyzőknek. A körpálya útvonala áthalad Balmazújvároson is.

 

Horgászat

Október 7., vasárnap – Dömsöd

Érdemes igyekezni, már csak öt hely kiadó a legfeljebb 65 fővel rajtoló horgászversenyen a Préri-tónál. Kezdés 9 órakor, de 8.30-ra az etetőknek készen kell állniuk. Nevezési díj 9000 forint.

 

Kerékpározás

Október 7., vasárnap – Kamaraerdő

Ügyességi verseny utánpótlás korú bringásoknak. A résztvevőknek hat különböző ügyességi akadályt kell teljesíteniük lábletétel nélkül, illetve terepen, aszfalton, mesterséges és természetes akadályokon rendezett kieséses sprintverseny, a pálya hossza: 500–700 méter. Fiú/lány futamokat akkor indítanak a szervezők, ha korosztályon belül mindkét nemből legalább négy–négy versenyző indul, ellenkező esetben koedukált futamot indítanak.

 

Horgászat

Október 7., vasárnap – Dunavarsány

Folytatódik a 6. Úszós-kupa, amelyen match botot is lehet használni a jobb halfogás érdekében. Természetesen rakós bot is engedélyezett, amelynek hossza legfeljebb 13 méter lehet. A versenyzők egymással szemben ülhetnek mindkét oldalon.

 

Kajakozás, kenuzás

Október 7., vasárnap – Dunakanyar

Látványos őszi vízitúra a magasabb vízállásnak köszönhetően a fák lombkoronái alatt is. Indulás a homokos pilismaróti Duna-partról, átkelés a zebegényi part felé, a vízről látható a visegrádi vár, a Salamon-torony, majd rövid pihenés a Szentendrei-sziget északi homokzátonyainál. A keskenyebb szentendrei Duna-ágban nagyjából félórás evezés után érkezés Dunabogdányba. Gyors cipőváltás után irány a Forgó étterem egy késői ebédre vagy korai vacsorára.

 

Túrázás

Október 7., vasárnap – Pomáz

A Vasas SC és a Kósza Kabóca Természetjáró Egyesület 20. alkalommal rendezi meg teljesítménytúráját a Pilis, Visegrádi-hegységben. Ez egyben az utolsó megméretés. A hűséges sporttársakat – akik legalább kilenc túrán vettek részt – kupával díjazzák.

 

Horgászat

Október 7., vasárnap – Siófok

A Feeder Liga versenyek következő fordulóját a siófoki Csépány-tónál rendezik. Vadvíz a város határában, a tó nagy részén nem is engedett a horgászat, vagyis sok hal nem is ismeri a horgot. A horgászok egyenként egy-egy stégről versenyeznek.

 

Futás

Október 7., vasárnap – Fenyőfő

A megméretést a fenyőfői ősfenyves természetvédelmi területen rendezik, 10 kilométeres körön. Az útvonal jelentős részben homokos, tűlevéllel fedett erdei utakon vezet, néhol azonban keskenyebb ösvények vannak. Gyermekfutamot is tartanak.

 

Futás

Október 13., szombat – Miskolc

A Spartan Beast verseny távja minimum 20 kilométer, minimum 30 akadállyal nehezítve. A teljesítés várható időtartama általában 5–8 óra, amely függ a versenyző fizikai állapotától is. A Csanyik-völgyben egyéni, illetve négy vagy tizenöt fős csoportokban is lehet indulni, de kizárólag 15 év feletti korosztálynak.

 

Horgászat

Október 13., szombat – Budapest

A Délpesti horgásztónál 7000 forintért lehet nevezni, a 9 és 15 óra között megrendezendő versenyre. Maximális létszám 30 fő, vagyis érdemes ebben az esetben is idejekorán jelentkezni.

 

Futás

Október 13–14., szombat–vasárnap – Miskolc

A világörökség részét képező Tokaj-Hegyalján rendezik meg a 6. Disznókő Tokaj Futókört. A verseny erdei utakon át vezet, 150 és 300 méter szintemelkedéssel, de 5.2 és 10 km-es körpályákon. Rajt 10 órakor a 20 és 10 kilométeren indulóknak, illetve 11 órakor az 5.2 és a 4x5.2 kilométert választóknak.

 

Futás

Október 14., vasárnap – Visegrád

Fellegvár csúcstámadás 5.5 kilométeren, gyönyörű környezetben, meseszép kilátással. Rajt a versenyközpontnak helyt adó nagyparkolótól. A szervezők gyerekek részére is rendeznek futamot, az egy kilométeres távot sík terepen, időmérés nélkül, a mozgás öröméért érdemes teljesítenie a fiataloknak.

 

Horgászat

Október 14., vasárnap – Dunavarsány

Kezdetét veszi a 14. Benyus Kupa, amelyen mindkét horgászmódszer, vagyis a feederezés és az úszózás is alkalmazható. A hat versenyből álló sorozatból egy versenyt lehet kihagyni, aki öt versenyen részt vesz, helyezése után pontot kap, és az első három helyezett decemberben az év végi vacsorán névre szóló díjazásban részesül.

 

Futás

Október 14., vasárnap – Törökbálint

Könnyed kerekdomb-futás Törökbálinton, rajt 9 és 9.30 között a Munkácsy Mihály Művelődési Ház elől. A résztvevők közül a 2012 és 2015 között születetteknek 0.6, a 2008 és 2011 között születetteknek 1.3, a 2004 és 2007 között születetteknek 2.3, a 2000 és 2004 között születetteknek, illetve az 1999-ben vagy korábban született nőknek 4.3, míg férfiaknak 7.8 kilométert kell megtenniük. Utóbbi távnál a szintidő 60 perc. A célba érkezők között, akik a saját koruknak megfelelő távot teljesítik és megvárják a sorsolást, egy trekking kerékpárt sorsolnak ki.

 

Futás

Október 14., vasárnap – Budapest

Az úgynevezett „Krokodil hendi” újabb, idei tizedik állomása következik. A Káposztásmegyeren kialakított krokodil alakú pályán a hagyományos futóversenyekkel ellentétben nem a rajtidőpont, hanem a tervezett célba érkezési idő közös. Az egyéni rajt időpontokat a korábbi legjobb idők alapján állapítják meg, mégpedig úgy, hogy a célidőből kivonásra kerül a mindenkori legjobb idő, perces vagy 15 másodperces alapon. Tehát ha valaki három perccel gyorsabb bárkinél, akkor három perccel később indulhat.

 

Kerékpározás

Október 19–23., péntek–kedd – Pákozd

Edzőtábor terepkerékpárosoknak, napközben technikai edzések és házi versenyek, esténként szakmai beszélgetések, előadások, wellness programok várják a sportolókat. Fakultatív program keretében 21-én vasárnap az aktuális CX-versenyt látogatják meg, sőt rajthoz is állhatnak. Az ötnapos tábor gyermekeknek 55, felnőtteknek 59 ezer forint. Elhelyezés 2–4–5 ágyas fürdőszobás apartmanokban.

 

Síelés

Október 19–23., péntek–kedd – Finkenberg, Ausztria

Szezonkezdő „besíelés” Ausztriában, utazás egyénileg vagy igény szerint egy 20 fős kisbusszal. Indulás 19-én reggel, majd a Hintertux síközpontban háromnapos síelés, snowboardozás várja az érdeklődőket, indulás haza 23-án. Részletes információk árakról, szállásról a 20/450–80–50-es telefonszámon.

 

Hamarosan kezdődik a síszezon, az osztrák lejtőkön már lehet gyakorolni

 

Futás

Október 20., szombat – Szépjuhászné

A Skyrun futóversenyek legfontosabb ismertetője, hogy a résztvevők minden esetben lentről indulnak egy kijelölt magaslatra. Februárban egy budapesti torony csúcsáig, júniusban Pilismaróttól Dobogókőig tartott a verseny, ezúttal pedig a Szépjuhásznétól az Erzsébet-kilátóig. Aki mindhárom idei versenyt teljesíti, a szervezők egy tízezer forintos Maratonman futócipő vásárlási utalványt adnak ajándékba.

 

Horgászat

Október 20., szombat – Székesfehérvár

A palotavárosi Felső-tónál 7000 forint nevezés ellenében lehet indulni a versenyen, amelynek maximális létszáma ötven fő.

 

Futás

Október 20., szombat – Várpalota

Félmaratoni futóverseny, kiegészülve 5 és 10 kilométeres rövid távokkal. Rajt előbbinél 9.15-kor, utóbbinál és a félmaratoninál 10 órakor. Az útvonal közúton, végig rendőrségi biztosítással halad.

 

Túrázás

Október 20., szombat – Tés

Kevéssé látogatott erdőkben vagy gondozott földek, tisztások mentén halad az útvonal. A Gaja patak szurdokvölgye a Római fürdővel, illetve a tíz kilométer hosszú tési fennsík, a Bakony legnagyobb víznyelőbarlangjaival és zsombolyaival csodás élményt biztosít. Nem mellékesen a 15, 30 vagy 50 kilométer függvényében az útvonal érinti a Széchenyi Zsigmond és a Csengő-hegyi kilátót, a Siska-forrást, a Csengő-Bongó tanösvényt, a tési szélmalmot, illetve a misztikus Hamuházat. Start a tési Szabadság tér 1. alatt található polgármesteri hivataltól.

 

Futás

Október 20., szombat – Boldogkőváralja

Terep maratoni verseny, amely három várat köt össze a zempléni erdőkben. A Panoráma Trail meghatározó állomása a boldogkői, a regéci és a füzéri vár, szintkülönbség 1500 méter a hozzávetőlegesen 45 kilométeres távon, amelyet egyéniben vagy három fős váltóban lehet teljesíteni.

 

Futás

Október 20., szombat – Tököl

Harmadik alkalommal rendezik meg ezt a speciális futóversenyt, amelynek célja az emlékezés és tiszteletadás az 1956-os forradalom neves és névtelen hőseire, valamint a települések, futóközösségek és baráti társaságok összehozása és megismerése. Ezúttal nemcsak csapatok indulhatnak, hanem egyéni és családi futás is lehetséges. Rajt a helyi általános iskolánál.

 

Kenuzás, túrázás

Október 20–21., szombat–vasárnap – Poroszló

A Tisza-tó őszi, rejtett arcának felfedezése Poroszlótól, a Delfin büfétől indul 10.30-tól. Pár órás vízi barangolást követően 40 kilométeres szárazföldi úton (kisbusszal, autóval) át a hortobágyi halastavakhoz, ahonnan kisvasúttal (1400 forint) a darvak alkonyati szállására, a nemzeti park védett nádasaiba vezet a túra. Sötétedés után indulás vissza a kisvonat állomásához, majd Poroszlóra a szállásra. Másnap reggel könnyebb evezéssel zárul a program.

 

Futás

Október 21., vasárnap – Mátrafüred

Bárki próbára teheti képességeit a három táv egyikén. A legrövidebb távon, vagyis a 13 kilométeren legfeljebb ötvenen indulhatnak, a szintidőt három óra alatt kell teljesíteni, 595 méteres szintemelkedés leküzdésével. Legfeljebb 225-en rajtolhatnak a 19 és a 28 kilométeres versenyen, előbbinél már 750, utóbbinál pedig 1200 méter a szintemelkedés.

 

Futás

Október 21., vasárnap – Balatonakali

Szüreti futófesztivál a helyi strandon, 5, 10 és 21 kilométeren, de előbbinél lehet indulni görkorcsolyával, rollerrel és nordic-walking stílusban is.

 

Futás

Október 21., vasárnap – Miskolc

Rajt és a cél a népkerti sportcsarnok előtt a 17. Barátság Maratonon. Számos versenyszám közül a gyermekfutamon (600 méter és 1.8 km), az 5.27 kilométeren, a kismaratonin (10.5 km), a félmaratonin és a maratonin is egyéniben lehet indulni, de a félmaratonin azért négytagú váltókban is rendeznek versenyszámot.

 

Túrázás

Október 23., kedd – Szomor

Az előző esztendők kedvező visszajelzésein felbuzdulva az idén is megrendezik a 23 kilométeres résztávot. A Zsámbékra menetrend szerinti busszal érkezőknek a Szent István tértől a sárga sáv jelzést kell követniük a Matyi kultúrbisztróig.

 

Túrázás

Október 27., szombat – Kosd

Tetszőleges rajthely és rajtidő, a lényeg, hogy 10 és 14 óra között a Cserhát legmagasabb csúcsán, a Naszály-hegyen lesz a cél, a geodéziai merőtorony mellett. Akik 10 és 14 óra között fellátogatnak a csúcsra enni és innivalót, illetve oklevelet és kitűzőt kapnak.

 

Túrázás, futás

Október 27., szombat – Budapest

A csillaghegyi általános iskolától reggel 8 órakor rajtol a futóverseny a félmaratonira, amelye az első 750 nevezést fogadják el a szervezők, illetve 31 km-en az első 250-et. A túrázók (10.1, 21.4 vagy 32.7 km) 8.15-től folyamatosan indulhatnak, de legkésőbb 16 óráig célba kell érkezniük.

 

Kerékpározás

Október 27., szombat – Patacs

Elő a kerékpárral! 105/65 – A kerékpáros túra aszfalton – betonúton, valamint kerékpárúton – halad végig. A rajt és a cél Pécs-Patacsnál, a Csülök bárnál van, a 105.6 kilométeres táv hét óra alatt, a rövidebb, 65.6 kilométeres táv pedig csaknem négy és fél óra alatt teljesíthető.

 

Túrázás

Október 27., szombat – Söjtör

Idén már a 25. Deák Ferenc emléktúrát rendezik meg, ennek apropóján valamennyi induló fa emlékérmet kap ajándékéba. A túra során 20, 30, 40, 55 és 70 kilométeres távok között lehet választani, de rajt minden esetben a Deák Ferenc emlékháztól 300 méterre.

 

Túrázás

Október 27., szombat – Pilisszántó

A rendezvényen a szervezők minimális hideg ételt és italt, édességet, a célban pedig meleg ételt biztosítanak. A túra teljesítését (10, 15, 21, 30, 42 vagy 50 km) akkor fogadják el, ha a résztvevő a túrát a kijelölt szintidőn belül igazoltan végigjárta, beleértve a kijelölt kötelező útszakaszt is. Rajt reggel 7 és 10 óra között A teljesítménytúra után saját derékaljjal és hálózsákkal rendelkezők a célban a pilisszántói Kék házban megszállhatnak.

 

Réteges öltözködéssel kellemessé tehetjük őszi tűránkat

 

Horgászat

Október 27., szombat – Dunavarsány

Nagyszabású verseny szuperkupa néven, amelyen ponty, amur, kárász és keszeg az értékelhető fogások. Legfeljebb 84-en indulhatnak, s szeptember végén már 59-nél tartott a nevezők listája.

 

Futás

Október 27., szombat – Mátrafüred

Android futás – A jelentős megméretés célja Gyöngyös, a verseny távja 7.5 kilométer, a szintemelkedés 250 méter, a lejtés pedig 354 méter. Az útvonal a Rákóczi turistaút mentén halad, a versenyt minden időjárási körülmények között megrendezik.

 

Túrázás, kerékpározás

Október 27–28., szombat–vasárnap – Pécs

Nagyszabású gyalog- vagy kerékpártúra a Mecsekben. A Simics Tamás emléktúra keretében 6, 11, 17, 25, 40, 65 és 105 kilométeres távok között lehet választani, nevezési díjak 1000 és 1600 forint között változik, de a szervezők igénylik a regisztrációt.

 

Túrázás

Október 28., vasárnap – Budapest

Csillebérci tekergés 5, 11.5 és 21 kilométeren. Rajt reggel 7 órától a csillebérci KFKI parkolójából, cél ugyanitt. A helyszín tömegközlekedéssel a Széll Kálmán térről induló 21-es autóbusszal is lehetséges a végállomásig.

 

Futás

Október 28., vasárnap – Miskolc

Jótékonysági futás a miskolci repülőtéren mellkas kompressziós és ultrahang gép beszerzésére. A Fuss, hogy mások is túlélhessék elnevezésű családi nap 9 órakor sétával indul 200 méteres borított felületen. Fél órával később a 3 és 5 kilométeres távon indulók állnak rajthoz, majd 10.30 órától a 12 km-es táv következik. Utóbbin csak 14 éven felüliek indulhatnak.

 

Túrázás

Október 28., vasárnap – Drégelypalánk

Várak a Börzsönyben elnevezésű túra 15 vagy 25 kilométer teljesítésével. Rajt mindkét esetben Drégelypalánk, de az útvonal érinti Drégelyvárat és Cseh-várat.

 

Horgászat

Október 28., vasárnap – Kajászó

Megszokott horgászverseny, 7000 forint nevezési díjellenében 9 és 15 óra között. Külön díjazásban részesül a legnagyobb hal kifogója.

 

Futás

Október 28., vasárnap – Fenyőfő

Bakony teteje félmaratoni – A verseny Fenyőfőről indul, a futók a piros sáv jelzésen hódítják meg a Bakony tetejét, a Kőris-hegyet, majd lefelé a Bécsi-árok melletti gerincen, valamint a zöld sáv jelzésen – a Bakony északi gerincein hullámozva – térnek vissza Fenyőfőre.

 

Túrázás

Október 28., vasárnap – Pilisborosjenő

A túra résztvevői felmásznak a Nagy-Kevélyre a panorámáért, majd felkeresik az Egri vár makettjét. A túra útvonalán elhelyezett táblákon Gárdonyi Géza, Az Egri csillagok című regénye néhány szereplőjének neve olvasható, ezeket kell összegyűjteni és a célban párosítani a színészek nevével, akik a filmben játszották.

 

Futás

Október 28., vasárnap – Ljubljana, Szlovénia

Idén már a 28. maratoni versenyt rendezik a szlovén fővárosban. Rajt 10.30 órakor, miként a félmaratonira nevezőknek is. Utóbbira kerekesszékesek is nevezhetnek, nekik öt perccel korábban dördül a startpisztoly. Gyermekeknek 200 méteres sprinttávot is rendeznek, rajt 11 órakor. Legkorábban (8.30-kor) a 10 kilométeren rajtolók indulnak.

 

Túrázás

Október 31., szerda – Budapest

A fővárosi Roheim-villától induló túra mindössze 18 kilométer, a nevezés is csupán 1000 forint, szóval érdemes egy kis városi testmozgáson részt venni. Az útvonalon látható egyebek mellett az Oktogon, a Parlament és a Regnum Marianum tempolma.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik