A nordic walking olcsó és hatékony

Vágólapra másolva!
2018.10.12. 12:13
Egészséges, stresszoldó, segíti a fogyást és pénztárca kímélő – címszavakban mindez jellemző a sportágra, amelyhez csupán két bot szükséges, illetve némi elszántság.

Ha létezik olyan szabadtéren végzett mozgás, amelyre igazán nehéz nemet mondania annak, aki tényleg mozogni akar, az a nordic walking. A sportok többsége jelentősebb erőbefektetést igényel, viszont a nordic walking valóban könnyed startot jelent azoknak, akik szeretnének elkezdeni mozogni. Idősebbeknek, súlyfelesleggel küzdőknek egyaránt ideális, hogy mozgásba lendüljenek, a látszat pedig jó értelemben csal, mert sokkal inkább megdolgoztat, mint azt elsőre gondolnánk.

Történelmi háttér
A sportág Finnországból indult világhódító útjára, a sífutók találták ki, mint a felkészülési időszak legjobb nyári mozgásformáinak egyikét. Kezdetben az északi országban a feledékenyek sportjának csúfolták, utalva arra, hogy otthon felejtették a sífutáshoz szükséges léceket, ma viszont már senki sem kérdőjelezi meg létjogosultságát.


Mit is látunk? Két bot segítségével sétál a nordic walkingos – ennél egyszerűbb nincs is. Csakhogy eközben a sífutás mozdulatait veszi át, és nagyon jó hatást fejt ki a szervezetre, növeli az aerob teljesítményt, a vitálkapacitást és az oxigénfelvevő-képességet, azaz javítja a szervek működését, ráadásul az anyagcserére is pozitívan hat, rugalmasabbá teszi az ízületeket, szalagokat. Nem mellesleg javítja a mozgáskoordinációt, így segít megelőzni a csontritkulás talaján kialakuló csonttöréseket. A sérüléseket követő rehabilitáció remek eszköze lehet, mivel az izomzat 90 százalékát egyenletesen átmozgatja.

Mint ahogyan egyetlen mozgásformának, a nordic walking mentális hatását sem szabad alábecsülni, stresszoldó és javítja a közérzetet. Bár édességgel is lehet endorfint felszabadítani, nordic walkinggal egészségesebb növelni az örömérzetet.

Minden túlsúllyal küzdő ember álma, ugyanis az alacsony intenzitású mozgás főleg a zsírokból használ energiát. Pozitív hatása, hogy a botok használatával önkéntelen javul a testtartás, amelyet igencsak elront a sok monitor előtt vagy egyszerűen más munka miatt ülve töltött óra.

Már csak azért is nehéz nemet mondani a nordic walkingra, mert alig kell költeni rá, valójában egyetlen dolog nélkülözhetetlen hozzá: a bot.

Ez karbon-üvegszálas, a speciális markolatnak köszönhetően pedig nem is lehet rosszul használni, azaz nem kell attól félni, hogy rosszul tartjuk, mivel ösztönösen csak jól lehet használni. Néhány ezer forintért kaphatunk megfelelő minőségű nordic walking-botot, ugyanakkor lényeges, hogy a lábat stabilan tartó cipőt, például futócipőt használjunk. Manapság már bármelyik sportszerkereskedésben lehet kimondottan a nordic walkingra gyártott cipőt vásárolni.

Összegezve – érvek a nordic walking mellett
1. segíti a fogyást
2. javítja a kondíciót és az állóképességet
3. stresszoldó
4. olcsó

(Cikkünk forrásaként használtuk a Webbeteg vonatkozó összefoglalóját.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik