Százhatvan kilométer tizenöt óra alatt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 21:00
Alig több mint tizenöt óra alatt teljesítette az olasz Enrico Maggiola a Szekszárd–Baja–Szekszárd távot, így 160 kilométeren ő nyerte meg a Korinthosz ultrafutóversenyt. A hölgyek leghosszabb távján Máténé Varjú Edit győzött.

Beszámoltunk már az idén a 160 kilométeres távval is csábító Korinthoszról, amely egyúttal a Spartathlonra is kvalifikál, s a névválasztás sem véletlen, mivel a 81 kilométeres Baja–Szekszárd útvonal hossza megegyezik a görögországi viadal első, Athéntól Korinthoszig tartó szakaszáéval, illetve az ingerszegény környezet és a forróság is hasonló. Persze lehetett 40 és 80 kilométerre is nevezni, de a nagy durranás a 160 kilométer volt, amelyet a 77 nevezőből 51 ultrafutó tudott teljesíteni.

A leggyorsabbnak az olasz Enrico Maggiola bizonyult, aki 15:06:37 óra alatt futotta le a távot, több mint háromnegyed órával megelőzve a másodikként befutó, egyben legjobb magyarként célba érő Gálik Ervint, aki Maggiola mellett egyedüliként tudta 16 órán belül teljesíteni a viadalt. A nőknél az abszolút verseny hatodikja, Máténé Varjú Edit volt a leggyorsabb.

80 kilométeren Simonyi Balázs, illetve Maráz Zsuzsanna, míg 40 kilométeren Nagy Péter, valamint Csábi Bettina volt a leggyorsabb.

KORINTHOSZ

Szekszárd–Baja–Szekszárd (160 km). Férfiak: 1. Enrico Maggiola 15:06:37, 2. Gálik Ervin 15:53:54, 3. Gyöngyösi János 16:17:47. Nők: 1. Máténé Varjú Edit 18:16:03, 2. Barna Anikó 20:14:35, 3. Ihász Veronika 20:43:03


 

Legfrissebb hírek

„Ha fáj, akkor fussál egy kicsit gyorsabban” – Csillag Eszter ultrafutó mantrája az utolsó méterekre

Atlétika
2024.07.16. 15:18

Elképesztő teljesítmény! Magyar ember nyerte meg a világ egyik legkeményebb futóversenyét a Himalájában

Egyéb egyéni
2024.06.23. 12:21

Csupasport: Aleksandr Sorokin üzent a balatonfüredi vb résztvevőinek

Csupasport
2024.05.28. 18:00

Csupasport: remek évük volt tavaly, díjazták a magyar ultrafutókat

Csupasport
2024.01.30. 23:43

Rekorddöntés, dilemma, nagy célok – ilyen lehet Garai Ágnes Szonja 2024-es éve

Csupasport
2024.01.12. 15:10

A brit Forrest Gump templomokban és sátorban aludt, így szelte át Amerikát

Csupasport
2023.12.07. 10:24

177 csúcs 8 nap alatt: ez volt Kilian Jornet egyik legnehezebb kihívása

Csupasport
2023.10.16. 10:06

Nem érte el a célját a Spartathlonon, de így is boldog Mihalik Norbert

Csupasport
2023.10.10. 19:04
Ezek is érdekelhetik