Nem sikerült Mányokinak

Vágólapra másolva!
2018.08.04. 17:13
null
Szombat hajnalban indult neki Mányoki Attila, hogy átússza az Északi-szorost, de nem sokkal a cél előtt abba kellett hagynia a kísérletet.

Augusztus 2. és 8. között kapta meg a lehetőséget Mányoki Attila, hogy megpróbálja átúszni az Írország és Skócia között húzódó Északi-csatornát, az egyetlen és utolsó tengerszorost, amely hiányzik még neki az Ocean's Seven-sorozatból.

Augusztus 4-én hajnal három óra körül indult el a zalaegerszegi extrém sportoló, hogy leküzdje a 32 kilométeres távot, de az online is követhető GPS-jel szerint nem sokkal a cél előtt fel kellett adnia és vissza kellett fordulnia.

Helyszíni beszámolók szerint a végére nagyon lassan haladt, amit medúzacsípések és gyomorproblémák okozhattak, így a kísérőhajó harminc kilométernyi úszás után felvette őt a fedélzetére, és visszatértek Írországba, ahol Mányoki regenerálódik.

Az Északi-csatorna számára az utolsó az elitsorozatban, de a jelek szerint a legkeményebb dió is, 2016-ban ugyanis már volt egy sikertelen kísérlete. Mindenesetre ismerve Mányoki kitartását, biztos, hogy a legközelebbi lehetséges alkalommal újra fog próbálkozni.

Legfrissebb hírek

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Csupasport
2025.05.03. 14:44

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Csupasport
2025.04.17. 17:18

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43

Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Csupasport
2025.03.08. 23:42

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2025.02.28. 18:39

Őrült via ferrata – felfelé gyalog, lefelé bringával

Csupasport
2023.10.24. 21:25

Mányoki Attila figyelemfelhívása – mennyien tudnak ötszáz métert leúszni?

Csupasport
2023.07.01. 17:19

A hegyikerékpározás új dimenziója: extrém bringatúra egy keréken

Csupasport
2023.04.10. 16:39
Ezek is érdekelhetik