Fontosabb események a 34. héten

Vágólapra másolva!
2018.08.20. 09:08
A kerékpározás szerelmesei egész hetes edzőtáborban vehetnek részt Pákozdon, de országúti versenyen is indulhatnak Bakonynánán, míg úszóknak családi napot rendeznek a Lupa-tónál.

Kerékpározás

Augusztus 20–24., hétfő–péntek – Pákozd

Az újabb mountainbike-edzőtábort jól bevált helyszínen, Pákozdon, az Ingókő Vendégház közelében rendezik meg a Velencei-hegységben. Szakképzett edzők, Ángyán Mona, Dancsuly Dávid és Soós Tamás Gábor délelőttönként állóképességi és erőnléti, míg délutánonként technikai edzéseket tart már hatéves gyerekeknek is. Az edzőtábor költsége 48 000 forint, amely szállást és teljes ellátást tartalmaz.

 

Ötnapos tábor kicsiknek és nagyoknak egyaránt, szakképzett edzőkkel

 

Futás

Augusztus 25., szombat – Kecskemét

Az idei Fuss egy napot!-versenysorozat harmadik futama. Nevezni a helyszínen, a Vízmű-domb melletti versenyközpontban lehet 9 órától, a belépés a területre 100 forint ellenében. Ennél a versenynél nem távok, hanem időintervallumok közül választhatnak a versenyzők, de valamennyien 10 órakor rajtolnak, lehet hatórás futásra vállalkozni, illetve lehetőség nyílik egy-, kettő- és négyórás idők teljesítésére. Utóbbiak 10 óra után óránként is rajtolnak. A Fuss egy napot!-versenysorozat további időpontja november 3.

 

Tájékozódási futás

Augusztus 25., szombat – Szekszárd

A szervezők a városban ellenőrző pontokat jelöltek ki, amelyeket a versenyzők a rajt pillanatában kapott térképek alapján ismernek meg. Bármilyen elektronikus eszköz használata engedélyezett. A kijelölt pontokat (6 vagy 12) tetszés szerinti sorrendben lehet megközelíteni, de a sikeres megtalálást chipes időmérő eszközzel ellenőrzik. Az érintett ellenőrző pontok egy része frissítőpont is, ettől függetlenül egyéb folyadékot ajánlatos magukkal vinniük a versenyzőknek. A célban zsíros kenyérrel és frissítőkkel várnak.

 

Futás

Augusztus 25., szombat – Budapest

A rákosszentmihályi Asia Center körül kijelölt két kilométer hosszú, kis részben aszfaltos, nagy részben természetes, füves körpályán rendezik a futóversenyt, amelynek több betétszáma is lesz. Reggel 9 és 10 óra között a kutyások futhatnak, majd 10 és 12 óra között versenyszerű edzésen lehet mozogni, a nap fő száma, az egyórás futóversenyt dél és 13 óra között rendezik meg.

 

Futás

Augusztus 25., szombat – Budapest

Közeleg a szeptember 9-én sorra kerülő 33. Budapest Félmaratoni, amelyre lehetőség nyílik közösségi futással is felkészülni. Sőt a BSI Csepel futónagyköveti csoportban már a második ilyen eseményt rendezik meg a Kis-Duna-parton. Rajt 9 órakor a csepeli Papírgyár ingyenes parkolójából, de a tervezett 17-18 kilométeres táv alatt is lehet csatlakozni, illetve bármikor kiállni. A terep döngölt zúzott kő, illetve döngölt kavicsos föld-aszfalt vegyesen.

 

Futás

Augusztus 25., szombat – Mindszentkálla

Ez már az 5. 3Vulkán Kalandfutás, amelyen a leghosszabb táv a félmaratoni. Változatos terepviszonyokon, látványos dombokon és völgyeken, döntően erdei és mezei szekérutakon kerüli meg az útvonalvezetés a Kopasz-hegyet, a Hegyesdet, valamint a Hajagost és a Csobáncot. Választható a 15 kilométeres táv is, amely azonban aszfalton vezet a Káli-medence falvai között, aztán lesz még 11 és 5.5 kilométeres versenyszám is. Aki a 11 kilométert választja, nordic walkinggal is teljesítheti az utat. Valamennyi szám egységes rajtja 11.30-kor lesz.

 

Úszás

Augusztus 26., vasárnap – Budakalász

Családi nap a Lupa-tónál, rövid- és hosszútávú úszóverseny, értékes nyereményekkel. Aki nem regisztrált online, megteheti a helyszínen 9 és 10 óra között, három különböző eseményre. Az öbölátúszó családi verseny nagyjából 200 méteres táv, s a családtagok oda-vissza, együtt úszva tehetik meg. A rövid táv (férfi, női és különböző korcsoportok, junior, felnőtt, senior) úgy 800, míg hosszú táv 1600 méter. Nevezés családi kategóriában 2999 forint/család, míg egyéniben 1999 forint, de mindkét esetben a nevezési díj tartalmazza a strandbelépőt a Lupa Öbölbe.

 

Futás, kerékpározás

Augusztus 26., vasárnap – Ballószög

A Nyakvágó félmaratonit már nyolcadik éve rendezik meg az Alföldön. A futók 3, 7, 14 és 22.5 kilométer közül választhatnak, de utóbbira kerékpárral is lehet nevezni. A versenyen külön pontgyűjtőviadalt is szerveznek a csapatban indulóknak, a csapattagok egyéni távteljesítéseit összeadják, s a legtöbb kilométert teljesítő csapat nyer. Összesítésnél a futás során megtett kilométereket egyszeres szorzóval, míg kerékpározásnál 0.5-es szorzóval veszik figyelembe.

 

Kerékpározás

Augusztus 26., vasárnap – Bakonynána

Az úgynevezett Gaja Tour országúti kerékpáros teljesítménytúrát már harmadszor rendezik meg Bakonynánán, s négy megyét, Fejért, Győr-Moson-Sopront, Komárom-Esztergomot és Veszprémet érinti. Négy táv (30, 70, 100 és 170 km) közül a legrövidebb kellemes kikapcsolódást kínál a családosoknak, időmérés nincs, csak szintidő. A résztvevők kerékpározás közben megcsodálhatják a tájat, a hangulatos bakonyi településeket, sőt a hosszabb távot választók érintik Csesznek várát is.

 

Az országúti kerékpározás közben a táj szépségére sem árt figyelni, különösen a Bakonyban

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik