TdH: bejárni minden kilométert

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2018.05.13. 15:23
A nyár egyik legjelentősebb hazai sporteseménye lesz az idei Tour de Hongrie, amelyen soha nem látott erősségű mezőny áll rajthoz. A cél a további fejlődés, hogy hamarosan kiemelt kategóriába kerüljön a verseny.

Maga a Tour de Hongrie egy vérprofi kerékpárverseny – az utóbbi években egyre profibb –, maga a viadal viszont komoly turisztikai látványosság, nem mellesleg remek népszerűsítése a bringázásnak.

A szervezők jelenleg éppen az útvonal letisztultabb változatát készítik el, pontosan végigmérik a szakaszokat, amely során Siófoktól Budapestig bejárják a mintegy 800 kilométeres versenytávot.

„Három pro kontinentális csapat is részt vesz a viadalon, erre még nem volt példa Magyarországon – mondta Eisenkrammer Károly főszervező. – Itt lesz a lengyel CCC istálló, amely tavaly indult a Giro d’Italián, valamint az olasz Androni is, ők pedig az idei Girón versenyeznek. Összesen tizenkilenc istálló áll rajthoz, köztük két magyar profi csapat, illetve a magyar, a szerb és a román válogatott is.”

Az útvonal és a résztvevő csapat névsora mellett az is biztos, hogy a Magyar Televízió minden nap két, két és fél órát közvetít a versenyről. Technikailag rendkívül bonyolult egy kerékpárverseny közvetítése, például a mezőny fölött megy egy helikopter, felette egy repülő, s onnan továbbítják a műholdaknak az adást.

Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk az ASO nevű céggel, amely a Tour de France-t is szervezi, ők pedig segítenének a népszerűsítésben, s minden olyan, a viadallal kapcsolatos dolgokban, amelyekben jóval nagyobb a tapasztalatuk” – tette hozzá Eisenkrammer Károly.

A TdH idén már 2.1-es kategóriájú verseny lesz, növekszik a pénzdíj, a csapatok létszáma, a kísérő karaván nagysága, meg van szabva, hogy milyen szállodában kell elhelyezni a résztvevőket, szóval közelít a nagy viadalok felé a magyar kör. A második esztendőben járó ötéves terv (erre az időszakra jutott állami támogatás is) része, hogy kiemelt kategóriás verseny lesz a Tour de Hongrie.

Ami azért is fontos, mert egy-egy nagy körverseny legalább annyira kerékpáros viadal, mint amennyire turisztikai látványosság, ami az amatőr bringások számára is sok lehetőséget hordoz magában.

Nem véletlen, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség is kiemelten támogatja a versenyt, sőt az útvonalat is úgy alakították ki a szervezők, hogy látványos helyeket, turisztikailag fontos célpontokat érintsen.

 

TOUR DE HONGRIE 2018


Időpont: augusztus 14–19.

Prológ: Siófok


  1. szakasz: Balatonalmádi–Keszthely

  2. szakasz: Velence–Székesfehérvár

  3. szakasz: Cegléd–Hajdúszoboszló

  4. szakasz: Karcag–Miskolc

  5. szakasz: Budapest–Budapest

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik