Szlovák paradicsom-teszt

Negyvenötezer forint. Nagyjából ennyibe kerül fejenként egy szervezett, háromnapos buszos út a Budapestről 300 kilométerre levő Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkba, az ár az utazási és szállásköltség mellett a reggelit és a profi túravezetést is tartalmazza. A kirándulást természetesen saját magunk is megtervezhetjük, de ha már útnak indulunk, érdemes legalább egy hosszú hétvégét szánni a környék felfedezésére.

Egyik olvasónk, Tikk Gabriella nemrég három napot töltött a szurdokjairól híres nemzeti parkban, az alábbiakban az ő szerkesztett beszámolóját tesszük közzé.

„Első nap egy nagyjából 13 kilométeres túrát tettünk a térség egyik leglátogatottabb helyén, a Suchá Belá-szurdokban. Eleinte egy patakmederben mentünk előre, ahol köveken átlépdelve próbáltuk megtalálni a kevésbé csúszós és vizes pontokat.

Később számos doronglétra, vaslétra, sziklatálca, vashíd segítette a haladást. Én a fából készült doronglétrákon lépdelést találtam a legnagyobb kihívásnak, mert nem mindenhol volt mellette kapaszkodólánc vagy sziklafal, ráadásul néhol hiányzott vagy mozgott a fa, így jóval nagyobbakat kellett lépni.

Szerencsére száraz időnk volt, különben a doronglétrák még csúsztak is volna. A jó mozgáskoordináció és egyensúlyérzék elengedhetetlen, de a vízesések, a tiszta patak, a vadregényes táj látványáért megérte szenvedni. Friss forrásvízvételi lehetőségünk is volt útközben, ahol feltölthettük ürülő palackjainkat. A túra végére több mint 900 méter magasba jutottunk, ahol egy lankásabb úton haladtunk tovább egészen a Menedékkő turistaközponthoz. Innen a Magas-Tátra látványától búcsúzva egy óra lefelé gyaloglással visszaértünk a kiindulási pontunkra.

A második napra jutott a Hernád-áttörés, ami talán a leghíresebb túraútvonal a Szlovák Paradicsomban. A Hernád folyó mentén haladtunk, sok helyen a szikla falába erősített tálcákon egyensúlyozva. Az út során többször keltünk át a folyó feletti, kissé imbolygó függőhidakon. Az első híd volt a leghosszabb, amire biztonsági okokból egyszerre csak öt ember mehetett fel. Ez egyértelműen ki volt írva és mindenki be is tartotta. Nem gondolom, hogy a híd gyenge szerkezete miatt lett volna a megszorítás, inkább azért, mert a hossza miatt ez tudott a leginkább belengeni. A kirándulás során egyedül itt ért negatív élmény.

Épp az egyik sziklafalnál haladtam a fémtálcákon már egy ideje, mikor hárman is jöttek velem szembe. Fogalmam sem volt, mennyi tálca van még előttem, mert pont egy kanyarban voltam, de azt tudtam, hogy mögöttem sok, és a túracsoport jó néhány tagja is már ezeken a tálcákon lépdel. Tehát vissza nem fordulhattam, maradt az előre. Alapvetően biztonságban éreztem magam ezeken a tálcákon, nyugodtan kezdtem el rajtuk a táskámban kotorni a fényképezőgép után, hogy megörökítsek egy-egy pillanatot, de mikor megláttam, hogy jönnek velem szemben, nem éreztem ezt a biztonságot.

Próbáltam jelezni nekik, hogy forduljanak vissza, mert veszélyes többméteres szakadék felett egy harminc centiméter széles tálcán elhaladni egymás mellett, ráadásul sokan jöttek még mögöttem is, de sikertelen voltam. Ketten gyakorlatilag átmásztak rajtunk, egyikőjük fordult csak vissza. A napi túra végéhez közeledve még a hétvége legkeményebb emelkedője várt ránk, ami a Tamásfalvi kilátóhoz vezetett. A látvány minden kimerültséget feledtetett. A Magas-Tátrára nyíló csodás panorámában egy hatalmas szikla szélén, lábat lógatva gyönyörködtünk, majd a lefelé tartó egyórás úttal könnyedén visszaértünk a kiindulóponthoz.

Harmadik nap egy kevésbé látogatott, de cseppet sem izgalmaktól mentes útvonal következett, a Piecky-szurdok. Ismét egy patak medrében haladva kezdtük utunkat, majd jöttek a várt izgalmakat ígérő létrák. Hatalmas létrákon, köztük doronglétrákon másztunk, viszont itt volt lehetőség néha megfutamodni a próbatétel elől, és mellette haladni. A létrákon felérve egy hatalmas zöld mezőre értünk, ahonnan pazar kilátás nyílt a Magas-Tátra havas csúcsaira. A kirándulást Pila település kis vendéglőjében zártuk. Elfogyasztottunk egy késői ebédet, majd indultunk haza...”