Rekordra hajt a serpa, övé a tavasz első nyolcezrese

Vágólapra másolva!
2018.05.01. 15:41
Április 29-én felért a Lhoce csúcsára Mingma Gyalje serpa és csapata, ezzel ők mászták meg az első nyolcezrest a 2018-as tavaszi szezonban.

„A Lhoce csúcsán állunk” – jelentkezett be Mingma G serpa április 29-én, helyi idő szerint 11.30-kor a 8516 méter magas Lhoce csúcsáról, ahova három másik serpa társaságában két kínai mászót kísértek fel, ezzel övék lett a tavaszi himalájai szezon első sikeres nyolcezres csúcsmászása.

AZ ÚT NAGY RÉSZÉT MESTERSÉGES OXIGÉN HASZNÁLATA NÉLKÜL TETTÉK MEG, ÉS A FIX KÖTELEK KIÉPÍTÉSÉVEL EGYBEN MEG IS NYITOTTÁK AZ UTAT A TÖBBI MÁSZÓ ELŐTT.

A beszámolók szerint idén még nyolc másik csapat, összesen 88 alpinista tervezi, hogy felmászik a hegy legmagasabb pontjára.

Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt is Mingma Gyalje nyitotta meg a tavaszi szezont, amikor május 4-én felért a Dhaulagiri 8167 méteres csúcsára. A 31 éves himalájai vezető 2017-ben egyébként hat nyolcezres csúcsra is feljutott.

Idén sem tervezi, hogy visszavesz a tempóból, pár nap múlva a szomszédos Mount Everestre, a Föld legmagasabb hegyére indul egy másik csapattal, amelyre sokáig közös útvonal vezet a Lhocéval.

Jelenleg tíz van meg neki, hiányzik a Broad Peak (8051 méter, tavaly ugyan fent volt, de vitatott, hogy elkérte-e a legmagasabb pontot, ezért inkább visszamegy), Sisapangma (8027 méter), a Gasherbrum II (8035 méter) és a Mount Everest (8850 méter), amelyen oxigénpalackkal egyébként már ötször járt.

A most megmászott Lhoce csúcsán egyébként már két magyar hegymászó is állt, Erőss Zsolt és Gál László 2011-ben, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciós-sorozat állomásaként, és külön bravúr, hogy az azóta elhunyt Erőss már műlábbal jutott fel a legmagasabb pontra.

CÉLJA, HOGY AZ ELSŐ SERPA LEGYEN, AKI MIND A TIZENNÉGY NYOLCEZREST PÓTLÓLAGOS OXIGÉN NÉLKÜL ELÉRI.

 

 

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15
Ezek is érdekelhetik