csupasport bannerhátsófüves banner

Holmes, Anderson: nagy harc!

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 08:56
null
Sokak szemében mindenki hős, aki teljesíti a maratoni futás távját, de a hősök között is vannak ismertebbek: most a hölgyek közül gyűjtöttünk össze néhány celebet, akik lefutották a 42.195 kilométert.

 

Katie Holmes öt és fél órán belül ért célba

Katie Holmes, a most 39 esztendős színésznő – Tom Cruise korábbi felesége – még 2007-ben teljesítette a New York-i maratonit, a táv lefutásához 5:29:58 órára volt szüksége, írta a ranker.com. Ami azt is jelenti, hogy jó tíz perccel megelőzte Pamela Andersont: a Baywatch-sorozatból (is) ismert színésznő 2013-ben 5:41:03 óra alatt teljesítette a távot. (És nem, nem piros fürdőruhában…) Igaz, Anderson eredménye értékesebb, mivel ő 43, míg Holmes 28 évesen teljesítette a maratonit.

Pamela Anderson: remek formában

Mindkét színésznőt lepipálta azonban az amerikaiak népszerű tévés műsorvezetője, Oprah Winfrey, aki 40 évesen győzte le a kultikus távot, amihez 4:29:20 órára volt szüksége. És még itt sincs megállás, hiszen a korábbi szépségkirálynő, Alaszka első női kormányzója, Sarah Palin 2005-ben, 41 évesen futotta le a maratonit, amihez 3:59:36 órára volt szüksége.

A New York-i maratonit több magyar híresség is teljesítette már, például a szupermodell Mihalik Enikő tavaly 4:24 óra alatt ért célba, míg 2013-ban a Kossuth-díjas opera-énekesnőnek, Miklósa Erikának 4:28:26 óra kellett a táv legyűréséhez.

 

 

Legfrissebb hírek

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben

Csupasport
2025.09.03. 11:27

Két balatoni SUP-ozás között beesett a Szavanna Trail rajtjára – meg is nyerte

Csupasport
2025.08.30. 18:48

Az aranyéremért ment, el is hozta a hazai pályán rendezett versenyről 

Csupasport
2025.08.29. 16:41

Száztizenöt ország futói a Wizz Air Budapest Félmaraton rajtjánál

Egyéb egyéni
2025.08.29. 08:54
Ezek is érdekelhetik