csupasport bannerhátsófüves banner

Az idén is kétnapos lesz a Felvidéki Vágta

MTI  MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.03. 14:04
Idén is kétnapos lesz és számos kísérőrendezvénnyel bővül a Felvidéki Vágta, a Nemzeti Vágta szlovákiai előfutama, amelyet már negyedszer rendeznek meg – közölték a rendezvény szervezői dunaszerdahelyi sajtótájékoztatójukon csütörtökön.



A Felvidéki Vágtára 12 település nevezhet lovast, közülük több már ismert, de a névsor még nem végleges, a nevezéseket május végéig várják. A jelentkezés részletes feltételei a www.felvidekivagta.sk címen érhetőek el.



A Felvidéki Vágtáról annak első három helyezettje és alanyi jogon a vendéglátó Dunaszerdahely lovasa jut tovább a budapesti Nemzeti Vágtára.


A Felvidéki Vágtán a tavalyihoz hasonlóan Overdose munkalovasa, Osztényi Zoltán képviseli majd Dunaszerdahelyt, azt, hogy milyen lovon, az a hét végéig dől el – mondta Mikóczy Zoltán, a dunaszerdahelyi csapat vezetője. A csallóköziek célkitűzése, hogy legalább a középfutamig eljussanak.


„Fontos, hogy a Csallóköz szívében, a helyi magyarság központjában valósul meg ez a rendezvény” – mutatott rá Hájos Zoltán, vendéglátó Dunaszerdahely polgármestere a rendezvény jelentőségére.


Hangsúlyozta: a Felvidéki Vágta amellett, hogy tisztelgés őseink előtt az összetartozásról és az egészséges patriotizmusról is szól, az elmúlt éveknek pedig olyan hozadéka is van, hogy



a fiatalok közül is egyre többen kezdtek foglalkozni a lovaglással.

A Felvidéki Vágtán az előző években megszokottá vált kísérőrendezvények várják a látogatókat, köztük különböző lovas attrakciók, koncertek, íjászbemutató, kézműves vásár, gyerekprogramok és egy honfoglaláskori csatabemutató is. A zenei programok közül Bóna Erzsébet, a rendezvény főszervezője Kálmán Imre egyik legkedveltebb operettjét, a Marica grófnőt, az Alma együttes és a Thomas Anders and the Modern Talking Band koncertjeit emelte ki.

Legfrissebb hírek

Kettesfogathajtó-vb: Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
2025.08.21. 19:04

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Csupasport
2025.02.27. 16:05

Díjazták a nem olimpiai sportágak legjobbjait

Csupasport
2025.02.21. 15:31

Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 

Csupasport
2025.01.27. 15:49

Együtt, egymásért: Esztergomban összeolvadt a verseny- és a szabadidősport

Csupasport
2025.01.17. 15:49

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Csupasport
2024.12.18. 14:55
Ezek is érdekelhetik