csupasport bannerhátsófüves banner

Vigyázz, nehogy ezek miatt add fel!

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 22:58
null
Bemutatjuk a három leggyakoribb indokot, amelyek miatt az indulók úgy döntenek, hogy feladják a 100 kilométeres túrát. A jó hír, hogy valamennyire azért mindhárom problémára fel lehet készülni.

A Kinizsi Százast nem kell bemutatni, oldalunk hasábjain is több cikk született már a témában. Ezúttal azokat az indokokat vesszük sorra, amelyek a legsűrűbben vezetnek feladáshoz, és amelyekre előzetesen ajánlott felkészülnie minden indulónak.

1. A lábfej bőrének sérülései:

A problémák már 30 km környékén jelentkezhetnek, leginkább a kialakuló vízhólyagok keserítik meg a túrázó életét. A vízhólyag a hámréteg elválása az irhától, és ennek felöltődése szövetközi folyadékkal, azaz nyirokkal. Oka a fokozott mechanikus igénybevétel, és ami meggyorsítja, az a rosszul megválasztott lábbeli, zokni. Megelőzéséhez bejáratott lábbelire, és kifejezetten vízhólyag elleni zoknira van szükség. Ezt segíthetjük kenéssel. Kaphatóak kifejezetten vízhólyag elleni krémek, de házilag is csinálhatunk ilyet. A lanolin és a szilikonzsír kétharmad-egyharmad keveréke tökéletesen megfelel a célnak, ezzel túra előtt kenjük be jó alaposan a lábfejeket és a lábujjközöket.

2. Ízületek problémája:

Ennek is több oka lehet. Túlsúly, rossz lábbeli, rossz lépéstechnika. A túlsúly lehet egy túlpakolt hátizsák, ami ráadásul rossz pózba kényszeríti a testet gyaloglás közben. A rossz lábbeli általában a nem megszokott lábbelit jelenti. Ezért nincs jó válasz a „milyen cipőben menjek?” kérdésre. Aki bakancshoz szokott, annak az lesz jó, aki futócipőhöz, annak az. A rossz lépéstechnika általában a fáradtság, edzetlenség, gyakorlat hiánya, vagy a vízhólyagok miatti fájásokra vezethető vissza.

3. Kimerültség:

Ez bárkinél benne van a pakliban. Az edzetleneknél adott az ok, de aki edzett, annál is előfordulhat. A kimerültséget nagyban elősegíti a fokozott meleg, ilyenkor a szervezet elhasználja a tartalékait a hűtésre. Persze erre is lehet készülni. Léteznek olyan ruhák, amik szó szerint hűtenek, amikor dől az izzadtság, akkor is extrán párologtatják. Ha lehetőségünk van rá, használjunk ilyet. Kicsit furcsa lehet, de a hideg, esős idő is hasonló kimerültséget tud okozni. Hidegben ugyanis sokkal merevebbek az izmok, és ez extra erőlködéshez vezet.

Fontos megjegyezni, hogy a felsorolt pontokat a tapasztalat íratta össze velünk. Előfordulhat, hogy valaki mindhárom problémával küszködik útja során, mégis végigmegy, és megeshet az is, hogy teljesen más indok miatt adja fel a Kinizsit. A döntést mindenkinek magának kell meghoznia.

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik