Papírszappan készítése házilag

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.05.14. 16:05
Címkék
Mindössze néhány egyszerű eszköz kell hozzá, hogy papír alapú szappant készítsünk, amelyet aztán könnyedén magunkkal vihetünk, és igény esetén bárhol egy pillanat alatt felhasználjunk.

Nem tudom, én vagyok nagyon béna vagy általános jelenség, de bármilyen tubust viszek magammal túrázáskor a hátizsákban, száz százalék, hogy kinyílik és összekenek vele mindent. Az ilyen esetek elkerülését segíti az alábbi egyszerű, mégis nagyszerű ötlet, amelynek segítségével papír alapon vihetünk magunkkal szappant, mosogatószert vagy sampont, így biztosak lehetünk benne, hogy nem fogják összekenni hátizsákunk zsebeit.

Ahogy a videóból is látható, a papír alapú szappan elkészítése nagyon egyszerű: mindössze pár darab vízben oldódó papírlapra, egy tepsire, ecsetre, ollóra, csipeszre és természetesen a választott szappanra/samponra/mosogatószerre van szükségünk. Ha mindennel előkészültünk, csak tegyük rá a papírlapot a tepsire, az egyik oldalához öntsünk egy adag szappant/sampont/mosogatószert, és az ecsettel szép egyenletesen oszlassuk el rajta – a lap végét kis sávban hagyjuk szárazon.

A papírlapot ezt követően fordítsuk meg, és a másik oldalát is kenjük be. Figyeljünk rá, hogy gyors, határozott mozdulatokkal dolgozzunk, és ne adagoljunk túl sok vegyszert, mert akkor a papír elkezd feloldódni.

Ha készen vagyunk, óvatosan emeljük fel a papírt a tepsiről, és egy-két csipesz segítségével a szappanmentes részénél akasszuk fel száradni. Szabad levegőn, meleg időben 15 perc is elég, de annyit várjunk, amennyit szükséges. Amint a papír megszáradt, ollóval vágjuk fel tetszőleges méretű darabokra, és tegyük el egy zárható műanyag zacskóba.

A papírszappan felhasználása szintén egyszerű, csak tegyük rá egy szivacsra, öntsünk rá vizet és préseljük össze, hogy a papír teljesen feloldódjon, a szappan/sampon/mosogatószer pedig kioldódjon belőle.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián élete rengeteget változott az elmúlt évben

Egyéb egyéni
4 perce

A kitalált Hidegkuti család

Népsport
31 perce

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
33 perce

Pergel Andrej: Nem gondoltam, hogy idén bekerülök a magyar válogatottba

Kézilabda
36 perce

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
48 perce

Jégkorong: megvan a magyar válogatott 25 fős vb-kerete

Jégkorong
58 perce

Jégkorong: előtte az elődök – a sportba született Gyulai Benedek

Utánpótlássport
59 perce

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik