Birkózó-vb: Nincs okunk rá, hogy ne legyünk optimisták – Sike András

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 13:42
Amíg a szabadfogásúak és a nők Mátraházán, addig a kötöttfogásúak Tatán készülnek a jövő szombaton kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságra, melyre a magyar válogatott tagjai kifejezetten erős és népes nemzetközi mezőnyben hangolódhatnak rá.

A birkózócsarnok ajtajára már reggel ki lehetett tenni a megtelt táblát, amit jól érzékeltet, hogy a versenyzők csak két részletben férnek el a teremben. A napot az alsó öt súlycsoportban (55, 60, 63, 67, 72 kg) érdekeltek kezdték, majd őket követték a felső kategóriákban (77, 82, 87, 97, 130 kg) szereplők.

A szőnyegen többek között az olimpiai és világbajnok Davor Stefaneket (67 kg) és a vb-címvédő Nemes Viktort is a soraiban tudó szerb csapat tagjai, valamint mások mellett orosz, amerikai, üzbég, indiai és japán sportolók dolgoztak keményen. A program mindkét szakaszban ugyanaz volt, a bemelegítést követően egymást követték a kétszer háromperces meccsek.

A médianap rendhagyóvá tette a munkát, a televíziós stáboknak ugyanis a magyar válogatott legjobbjai közül a kisebbek edzés után, a nagyobbak azt megelőzően adták az interjúkat. A szakág versenyeire a vb második felében kerül sor, az első kötöttfogású nap október 25-én lesz, így a versenyzők elmondása szerint ezen a héten még kemény edzések vannak műsoron, a könnyítés jövő héten kezdődik.

A magyar csapat tagjai közül a többség nem küzd komoly sérüléssel, mindenki tud tréningezni, melyre szükség is van a felkészülés finisében.

„Kiss Balázs térdével vannak problémák és Bácsi Péternek fáj egy kicsit az oldala, de egyébként rendben vagyunk” – adott helyzetjelentést a válogatott általános egészségi állapotáról Sike András szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy még csütörtökre tervezett százszázalékos intenzitású edzést, aztán könnyít rajta, s reményei szerint az utolsó időszakban már senkivel nem történik probléma.

A világbajnoki esélyekkel kapcsolatban a szakvezető bizakodó:

„Nincs okunk rá, hogy ne legyünk optimisták. Négy-öt emberünk odaérhet a dobogóra, s nagyon bízom benne, hogy minél többen fel is állhatnak majd rá.”

A világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Sportarénában, ahol a szabadfogásúakkal kezdődik a vb (október 20-23.), majd a nők következnek (október 22-25.), s a kötöttfogásúakkal zárul (október 25-28.) a program.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
Tegnap, 7:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57

„Mégsem kilencven!” – Sike András hatvanéves

Birkózás
2025.07.18. 07:50
Ezek is érdekelhetik