Birkózó-vb: „Céltudatos és sikerre éhes a női válogatott”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 10:01
Ritter Árpád, a női válogatott szövetségi kapitánya érett birkózást vár versenyzőitől az októberi budapesti birkózó-világbajnokságon, melyen várhatóan mind a tíz kategóriában lesz hazai induló a mezőnyben – tudósít a Magyar Távirati Iroda.

A keretben jelenleg hat versenyző, Dénes Mercédesz (53 kg), Galambos Ramóna (55 kg), Barka Emese (57 kg), Sleisz Gabriella (65 kg), Németh Zsanett (76 kg) és a szülés után visszatért Sastin Marianna (62 kg) vb-helye tűnik biztosnak. A további négy súlycsoportban fiatal birkózó szerepel majd a Papp László Arénában, a szakvezető azonban addig nem hozza nyilvánosságra jelöltjei nevét, amíg a magyar szövetség elnöksége el nem fogadja javaslatát.

A válogatott tagjai több nemzetközi edzőtáborban és versenyen vettek-vesznek részt a felkészülés során. Az eddigi közös munka során pedig Ritter Árpád pozitív tapasztalatokat szerzett versenyzőiről.

„Jól motiválhatók, nem kell attól tartani, hogy kényesebbek lennének, mint a fiúk. Céltudatos és sikerre éhes női válogatott készül októberre” – szögezte le az MTI-nek a szakvezető.

A kétszeres Európa-bajnok egykori kiváló versenyző a hazai vb-n nem titkoltan érmet vár csapatától.

Összességében mindenkitől azt várom, hogy érett birkózást mutasson be, persze annyira azért nem leszek csalódott, ha kevésbé tetszetős küzdelmekkel több érmet is nyerünk majd a világbajnokságon” – jegyezte meg Ritter Árpád.

A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Sportarénában.

 

Legfrissebb hírek

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33

Kiss Balázs aranyérmes lett a birkózók veterán-világbajnokságán Tatabányán

Birkózás
2025.10.10. 20:53
Ezek is érdekelhetik