Legutóbb 2006-ban, Moszkvában fordult elő az a szenzáció, hogy magyar birkózó 19 évesen Európa-bajnoki döntőbe jutott. Akkor, a később olimpiai, világ-, és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás ért el idáig, sőt, a következő lépcsőfokot is megugrotta, hiszen a fináléban 6:3-ra megverte az orosz Szergej Kovalenkót.
A 19 éves Lévai Levente épp 19 évvel később, most szombaton, a somorjai X-Bionic Sportközpontban varázsolt hasonlót: az első körben legyőzte a súlycsoport világ- és Európa-bajnokát, az azeri Ulvi Ganizadét, majd az oroszok U23-as vb-ezüstérmesén, a kétszeres U23-as Európa-bajnok Ruszlan Mirzojanon is túljutott, s az elődöntőben simán megverte a fehéroroszok U23-as vb-ezüstérmesét, az Eb-ötödik fehérorosz Alikszandr Liavoncsikot.
Vajon ő is megugorja-e az utolsó lépcsőfokot? Ezt vasárnap este az egyiptomi származású, francia színekben világbajnok és Eb-ezüstérmes Ibrahim Ghanem jelentette. A két sportoló találkozott már egymással, két évvel ezelőtt a dániai Thor Mastersen, Lévai első komolyabb nemzetközi felnőttmegméretésén megverte Ghanemet. Utólag amondó, riválisa feltehetően akkor alábecsülte. Nem is kérdés, Ghanem ezt most már nem tehette meg!
Lévai nagyon aktívan kezdett, jól mozgott, passzivitási ponttal honorálták a bírók (1:0), lenti helyzetből próbálkozhatott. Megemelte a franciát, eldobta, de nem uralta a helyzetet, a hátára esett a magyar (1:2). Challenge-et kértek a magyarok, a kérdés az volt, kilépett-e a földet érés előtt Ghanem, mert ha igen, minket illet a pont – nem nekünk kedvezett a videobíró, ezért újabb egy pont járt Ghanemnek (1:3).
A második felvonásban ígéretés válldobással próbálkozott Lévai, de nem született pont belőle. A zóna közelében mozgott a magyar, jogosan ítéltek passzivitást vele szemben (1:4), a francia lentről nem tudott akciózni. Egy perc volt hátra, még egy esélyt adtak lentről a bírók Lévainak (2:4), aki élt is ezzel, két pontért kihajította ellenfelét a szőnyegről, az állás 4:4, nekünk kedvez. Kiléptetés miatt újabb pontot ítéltek a javunkra, ez challenge-elték a franciák, sikeresen. Maradt a 4:4. A reklamáció azonban elkezdődött! Ghanem az egyik vele szemben megítélt pont ellen tiltakozott. A bírók összedguták a fejüket, nem módosították az állást. Tizenöt másodperc maradt, újabb akció nem született, az óra lepörgött, Lévai Levente győzött!
A kezét nem emelhették egyből a magasba, mert hatalmas reklamálásba kezdett az ellentábor – Ghanem még sárga lapot is kapott. A bírói vezetés úgy határozott, még egyszer átszámolják a pontokat, hosszú percek teltek, mire döntésre jutottak: mindent helyben hagytak! Ekkor már a magasba emelhették Lévai Levente kezét, s kihirdethették: ő az Európa-bajnok!
„Nagyon örülök, bár én sem tudtam mindig követni az eredmény alakulását, és szerintem többször is adhattak volna nekem pontot, a válldobást vagy az elvezetést követően, mindegy, a lényeg, hogy nyertem. Most a családban én lettem az első, aki a felnőttek között világversenyes aranyat szerzett, szoktuk egymást ezzel húzni, de a lényeg, hogy látom, a testvéreim is milyen boldogok” – nyilatkozta Lévai Levente a megnyert Eb-döntőjét követően.
Fél órával később, az eredményhirdetés előtt a csarnokban bejelentették a hivatalos döntést: „A kötöttfogású hetvenkét kilogrammosok döntőjében elszámolták a pontokat, ezért két Európa-bajnokot hirdetünk!” Ennek értelmében Lévai Levente és Ibrahim Ghanem együtt állt fel a dobogó felső fokára, s együtt a magasba emelték a másik kezét.
Vasárnap este a 82 kilogrammosok döntőjében is nagyon szurkolnunk kellett, ott ugyanis a vb-ezüstérmes Szilvássy Erik (82 kg) lépett szőnyegre, mégpedig az U23-as világ- és Európa-bajnok azeri Gurban Gurbanov ellen. Találkoztak már egymással, a tavalyi világbajnokság első körében Szilvássy 2:1-re győzött.
Szilvássy szombaton leszögezte, most nem szeretné elkövetni ugyanazt a hibát, mint a vb döntője előtt: higgadtan áll az egészhez, próbál nyugodt maradni. Pirosban lépett szőnyegre a magyar, Gurbanov kékben érkezett. A mi szmepontunkból nem indult jól az összecsapás, az azeri két kitolással nyitott, majd a passzivitási pontot is ő szerezte meg. A második menetben is Gurbanov irányított, mögé kerüléssel és megnyert challenge-dzsel hatpontos előnyre tett szert. A maradék két percben nem tudott megújulni Szilvássy, aki így 6:0-s vereséget szenvedett, és a második helyen zárta az Európa-bajnokságot.
„Már megint a második nap... Mint a vébén. Sajnos valahogy nem tudok itt lenni fejben, a jövőben azon dolgozunk, hogy ezt megoldjuk. Jól sikerült a fogyásom, a felkészülésem, azt is tudtam, mit fog csinálni az azeri, mert ismertem, sokat edzettem is vele, mégsem tudtam megoldani. Nem baj, majd az idei vb-n!” – mondta az eredményhirdetést követően a 30 éves versenyző.
BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOMORJA
Vasárnap
Kötöttfogás
72 kg. Döntő: Lévai Levente–Ghanem (francia) 4:4 – később szerzett ponttal
82 kg. Döntő: Gurbanov (azeri)–Szilvássy Erik 6:0
KORÁBBAN
97 kg. Vigaszág: Szőke Alex–Omarov (cseh) 5:1. A 3. helyért: Szőke–Alekszanjan (örmény) – Alekszanjan sérülés miatt visszalépett
A VERSENYNAP DOBOGÓSAI ÉS MAGYAR HELYEZÉSEI
60 kg. Európa-bajnok: Nihat Mammadli (Azerbajdzsán), 2. Georgij Tibilov (Szerbia), 3. Victor Ciobanu (Moldova) és Szadik Lalajev (független egyéni induló, orosz)
67 kg. Eb: Hasrat Jafarov (Azerbajdzsán), 2. Abu Amajev (Bulgária), 3. Arslanbek Salimov (Lengyelország) és Dzsoni Hecurjani (Grúzia)
72 kg. Eb: LÉVAI LEVENTE (MAGYARORSZÁG) és Ibrahim Ghanem (Franciaország), 3. Ulvi Ganizade (Azerbajdzsán) és Mehmet Sahin (Törökország)
82 kg. Eb: Gurban Gurbanov (Azerbajdzsán), 2. SZILVÁSSY ERIK (MAGYARORSZÁG), 3. Gela Bolkvadze (Grúzia) és Burhan Akbudak (Törökország)
97 kg. Eb: Kiril Milov (Bulgária), 2. Lucas Lazogianis (Németország), 3. SZŐKE ALEX (MAGYARORSZÁG) és Kiril Maszkevics (f. e. i., fehérorosz)