„Az alapozás utáni első verseny mindig nehézkes szokott lenni, de most elsősorban nem a technikai kivitelezést kell néznünk, hanem az erő- és állóképességi állapotot. Azt látom, hogy nagyon jó erőben vannak és bírják a mérkőzéseket. A cél pedig az lesz, hogy a következő két nemzetközi versenyen a birkózást emeljük magasabb szintre. Természetesen vannak hibák, amiket ki kell javítani, és egyénileg is vannak olyan dolgok, amikre rá kell erősíteni. De ezért vagyunk itt, hogy felmérjük ezeket a hiányosságokat, és nagyon bízom abban, hogy ez majd az áprilisi Európa-bajnokságra szépen ki fog alakulni mindenkinek” – mondta az MTI-nek Lőrincz Viktor.
Hozzátette: még semmi sem dőlt el a válogatottságot tekintve. Három verseny alapján fogják összeállítani a pozsonyi kontinensbajnokságon részt vevő csapatot, és csak abban az esetben teheti biztossá előbb a helyét valaki, ha az első válogatót követően a zágrábi nemzetközi rangsorversenyt is megnyeri. Minden más esetben a tiranai rangsorverseny is beleszámít a címeres mezért folyó küzdelembe, ezért még korai lenne találgatni, hogy ki szerepelhet majd az április 7–13. között sorra kerülő Eb-n.
A Honvéd otthonában rendezett válogatón a 72 és a 87 kilósok súlycsoportja hozta a legizgalmasabb mérkőzéseket, előbbiben a kapitány szerint az U20-as Európa-bajnok Lévai Levente fiatal kora ellenére nagyon jó meccset tudott birkózni a felnőttek között 2022-ben Eb-ezüstérmes Váncza Istvánnal. A csoportkörben előbbi, míg a döntőben utóbbi nyert pontozással, de hasonlóan parázs mérkőzés zajlott a világbajnok Losonczi Dávid és az Eb-győztes Takács István (87 kg) között is, amely nemzetközi szinten is megállta volna a helyét.
„Lévai Tamás nyerte a 87-et, 72-ben pedig Váncza István győzött, és úgy gondolom, hogy ezekért a mérkőzésekért érdemes kijönni egy magyar válogatóra. Bizakodásra ad okot, hogy aki közülük győztesen jön ki, az várhatóan éremesélyes lesz az Eb-n” – hangsúlyozta Lőrincz. A 77 kilósok küzdelmeire is kitért, amelyben a vb- és Eb-ezüstérmes Lévai Zoltán, valamint az egy súlycsoporttal lejjebb Európa-bajnok Fritsch Róbert csapott össze, és akció nélküli 1–1-es Lévai-siker született. A kapitány szerint ez nagyon kiegyenlített meccs volt, ami jelen esetben Lévai felé dőlt el, de látszik, hogy a két versenyző hasonló szinten van. Pozitívum, hogy Fritsch kezd beleerősödni a súlycsoportba, és szerinte honvédos ellenfelének is jót tesz a konkurencia.
„Nem szeretnék most senkire terhet vagy előzetesen érmet pakolni a nyakába, de szerintem több olyan súlycsoport is van, amelyben érmesek tudunk lenni az Eb-n. Tudjuk jól, hogy ez sok mindentől függ majd, de az biztos, hogy a srácok becsülettel elvégezték a munkát, és még most is olyan szintű munkát végeznek, ami elegendő lehet a jó szerepléshez” – fogalmazott Lőrincz Viktor.
A zágrábi rangsorversenyre, amelyre 33 magyar birkózó nevezett, jövő hét szerdától vasárnapig kerül sor, utána Tirana (február 26. – március 2.) és Ulánbátor (május 29. – június 1.) lesz a következő állomások házigazdája. A 2025-ös széria negyedik versenyét pedig Budapesten rendezik majd július 17. és 20. között.