Szenttamási Róza ezüst-, Vitek bronzérmes Budapesten

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 17:24
Szenttamási Róza (kékben) a második helyen végzett a BOK-csarnokban (Fotó: MBSZ)
Szenttamási Róza (55 kg) ezüst, a kötöttfogású Vitek Dárius (130 kg) bronzérmet szerzett a budapesti BOK-csarnokban zajló Polyák Imre–Varga János-emlékverseny szombati napján, amelyen Elekes Enikő (65 kg) a negyedik, Tóth Levente (kf, 63 kg) az ötödik helyen zárt.

 

Az U20-as világbajnoki bronzérmes, Eb-második Szenttamási Róza (55 kg) úgynevezett nordic systemben versenyzett szombat délelőtt. Előbb 6:6-ra, később szerzett ponttal nyert a kétszeres Ázsia-bajnoki harmadik, vb-ötödik kazah Marina Szedneva ellen, majd tusvereséget szenvedett az amerikai Amanda Martineztől.

A képlet a következő volt: ha legyőzője megveri elsőkörös ellenfelét, akkor továbbjut az elődöntőbe. Martinez nyert, így Róza a legjobb négy közé került. A párizsi kvótás, vb-bronzérmes, Eb-második moldovai Mariana Dragutan állt vele szemben. Szenttamási 3:2-es vesztes állásnál, lenti helyzetben remekül kontrázott vissza riválisa karjára, a hátára billentette, ahonnan már nem volt menekvés, tus.

A 20 esztendős fiatalért így a döntőben szoríthattunk, a lengyelek világbajnoki bronzérmese és Eb-második helyezettje, Jowita Wrzesien ellen. Az első menetben felmérték egymást a felek, a Csepel TC-KIMBA kiválósága passzivitási pontal szerzett előnyt. Wrzesien ugyanezzel egyenlített a második három percben, és az 1:1-es állás már neki kedvezett, Szenttamásinak ezért meg kellett indulnia. Ezt meg is tette, de rossz ütemben támadt lábra, a lengyel ezt kihasználva mögé került, majd bebillentette (1:5). Ebből a helyzetből Szenttamási fölékerekedéssel szépített (2:5), s noha meghajtotta az utolsó fél percet, a fordítás már nem sikerült, ez egyben azt is jelentette, hogy 5:2-re kikapott és a második helyen zárt. Keseregésre azonban nincs oka, két bravúrgyőzelem után karrierje során először állt dobogóra nívós nemzetközi viadalon a felnőttek között.

„Nem éreztem magamon terhet, egész nap felszabadultan tudtam birkózni. Ennek ellenére mentálisan nem éreztem magam csúcsformában, nem volt se jó, se rossz. Mindenesetre boldogan birkóztam, és ez a lényeg. Hatalmas sikernek érzem, hogy Dragutant legyőztem, mert tavaly ugyanitt és idén a felnőtt Eb-n is simán vert. Nem is gondoltam, hogy sikerülhet nyernem, emiatt nagyon boldog vagyok. Persze, örültem volna, ha döntőben is sikerül nyernem, de összességében nem lehetek elégedetlen” – nyilatkozta Szenttamási Róza a finálé után.

A női verseny másik helyosztós magyar érdekeltje, az U20-as világ- és Európa-bajnok Elekes Enikő (65 kg) elővigyázatosságból visszalépett a bronzmérkőzéstől (a július 1-jén kezdődő junior Eb-re készül, és a bokája enyhe sérülést szenvedett), így a negyedik helyen zárt.

Vitek Dárius remekelt (Fotó: MBSZ)

Mint megírtuk, szombaton megkezdődött a kötöttfogásúak viadala, nehézsúlyú Európa-bajnoki bronzérmesünk, Vitek Dárius kiválóan kezdett, hiszen a selejtezőben 2:1-es sikert ért el a chileiek veterán klasszisa, a kétszeres Pánamerikai bajnok, vb-harmadik Yasmani Acosta ellen. A negyedöntőben még nagyobb falat, az olimpiai ezüstérmes, kétszeres vb-harmadik, háromszoros Eb-második grúz Jakobi Kadzsaja következett, akivel már nem bírt, technikai tusvereséget szenvedett (1:10). Kadzsaja nem állt meg a döntőig, így Vitek az esti programban a harmadik helyért léphetett szőnyegre, mégpedig az olimpiai kvótás dél-koreai Li Szung Csan ellen. Nos, Vitek nem sok kérdést hagyott, noha passzivitásért az első menetben ő védekezett lenti helyzetből, onnan remek kontrával riválisa fölé kerekedett, majd fejlefogásból négyszer megpörgette, így kialakítva a technikai tust, mindössze két perc alatt. Vitek Dárius így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A 63 kilós Tóth Levente a délelőtti nyitó mérkőzésén 11:0-ra kikapott az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes azeri Murad Mammadovtól, aki bejutott a döntőbe, így a magyar srác a bronzmérkőzésen birkózhatott, az iráni világbajnok Mejszam Dalhani ellen. Tóth az első menetben technikai tussal kikapott (11:0), tehát az ötödik helyen végzett.

POLYÁK IMRE–VARGA JÁNOS-EMLÉKVERSENY, BOK-CSARNOK
Szombat
Női birkózás
55 kg. Döntő: Wrzesien (lengyel)–Szenttamási 5:2 
65 kg. Bronzmérkőzés: Rowbottom (kanadai)–Elekes – Elekes sérülés miatt visszalépett
Kötöttfogás
63 kg. Bronzmérkőzés: Dalhani (iráni)–Tóth 11:0
130 kg. Bronzmérkőzés: Vitek–Li Szung Csan (dél-koreai) 9:1

KORÁBBAN
Kötöttfogás
63 kg. Negyeddöntő: Mammadov (azeri)–Tóth 11:0
130 kg. Selejtező: Vitek–Acosta (chilei) 2:1. Negyeddöntő: Kadzsaja (grúz)–Vitek
Női birkózás
55 kg. Csoportkör: Szenttamási–Szedneva (kazah) 6:6 – később szerzett ponttal, Martinez (amerikai)–Szenttamási 4:0-nál tus. Elődöntő: Szenttamási–Dragutan (moldovai) 2:3-nál tus
65 kg. Csoportkör: Elekes–Kudajeva (egyéni induló) 4:2, Bondar (ukrajnai)–Elekes 4:2-nél tus. Elődöntő: Bas (török)–Elekes 10:0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik