Az év, amikor hozzuk a papírformát

Hol van már, amikor aggódtunk hogy nincs középpályánk? Ki emlékszik még arra, amikor megijedtünk, hogy lyukas lesz a védelmünk? Minden már csak emlék, és egy dolgunk maradt hátra: rotálni, rotálni és rotálni!Hol van már, amikor aggódtunk hogy nincs középpályánk? Ki emlékszik még arra, amikor megijedtünk, hogy lyukas lesz a védelmünk? Minden már csak emlék, és egy dolgunk maradt hátra: rotálni, rotálni és rotálni!

Tegnap Jorge Jesus szerint kicsit fáradt volt a csapat, de így is legyőztük 3-0-ra a Setúbalt úgy, hogy az első kapura lövésük éppen csak befért a 90 percbe. Januárban nyolc meccsünk volt, februárban hét darab vár ránk, benne élet-halál El párharccal. Jorge Jesus meg életében először tényleg rotál. Persze ez nem jelenti azt, hogy Salvio ne lett volna kezdő, de legalább lecserélte.

Salvio kapcsán egyébként is van egy olyan érzésem, hogy képes leszek végigvinni a karitatív "Szeressük Totót!" programomat, és megtéríteni az aljas ellentábort. Jó, most sem játszott még akkorát, hogy azt mondanám, hogy a csapat húzóembere, de adott véletlenül egy gólpasszt: nem feltétlenül rajta múlott, hogy gól lett, de Enzo bitangul bebaszta. Alakul a srác, maradjunk annyiban.

Van viszont egy nála sokkal tehetségesebb, és fiatalabb játékosunk, aki csak elvétve kap szerepet, tegnap viszont nagyot játszott: Rodrigo. Ő tipikusan az a játékos, aki csak akkor tud klasszis alakítást nyújtani, ha megvan felé a bizalom, olyankor azonban nagyot szól a dolog, mondjuk lő egy mesternégyest egy sorsdöntő U21-es válogatott meccsen. Sajnos mióta Bruno Alves tavaly ilyenkor Holdra rúgta szerencsétlent azóta kevés ilyen nagyot szóló melót láthattunk tőle, és tegnap is duplázhatott/triplázhatott volna, de ez legalább újra egy életkedvvel teli csintalan Rodrigo volt. A mozgása tényleg a legnagyobb befejezőcsatárokat idézi, lassan tényleg elkezdhetne lépkedni a felnőtt válogatottság felé, mert azon a listán sok mínuszpont gyűlt össze neki az utóbbi időben. Kérdés, hogy mi lesz, ha visszatér Cardozo, hiszen neki 13 gólja van a bajnokságban, Limának pedig 10, így Rodrigo továbbra is csak a harmadik sorszámot tartja a kezében...

Rodrigót viszont pont az az Aimar váltotta tegnap, akitől már csak néhány klasszis megmozdulást várunk el, semmi többet, na meg hogy mutasson példát a fiataloknak. Alázatosan be is szállt az utolsó negyedórára, igaz, hogy addigra úgy leült a játék, hogy semmi különöset nem tudott mutatni. Igazából tegnap már déjá vu érzésem volt, olyan sokadszorra csináltuk azt, hogy bedarálunk egy ellenfelet, majd lepörgetjük az órát. Buzi dolog ez, meg nem is annyira élvezhető, de kezdenek megkopni az emlékek a legutóbbi bajnokavatónkról (2010), úgyhogy inkább 20-25 unalmas meccs egy eufória, mintsem hétről hétre izgalmak, majd megintabuziportózás.

Természetesen ne feledkezzünk meg Enzo Pérez hatalmas góljáról sem, csak hogy a gondolatmenetbe egy teljesen ide nem illő, a zsúfolt hétfőhöz méltó két sort bevághassak:

Csak nem akar beillesztődni, de itten van a link, az majd segít.

Tudom, nem egy Matics, de azért elkapta időben, pont a legfaszább ponton a lasztit, és a jutalom sem maradhatott el, onnantól csak idő kérdése volt, hogy mikor zárják le az online fogadásokat a végkimenetelt illetően. Érdekesség amúgy, hogy az első két gólunkat a két félidő első perceiben szereztük, akkor, amikor máskor a legindiszponáltabbak szoktunk lenni.

Külön zacsipacsi Limának, aki a 2013-as évben eddig 10 gólnál tart, igaz ebben bőven van ligakupa és kupameccs is. Lima olyan, amilyennek egy jó csatárnak lennie kell, nem nagyon cifrázza a dolgot, általában csak talál magának egy kis rést ahova bemozoghat, majd kegyetlenül beveri valamelyik sarokba. Cselezni még senki sem látta, viszont a harmadik gól előtti passza kifejezetten önzetlen volt, ha csak nem kapura szánta.

Bevallom őszintén, tényleg nincs erről a meccsről nagyon mit írni, Luisao és Garay együtt is nagyon szilárdak voltak, így a meccs 90 percig a miénk volt, elöl meg ugye mindenki tudja a dolgát. Minden bizonnyal az én szegénységi bizonyítványom, de annyira kezdek belefásulni ezekbe a sima meccsekbe, hogy több örömöt váltott ki belőlem a Sporting újabb buktája, mint a mi győzelmünk. Tegyük hozzá, hogy nekem minden Sporting, vagy Porto bukta egy hatalmas öröm, tehát véletlenül sem arról van szó, hogy ne tudnék örülni az apró győzelmeknek.

Jövő héten úgyis rághatjuk a küszöböt, egy elég veszélyes terepre, Madeirára megyünk. A Nacional nem feltétlenül félelmetes ellenfél számunkra, de maga a sziget valami olyasmi ómen nekünk, mint szerencsétlen Rajczi Petinek a labda. Nagyon rossz. Hétvégi vendéglátóink mondjuk épp tegnap adták meg a Moreirensének azt az örömöt, amit 2005 májusa óta nem érezhettek át: az idegenbeli siker ízét az első osztályban.

Mielőtt azonban átcsapna jövő heti beharangba a meccs, összegezzünk: egy didergő kapus (ja, azt nem is mondtam, hogy a rettenetes portugál hidegekben is 40.000-en voltak kíváncsiak a csapatra, ami januárban a Setúbal ellen jó létszám), egy jól záró védelem Luisinhóval a bal oldalon, egy fásult, de dolgát tevő középpálya -Matics eltiltása miatt egy fasza André Gomessel a tengelyben- és egy Vidám Vasárnapos, önbizalommal teli nagy boldog csatársor Rodrigo és Lima személyében.

Nem hagyott ki sokat, aki nem nézte.