BL: Tuchel szerint nem valószínű, hogy a Chelsea megfordítja a párharc állását

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.12. 08:19
null
Carlo Ancelotti (balra) és Thomas Tuchel (Fotó: AFP)
Kedd este rendezik meg a Chelsea–Real Madrid párharc visszavágóját a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az első mérkőzésen a spanyol együttes idegenben  3–1-re legyőzte a londoniakat. Íme, mit gondol Thomas Tuchel és Carlo Ancelotti a madridi összecsapásról!

 

„Hihetetlenül nehéz kihívással nézünk szembe azok után, hogy mi történt az első mérkőzésén, valamint hogy hol és melyik csapat ellen játszunk – idézi az UEFA honlapja Thomas Tuchelt, a Chelsea FC német menedzserét. – A londoni összecsapáson nem voltunk elég kemények. A Real Madrid előnyből indult, mert az idényben alig kellett rotálnia, míg mi az egyik legtöbb energiát igénybe vevő ligában futballozunk. Nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat, azért sem, mert a Real Madrid kiválóan tudja lassítani és irányítani a játékot. Nem valószínű, hogy megfordítjuk a párharc állását, ám természetesen mindent megpróbálunk, hogy sikerüljön. Remek este vár ránk, igyekszünk jobban játszani, mint az első meccsen.”

„Az igazán nagyszerű csapatok sohasem adják fel, a Chelsea is biztosan győzni akar – így Carlo Ancelotti, a Real Madrid olasz vezetőedzője. – Egyik fél sem lehet túl magabiztos, mert a Bajnokok Ligájában a taktika mellett más szempontok is döntőek lehetnek. Kellő tisztelettel készülünk a Chelsea ellen, készen állunk arra is, ha szenvedni kell a továbbjutásért.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Április 12., kedd:
21.00:
Bayern München (német)–Villarreal (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–1
21.00: Real Madrid (spanyol)–Chelsea FC (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 3–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik