Hatgólos meccsen ikszelt az Atalanta és a Young Boys (Fotó: AFP)
Hatgólos meccsen ikszelt az Atalanta és a Young Boys (Fotó: AFP)

 

Annak megfelelően kezdett az Atalanta, hogy tudta, a Young Boys elleni győzelmével nagy lépést tehet a továbbjutás felé, mivel a tabellán maga mögé utasítaná a Manchester Unitedtől otthon kikapó Villarrealt, és a spanyolok elleni hazai mérkőzésükön egy döntetlen is elég lenne a sikerhez.

Már a 10. percben megszerezte a vezetést a bergamóiaknak Duván Zapata, aki rákontrázott az elmúlt idénybeli nagyszerű BL-teljesítményére, hiszen már most eggyel több gólban vett részt (2 gól, 3 assziszt). Nem adta fel azonban a svájci gárda, s kitartása egyenlítést eredményezett az első játékrész végén, még úgy is, hogy a találatra hosszas huzavona után adták áldásukat a VAR szobában. Szegény embert még az ág is húzza – gondolhatták az Atalanata drukkerei. Nem elég, hogy kapituláltak, még az egyik legjobbjukat, a Chelsea-től igazolt Davide Zappacostát is le kellett cserélni a szünetben, mivel az olasz védő egy ütközés után megsérült.

Sokáig mégsem kellett szomorkodniuk az olaszoknak, hiszen védő létére hatalmas gólt akasztott José Luis Palomino – újfent vezetést szerzett az Atalanta. De a hajrában tótágast állt minden. Előbb Vincent Sierro egyenlített, majd Silvan Hefti bombagólja révén a Young Boys ragadta magához a vezetést, csakhogy még erre is volt válasza Luis Murielnek, aki szabadrúgásból talált be.

A hatgólos döntetlennek a Villarreal lehet a legnagyobb nyertese, de a Young Boys fanatikusai így is büszkén lobogtatták zászlóikat a berni Wankdorf Stadion tribünjein, mivel tudták, csapatuk hatalmas tettet hajtott végre.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
F-CSOPORT

Villarreal (spanyol)–Manchester United (angol) 0–2 (C. Ronaldo 78., Sancho 90.)
Young Boys–Atalanta 3–3 (Siebatcheu 39., Sierro 80., Hefti 84., ill. D. Zapata 10., Palomino 51., Muriel 87.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 5 3 1 1 10–7 +3  10
2. Villarreal 5 2 1 2 9–7 +2  7
3. Atalanta 5 1 3 1 10–10 0 6
4. Young Boys 5 1 1 3 6–11 –5  4