Egy lépésre a szent gráltól – a PSG sikerét ünnepelték a francia lapok

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 11:11
Magasban Marquinhos, magasban a zászló: PSG-öröm az Arsenal legyőzése utám (Forrás: Getty Images)
Fabián Ruiz góljának fontosságát és Gianluigi Donnarumma újabb remeklését emelik ki a francia lapok a PSG Arsenal elleni 2–1-es győzelmével és Bajnokok Ligája-döntőbe jutásával kapcsolatban.

Nem fukarkodtak a hangzatos szavakkal Franciaországban azután, hogy a Paris Saint-Germain londoni sikerét követően a francia fővárosban is legyőzte az Arsenalt, s ezzel története során másodszor bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. „Egy lépésre a szent gráltól” – írja címlapján a L'Équipe, amely megjegyzi: egy évvel a Borussia Dortmund elleni kiábrándító kiesés után a PSG-nek sikerült kiküszöbölnie a hibáit, és teljesen jogosan jutott be a május 31-i müncheni fináléba. „Este kilenc óra huszonhét perckor mérföldekről lehetett hallani a Fabián Ruiz kapáslövése nyomán kitört hangrobbanást” – idézi fel a spanyol játékos góljának pillanatát a sportlap tudósítója, Matteo Amghar. Amghar a mérkőzéssel kapcsolatban a spanyol középpályás makulátlan teljesítménye mellett Donnarumma védéseit emeli ki.

„Tizenöt perc a pokolban” – fogalmaz tudósításában a Le Figaro. A lap kiemeli: az Arsenal kezdeti rohamai rendkívül veszélyesek volt, s a párizsiak soraiban ekkor bizony teljes káosz uralkodott. A londoniak hetven százalékban birtokolták a labdát, s a szerencsére is jócskán szüksége volt a párizsi csapatnak, hogy Declan Rice-ék ne tüntessék el PSG Londonban szerzett 1–0-s előnyét. Aztán Fabián Ruiz gólja után minden megváltozott – írja a tekintélyes napilap. „A stadion lángra kapott. Levegő. Tűz. Élet”  – lelkendezett a tudósító, Christophe Remise, aki a spanyol játékos góljának jelentőségét az ellenfél középpályásának, Declan Rice-nak a Real Madrid ellen szabadrúgásból szerzett duplájához hasonlította, és kiemelte: ahogy a mérkőzés haladt előre, a hazai szurkolók úgy éltették egyre hangosabban Donnarummát.

Ugyancsak a párizsiak kezdeti zavarodottságát emeli ki cikkében a L'Humanité. „Az ellenfél olyan nyomást gyakorolt a csapatra, úgy úgy megfojtotta annak játékát, mint még kevesen ebben az évadban" – írja lap, megjegyezve, hogy Luis Enrique csapata Fabián Ruiz gólja után felülkerekedett ellenfelén, és a folytatásban az ebben az idényben megszokott arcát mutatta. Az újság szerint a siker az összehangolt csapatmunka eredménye volt, amelyet az elmúlt években nem igazán láthattunk a párizsiaktól, akik korábban leginkább Kylian Mbappé egyéni kvalitásaira alapoztak.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 2–1 (1–0)
Párizs, Parc des Princes, 47 511 néző. Vezette: Zwayer (német)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (O. Dembélé, 70.), Doué (L. Hernandez, 74.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 68.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 68.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)
Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

Luis Enrique: Nem tudom, hogy igazságos-e a végeredmény, de a futball már csak ilyen játék

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:55

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10
Ezek is érdekelhetik