Nem tudta megismételni szeptemberi teljesítményét a Juve, de ismét legyőzte a PSV-t Torinóban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.11. 22:55
Samuel Mbangula (jobbra) győztes gólja (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának playoffkörében a Juventus hazai pályán 2–1-re legyőzte a PSV Eindhovent a párharc első mérkőzésén.

Csupán egyszer találkozott egymással a két csapat az UEFA égisze alatt rendezett sorozatokban, és az pont ebben az idényben történt, hiszen az alapszakasz 1. fordulójában összecsaptak. Szeptemberben is Torinóban mérkőztek meg, és a Juventus meglehetősen simán nyert 3–1-re. A gólokat Kenan Yildiz, Weston McKennie, Nicolás González, illetve Iszmael Szaibari szerezte, és mindannyian kezdőként léptek pályára a keddi találkozón is.

Juve-rohamokkal kezdődött a meccs, és Timothy Weah, majd Nicolás González lövésénél védenie is kellett Walter Beníteznek. A másik oldalon a 16. percben jött az első PSV-lehetőség, Szaibari lőtt fölé Michele Di Gregorio rossz kiöklözése után, később pedig Ryan Flamingónak is akadt egy helyzete. Már épp leült volna a mérkőzés, amikor az olaszok megszerezték a vezetést. Randal Kolo Muani közeli próbálkozását még védte Benítez, a kipattanót viszont a szeptemberben is betaláló McKennie gyilkos erővel a léc alá bombázta 16 méterről, és az első félidőben ezután már csak kisebb lehetőségek alakultak ki.

A szünet után váltott az eindhoveni csapat, igyekezett támadóbban fellépni, és Ivan Perisic villanásával egyenlített is. A 36 éves horvát támadó meghúzott egy cselt Lloyd Kelly mellett, majd 12 méterről bezúdította a labdát a bal alsóba. A gól után ismét óvatosabbá váltak a felek, illetve amikor meg is indultak, rengeteg pontatlanság csúszott a játékukba. A „zebrák” nagyon nem találták a ritmust a második játékrészben, a hollandoknak pedig idegenben megfelelt a döntetlen. Aztán szinte a semmiből ismét vezetést szereztek a hazaiak, Francisco Conceicao ment el a jobb oldalon az alapvonalig, középre lőtte a labdát, Benítez pedig pont Samuel Mbangula elé paskolta, akinek hat méterről könnyű dolga volt a befejezéssel.

A Juventus a 2016–2017-es elődöntő óta nem nyerte meg a párharca odavágóját a BL-ben, ez a sorozat most megszakadt, mivel a torinói csapat jól őrizte előnyét a hajrában, és egygólos előnnyel utazhat a jövő szerdai visszavágóra. 2–1

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 23:00

Haaland kétszer is vezetést szerzett a Citynek, de a végén a Real Madrid nyert!

Roppant izgalmas, élvezetes mérkőzésen csapott össze a két gigász a BL-nyolcaddöntőért, nagy lépést tett a továbbjutás felé a címvédő.

BAJNOKOK LIGÁJA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Juventus (olasz)–PSV (holland) 2–1 (McKennie 34., Mbangula 82., ill. Perisic 56.)
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 2–3 (Haaland 19., 80. – a másodikat 11-esből, ill. K. Mbappé 60., Brahim Díaz 86., Bellingham 90+2.)
Sporting CP (portugál)–Borussia Dortmund (német) 0–3 (Guirassy 60., P. Gross 68., Adeyemi 82.)
Brest (francia)–Paris Saint-Germain (francia) 0–3 (Vitinha 21. – 11-esből, O. Dembélé 45., 66.)

SZERDÁN JÁTSSZÁK
18.45: FC Bruges (belga)–Atalanta (olasz) (Tv: Sport2)
21.00: Feyenoord (holland)–Milan (olasz) (Tv: Sport2)
21.00: Celtic (skót)–Bayern München (német) – élőben az NSO-n!
21.00: Monaco (francia)–Benfica (portugál) (Tv: Sport1)

 

 

Legfrissebb hírek

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
13 órája

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
2025.05.25. 13:48

„Rémálom-igazolásként” kezdte, aranylabdás Real Madrid-legendaként búcsúzik – portré a távozó Luka Modricról

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 16:31

„Mától már »Mesternek« is hívhattok” – Del Piero edző lett

Olasz labdarúgás
2025.05.21. 13:16

Angyalok szárnyán – A Francesco Acerbi-portré

Képes Sport
2025.05.21. 13:04

Eurofutball: a PSV Eindhoven és a Dinamo Kijev is bajnok lett

Minden más foci
2025.05.18. 17:41

Csillogó nevek helyett csillogó középpálya a PSG-nél

Bajnokok Ligája
2025.05.14. 11:53
Ezek is érdekelhetik